Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
Elemek megjelenítése címkék szerint: olimpia

Erdélyi Zsófia ismét a Houston maraton elit mezőnyében

A 42. Houston maraton hétvége január 19-én nemcsak egy nagy tömegsport verseny, hanem az US félmaraton bajnoksága is egyben. 2012-ben Erdélyi Zsófia az abszolút 5. helyen érkezett célba. Ezt vagy jobb helyezés elérését tűzte ki célul idén is... de a mezőny erősebb, mint tavaly.

Ugyanakkor Zsófi nem véletlenül lett a hónap európai atlétája novemberben, erősebb és gyorsabb, mint korábban.

17 jan. 2014

Aranyérmes a férfi gyorskorcsolyaváltó a téli Universiadén

Pénteken Trentoban a rövidpályás gyorskorcsolya válogatott két érmet szerzett. A férfi váltó aranyat, a női bronzot. Utoljára téli Universiadén aranyérmet 1970-ben szereztünk, Almássy Zsuzsa műkorcsolyázó által. Az Universiadék történetében most fordult elő először, hogy 3 érmet szerezett a magyar csapat – Heidum szerdai ezüstjével együtt. Összességében minden idők legjobb eredményét érte el Trentoban a magyar egyetemi-főiskolai csapat a téli Universiadék történetében.

A váltók döntőit a nők kezdték először. A magyar váltó a döntőben nagyon sokáig a második helyen versenyzett, majd visszacsúszott a harmadik pozícióba. Innen még egyszer visszajöttek a dobogó második fokára a lányok, végül a bronzérmet sikerült megszerezniük. A Lajtos Szandra, Keszler Andrea, Heidum Bernadett, Kónya Zsófia négyes erejét megfeszítve és mindent beleadva küzdött egymásért. Nagyon szép eredmény a magyar bronz, az ezüstöt Oroszország, az aranyat Dél-Korea szerezte meg. Ezzel, hasonlóan a 2011-es téli Universiadéhoz Erzurumban, a női váltó ismételten bronzérmet szerzett. Egyben a téli Universiadék 10. magyar érmét.

21 dec. 2013

A legjobb magyar sportolók 2013-ban

A hazai szövetségek 1964 óta minden évben eldöntik, kik sportágukban az év legjobbjai. Idén 47 sportág szövetsége válaszolt az MTI megkeresésére. Bogdán Ádám a legjobb focista, Varga Dániel nyert a pólósoknál, a kézisek kivárnak.

Az idei győztesek közül kiemelkedik a fallabdázó Krajcsák Márk, aki tizedszer kapott helyet a legjobbak listáján, míg a sportlövő Sidi Péter és a tornász Berki Krisztián egyaránt kilencedszer nyert sportágában.

Az X2S TEAM-et érintő eredmény: sílövészetben (biatlon) Gombos Károly győzött. "Charlie" nyáron kiváló terepfutó és tereptriatlon versenyző.

Ugyancsak figyelemreméltó a birkózó Sastin Marianna nyolcadik, illetve a kalapácsvető Pars Krisztián hatodik elsősége. A voksolás történetében az abszolút csúcstartó Portisch Lajos sakknagymester, aki 23-szor lett első 1964 és 1994 között.

16 dec. 2013

A szokás hatalma – hogyan készüljünk, edzünk a nagy kihívásokra (+videó)

Hogyan lett Michael Phelps idegrendszeri betegsége ellenére lett olimpiai bajnok? Hogyan képesek egyes emberek emberfeletti teljesítményre a vadonban távol minden civilizációtól?

Valószínű, hogy a Londoni Olimpia volt az utolsó, amikor Michael Phelpst úszni láthattuk. A 27 éves fiú, aki 18 aranyérmet tudhat magáénak, visszavonult. Többszörösen betakarította a mögötte álló húsz évi kemény munka termését, és most azt tervezi, hogy beutazza a világot, de nem úgy, mint versenyző. „Azt akarom látni amit a turisták.”-nyilatkozta Londoni győzelmei után.

Hogyan volt képes ez a fiú ilyen fiatalon ennyi mindent elérni. Mondhatjuk, hogy az adottságai miatt, de minden élsportolónak kitűnő adottságai vannak. Mivel emelkedik ki Michael Phelps még az élsportolók közül is?

15 dec. 2013

Tizennyolcmilliárdot kap a magyar atlétika

2020-ig 18 milliárd forintot kap a magyar atlétika, jelentette be Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke és Simicskó István sportért felelős államtitkár kedd délután, a Kölyök Atlétika Programjának sajtótájékoztatóján.

A 18 milliárdos összegből 12 milliárdot fordítanak majd létesítményfejlesztésre, egymilliárd az akadémiai rendszer kiépítésére és műhelyfejlesztésre megy. Az utánpótlás-fejlesztésre 3,2 milliárdot költhetnek majd. A MASZ utánpótlásközpontokat, akadémiákat is kiépít. A Szombathelyi Németh Pál Dobó Akadémia már meg is felelt a szövetség feltételeinek, de a tervek szerint Székesfehérváron, Békéscsabán és Budapesten is lesz egy-egy akadémia.

05 dec. 2013

Téli Paralimpia Szocsiban, minden rekorddöntés előjegyezve

Pontosan 100 nappal a téli Paralimpiai Játékok előtt a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) elnöke, Sir Philip Craven kijelentette: biztos benne, hogy a 2014-es játékok nézettsége rekordokat dönt majd, hiszen minden nagy csatornával megtörtént már a szerződéskötés.

 „100 nappal a kezdés előtt, több közvetítési szerződésünk van, mint a Vancouveri játékok előkészületeinek e szakaszában, ezért vagyunk biztosak a kiemelkedő nézettségben”- mondta a nemrég újraválasztott egykori paralimpikon.

03 dec. 2013

Ki az év sportolója 2013-ban (szavazás)

Idén ötvenhatodik alkalommal kerül megrendezésre a Sportcsillagok Gálaestje, melyen az sportújságírók szavazatai alapján az év legjobb sportolóit díjazzák. A rangos eseményen a szurkolók is szerephez jutnak: szavazatukkal segíthetik kedvencüket a legnépszerűbb sportoló cím elérésében.

A listán 200 magyar sportoló neve szerepel, akik az idei felnőtt világbajnokságokon, Európa-bajnokságokon, Világjátékokon vagy a Bajnokok Ligájában értek el kiemelkedő eredményt egyéniben vagy csapatban.

29 nov. 2013

A triatlon sportág átfogó reformja a cél

Dr. Biró Marcell, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára egy éve vette át elnökként a Magyar Triatlon Szövetség irányítását. Ebből az alkalomból készítettünk vele számvetést az eltelt időszakról.

- Milyennek látja a triatlonosok közösségét?

- Egyfelől remek embereket ismertem meg ebben a sportban. Akik pénzt, időt, energiát nem kímélve, rengeteg lemondással szervezik, vagy maguk is űzik ezt a sportot, ez mindenképpen becsülendő. Ennek a közösségnek is a legértékesebb tagjainak azokat tartom, akik képesek túllépni saját korlátaikon, a vélt, vagy valós önös érdekeiken egy nagyobb cél érdekében. Meg kell mondjam olyanokkal is találkoztam, akik erre nem mutattak hajlandóságot. Egyszerre nagy kihívás és megtisztelő ennek a nagyszerű sportnak az érdekét szolgálni.

25 nov. 2013

Kökény Roland olimpiai kajakos kálváriája

Kökény Roland olimpikon, olimpiai bajnok kajakos a média keresztüzében találta magát egy ötletéért és egy-két félremyagarázható mondatért. Mivel a terepsport.hu ismeri és tiszteli Rolandot, úgy véljük érdemes végigvenni a média pergőtüzének időrendjét.

Tények: 1. Roland bejelenti, hogy barátnője segédezőként, az edzője egyetértésével segítené a felkészülését, 2. a média ráugrik a témára és addig fújja a negatív hecckampányt, ameddig a Szövetség is Roland ellen fordul, 3. Roland egy nyílt levelet ír a magyar médiának és a Szövetségnek.

Lássuk, mi történt!

24 nov. 2013

Edzőképzés és felkészülési verseny Tiszaújvárosban

Egymásra épülő, két eseményt rendezett meg az elmúlt hétvégén a TVK-Mali Triatlon Klub által működtetett ITU Akkreditált Edzés és Módszertani Központ, melyet a MOB Sport XXI. programja támogat, módszertani kereten belül.

Az elsősorban utánpótlás-szakemberek számára, már harmadik éve életre hívandó edzőképzés első fordulóját - a hagyományokhoz méltóan a - Garden Panzióban és a Sportcentrumban tartották meg.

20 nov. 2013

Bolt és Fraser-Pryce az év atlétái

A jamaicai Usain Bolt, és honfitársa, Shelly-Ann Fraser-Pryce nyerte az év legjobb atlétája díjat a nemzetközi szövetség választásán.

Az IAAF szombati közleményéből kiderül, hogy a világ leggyorsabb embere, a moszkvai világbajnokságon három aranyérmet is begyűjtő 27 éves Bolt - aki a vb-k történetének legeredményesebb atlétájává lépett elő - ötödször részesült az év legjobbja elismerésben, amellyel ezúttal 100 ezer dolláros pénzjutalom is jár.

18 nov. 2013

Négy év a szándékos doppingolóknak

Legalább egy olimpiáról száműzik a szándékosan doppingoló sportolókat, mivel 2015-től már az első lebukás esetén is kettőről négy évre nő a büntetés.

A szigorításról a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) világkongresszusán pénteken határoztak a dél-afrikai Johannesburgban. Az új büntetési tétel része a működését illetően felerészben a Nemzetközi Olimpiai Bizottság, felerészben pedig a kormányok által finanszírozott WADA új kódexének, amely - a 2016-os riói olimpia előtt - 2015. január elsején lép életbe valamennyi országban.

16 nov. 2013

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Úton hazafelé. 42 óra, 2 kintalvás, 50+ km, vadállatok testközelből, régi romok és titkos helyek... emlékezetes túra volt. – hálás
Ha érdekel mi történik az esőerdőkben és még segíteni is akarsz: https://t.co/oWxgQyhVNO https://t.co/oWxgQyhVNO
A 2. napon közel 30km volt a táv, ebből a fele úttalan úton... és két hatalmas tirkos helyet is bejártunk. Tényleg… https://t.co/vbehYy74hy

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)