Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Palóc hagyomány - triatlon mindenkinek

  • Állapot: Archív
ImageSzombaton Balassagyarmaton gyűltek össze a triatlonosok, hogy a Triatlon Tour 4. állomásának keretében mérjék össze erejüket. Sokan 2 napot töltenek a palóc fővárosban, hiszen vasárnap aquatlon OB-t is rendeznek.
29 júl. 2008 0 comment
(0 szavazat)
 


Szombaton délelőtt 10 órakor a junior és ifi fiúk nyitották a sort, őket a felnőttek követték. Legelsőként Bogdány Kenéz érkezett a depóba, de ott nem próbálta meg előnyét tartani, hanem ellenfeleivel együtt egy 11 fős bolyt alkotva kezdték meg a kerékpározást. A 2 körös pálya éles kanyarokat és egy hosszabb emelkedőt is tartalmazott. Ez nem szegte kedvét a juniorok közül többek között Nix Leventének sem, aki többször is próbálkozott szökéssel. A futópályán kellett eldönteni a dobogós helyezéseket. Nagyon jó idők születtek a kissé homokos és emelkedős pályán, elképzelhető, hogy nem volt pontosan 5 kilométer a táv. A nyírjesben Zsirai Milán Bogdánnyal harcolt, de végül 3 másodperccel a győri versenyző volt jobb. A harmadik helyre Kéki Tamás futott be. Az ifik egy futamban versenyeztek a juniorokkal, s végül a Kaposvári AC versenyzője, Reizer Tamás győzött megelőzve két tiszaújvárosit, Balogh Bencét és Hankó Dávidot.

A felnőttek versenye volt a nap fő látnivalója, itt pénzdíjakért és Triatlon Tour-pontokért folyt a harc.
Mint eddig oly sokszor, most is Balogh Lőrinc ért partot elsőként, Török Dániel és Rendes Csaba követte őt, majd egy nagyobb boly érkezett a depóba. Az első fordítóig Balogh és Török tekertek elöl, de ekkor az üldözők először Baloghot fogták be, majd a 15. kilométernél Török Danit is. Együtt érkeztek tehát a depóba a versenyzők, majd a rövid futás legelején meglépett Fecskovics és Faldum. A végeredmény is ezt tükrözi, a debreceni Fecsó hosszú idő után tudott újra nyerni, míg Faldum Gábor újra Triatlon Tour-érmet szállított a bajai csapatnak. A harmadik helyért Török Alfréd és Rendes Csaba sprintelt, a párharc az utóbbi sikerével ért véget.
 
A nők 10 perces késéssel együtt rajtoltak el. Az úszásból hiányzott Vanek Margit, így az UTE versenyzője, Lakos Rebeka úszta a legjobb időt. A váltózóna után jött az, ami ezen a pályán már szokásosnak is mondható, de akkor is félelmetes volt. Történt ugyanis, hogy a junior fiúk élmezőnye, akkor zúdult le a lejtőn 40-es tempó fölött mikor a lányok próbáltak meg felszállni a kerékpárra. Szerencsére nem történt baleset. A 20 kilométer alatt Tóth Zsófi Walkó Andival és Kovács Zsófiával együtt meglépett az üldözőktől, és több mint egy perccel korábban érkezett a depóba. A futáson nem történt meglepetés, Tozsó folytatja menetelését a tour versenyeken, Kovács Zsófia a második helynek örülhetett, míg Walkó Andreát újra dobogón láthattuk.

A mezőny most is kiegyenlített volt, főként igaz ez a férfiak futamára. Semleges szurkolóknak és a sportág szerelmeseinek is örömteli, hogy az első 3-3 versenyző közül mindegyikük más-más klubban versenyez.

...

[ triatlonmagazin.hu ]

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Egyre nagyobb és komolyabb probléma az elhízás és a mozgásmentes életmód. És a szakemberek szerint is az egyik... https://t.co/QjZfWHKRZL
Fantasztikusan lesz 😍 nemcsak azért mert különleges és nagyon jó a program, hanem azért is, mert meglepetés vendég.… https://t.co/LjgLQTKPGd
Daily surprise during my trailrunning training - every moment could be a miracle 😂 Thanks for… https://t.co/nmPYQxqQea

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 520 49 69
T: +36 20 320 08 40

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.