Hősök a Pilisben – Gyurkó Péter ezüstérme a Salomon UTH nemzetközi ultra terepfutó versenyen
Szentendre és a Pilis adott otthont a nemzetközi UltraTrail terepfutó sorozat magyar állomásának. A 111 km hosszú és 4300m szintemelkedésű versenyen a lengyel Oskar Zimny szerezte meg a győzelmet, a második helyen a X2S Superior TEAM tagja Gyurkó Péter ért célba.
19 nemzet 450 versenyzője állt rajthoz a hosszabb (111 km) és a rövidebb (52 km) távon. Szentendrén rajtolt és ért célba a mezőny, az útvonal érintette Dobogókőt, Dömöst, Visegrádot és Pilisszentlelket is.
Ultra, ultrafutás, ultra terepfutás
Maga a szó, ultra, Latin eredetű. Jelentése, azon túl, messzebb, tovább. A sportban, szerintem mindenkinek mást jelent, hisz mindenkinek megvan a saját fizikai és szellemi határa. Ha ezt túl tudja szárnyalni, az már saját magával szemben ultrának számít. A futásban a maratoni 42,195 km feletti távot nevezik ultrának.
A világon a leghosszabb ilyen rendezésű verseny, a Self-Transendence 3100 Mile névre hallgat. Ezt a 4988,97 kilométer távú versenyt, New Yorkban rendezik, egy 833 méteres körpályán és 50 nap alatt kell teljesíteni. 1998-ban Sipos István 46 nap alatt teljesítette és ezzel világcsúcsot ért el. A jelenlegi csúcs 41 nap. Ami már ismertebb a Spartatlon, a maga 245,3 kilométerével. Itt szintén büszkélkedhetünk magyar csúccsal, amit Dr. Lubics Szilvia állított fel 2014-ben, 26 óra 53 perc 40 másodperccel.
Dolomites Skyrace, Kilian Jornet és Laura Orgue győzelmével (+videó)
Kilian alig 3 hete nyerte meg a Skyrunning kombinált bajnoki címét, múlt hétvégén a kőkemény "Hardrock 100" terepfutó versenyen állított be pályacsúcsot, két nappal korábban pedig egy terepmaraton Világkupa futamon lett 7. Sokak szerint tartalékolt a Skyrace versenyre...
Wermescher Ildikó ezüstérmes az Eiger Ultra Trail terep ultramaratonon
A táv és a terep különösen nehéz, hiszen nemcsak a 101 km és a 6700 m szintemelkedés, hanem a nagyrészt sziklás és nagy figyelmet igénylő pálya is megviselte a versenyzőket.
Recept - az ultrafutó Kilian Jornet vegán sportitala
Azóta ez a legenda nem csökkent, sőt Kilian hozzáállása és mentalitása tömegeket mozgat meg. Lássuk az egyik titkát, amivel évek óta segíti a teljesítmény fokozását.
Kilian nemcsak az edzésmódszerekben, hanem a táplálkozásban is újat mutat az edzőknek és a versenyzőknek. Itt az egyik kedvence, a "Paradicsom, paprika, uborka gazpacho" receptje következik.
A Transgrancanaria ultra terepfutó versenyen Wermescher Ildikó 4. helyen ért célba
A 125 km hosszú és 8500 m szintkülönbséget tartalmazó kifejezetten nehéznek számító versenyen a magyar Wermescher Ildikó a 4. helyen érkezett célba.
A győztes Núria Picas a verseny első szakaszaitól kezdve vezette a mezőnyt, igaz eleinte kis különbséggel, de minden ellenőrző ponton tudta növelni a távolságot az üldözők előtt. Fernanda Macial és Francesca Canepa taktikáztak és hagyták, hogy ellenfelük látszólag hamar kifussa magát.
Németh és Wermescher terepfutó győzelme Indiában (+videó)
Igazán különleges helyszínen rendezték meg a Run the Rann elnevezésű ultrafutóversenyt.
A 101km-es ultratáv mellett félmaratoni és maratoni távon is indulhatttak a résztvevők, mindkét magyar terepfutó győzelemmel térhet haza, Németh Csaba az ultrán, Wermescher Ildikó a maratoni távon lett első.A verseny Dholavira városától indult és a sivatagban haladt. A verseny honlapja szerint ellátás volt, frissítőállomások voltak az útvonalon ami a 30-40fokos hőségben a kitett sivatagi útvonalon nem is árthatott.
Skyrunning World Series 2014 - kevesebb felhő, több égbolt
Mottó: 2014 SWS – Less cloud. More Sky.
A nemzetközi terepfutó versenysorozatok legnagyobb és legszervezettebb eseménye a Skyrunning versenysorozat, amely 2014-ben 15 versennyel várja a világkupa pontgyűjtő versenyzőket.5 SKY, 5 ULTRA és 5 VERTICAL típusú verseny alkotja a sorozatot, amelynek az eseményeit 3 kontinensen rendezik meg.
Terepfutás az "oroszlán fejen" - Ultimate No Fear Trail Race, Red Bull LionHeart
2013-ban már hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, nagynevű szponzorokkal.
A képlet nagyon egyszerű: fel és le a "Lion Head" nevű hegyen, meredek, sziklás terepen. A hegy legmagasabb pontja 669 m, a futók nem tengerszintről indulnak, így közel 500 m szintet tesznek meg.
Marmot24 ultra terepmaraton és kalandtúra
2 és 4 fős váltóban csapatversenyként hírdették meg az eseményt, amelynek a tájékozódás része is különleges kihívást jelent.
A 2 napos futófesztiválon 6-12-24 órás versenyeket szerveznek, a leghosszabb szombat délben rajtol, a középső éjfélkor, a legrövidebb pedig vasárnap hajnalban. Így szeretnék elérni, hogy mindenki egyszerre fejezze a versenyt. Joggal kérdezhetik, "mégis milyen pályán"?
A terepfutó legenda Kilian Jornet az Adventurers of the Year egyik jelöltje
Kilian Jornet amellett, hogy jelenleg a világ legjobb 10 ultra terepfutója között van, számos rekordot, csúcsot tart, egész életét a hegyeknek, a terepnek szenteli. Többek között csúcsot tart a Matterhorn, az Olimposz, a Kilimandzsáró megfutásában, de a híres UTMB versenyen is több győzelem fűződik a nevéhez.
A futás mellett azonban a hó sem idegen számára, síhegymászó világbajnokként a téli sportokban is otthon van.
IUTA Ultratriatlon Világkupa forduló itthon
Az eXtremeMan 51.5 bejelentését követően, itt az újabb remek hír!
A Nemzetközi Szövetség elbírálta a jövő évi világkupa sorozat állomásaira kiírt, illetve beérkezett pályázatokat, melynek eredményeként 2014. július 4-én pénteken, hivatalos IUTA Dupla IM VILÁGKUPÁT rendezhet az Ironteam SE.