Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Magyar csapat a Román körversenyen

  • Állapot: Archív
Szombaton a Fekete-tengeri kikötővárosból, Constantából rajtol a 46. Román kerékpáros körverseny, amelyen rajthoz áll az egyetlen magyar kontinentális csapat, a Betonexpressz 2000-Limonta is.
05 jún. 2009 0 comment
(0 szavazat)
 

Tavaly nagy sikert aratott az akkor még P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec néven szereplő magyar gárda, amely Cador Rida révén az egyéni összetettben és a hegyi pontversenyben, az olasz Davide D’Angelo révén a gyorsasági pontversenyben, továbbá a csapatversenyben is első helyezést szerzett Románia nemzeti körversenyén.

“Nagy bravúr lenne ehhez hasonló sikert elérni az előttünk álló viadalon, hiszen ezúttal kizárólag magyar versenyzőkkel indulunk harcba. A csapatunkban Arany Gábor, Cziráki István, Garamszegi László, Ivanics Gergely, Lovassy Krisztián és a magyar bajnoki trikót viselő Madaras Zoltán kap szerepet” – tájékoztatott Stubán Ferenc sportigazgató.

A mezőnyre a nyolc nap során igen komoly feladatok várnak, az összesen 1144 kilométeres viadalon a kerékpárosok felmásznak a Gyilkostóhoz, de lesz hegyibefutó a híres Bilea-tónál is.

A 46. Román körverseny programja

Június 6.: Prológ, Constanta (5 km)

Június 7.: 1. szakasz, Constanta–Braila (179 km)
Június 8.: 2. szakasz: Braila–Bákó (200 km)
Június 9.: 3. szakasz, Bákó–Botsányi (160 km)
Június 10.: 4. szakasz, Botsányi–Szucsáva (134 km)
Június 11.: 5. szakasz, Németvásár–Csíkszereda (188 km)
Június 12.: 6. szakasz, Csíkszereda–Nagyszeben (193 km)
Június 13.: 7. szakasz, Nagyszeben–Bilea-tó (90 km)

Forrás: teamblm.net


A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

A M. É. Z. zenekar kelta advent koncertje Óbudán. Hárfázik és énekel a feleségem, Ildi. Nem… https://t.co/15aRUnwTVs
Free your mind! #timetoplay #running #triathlontraining with technical parts. 🙌🙌🙌 In snow! My… https://t.co/xYbOQJEUx6
Wake up early, you'll find a gold in your life ☀🙌😎 the morning #swimming training starts soon...… https://t.co/EGq5dtrMj9

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 520 49 69
T: +36 20 320 08 40

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.