Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

2014 augusztusban Ironman versenyt rendeznek a fővárosban

A hosszú távú triatlon versenyek legértékesebb versenysorozatát, az Ironman márkát birtokló amerikai WTC magyar idő szerint péntek hajnalban Hawaii-ban közölte, hogy jövő augusztusban versenyt tartanak a magyar fővárosban. Szakértők szerint ahová a WTC beteszi a lábát, az a település gazdaságilag is igen jól jár.

Hazai idő szerint péntek hajnalban a globális sportélet igazi nagyágyúja tette be a lábát Magyarországra. A világ egyik legpotensebb és leggazdagabb, profi alapokon működő sportszervezete, az Ironman márkát birtokló, floridai székhelyű World Triathlon Corporation (WTC) jelentette be, hogy augusztus 23-án Budapesten féltávú (1,9 kilométer úszás, 90 kilométer kerékpár, 21,1 kilométer futás), azaz Ironman 70.3-as versenyt szervez.

(Jó néhány országban szerveznek egyébként azonos távú erőpróbákat, ám az Ironman márkanevet elméletileg az amerikai szövetség jóváhagyása nélkül nem lehet használni. A kegyeiket ráadásul igencsak nehéz elnyerni, hogy valaki a körön belülre kerüljön, s rendezővé váljon.)

11 okt. 2013
Kategória: Multisport

JEEP - X2S multisport stand a 3. Autó+Motor+Sport Expo-n és a HÓ-SHOW-n

JEEP, X2S, multisport, stand, 3. Autó+Motor+Sport Expo, HÓ-SHOW, Lafuma, Suunto, Trexpert, Kona City


Az outdoor és multisport információkon kivül kerékpártechnikai tanácsadás, pulzusmérés, túra tippek, terepfutás ötletek és tanácsok, XTERRA és X2S műhelytitkok, a Terepgyerek Program érdekességei és még számos válasz vár mindenkit, aki ellátogat a standunkra.

De ha érdekel a terepjáró vezetés minden csínja-bínja vagy csak szeretnél megtudni többet a terepjárókról, akkor is ott a helyed! Érdekel a környezettudatos autóvezetés? Olyan téma, amire szintén kaphatsz válaszokat!

A JEEP - X2S multisport stand aktív programjai:

Slack line Görgöző verseny Multisport toto értékes díjakért Terepfutás workshop
17 nov. 2011
Kategória: Archív

A Jeep és az X2S bemutatja - multisport stand a Hó-shown

Jeep, X2S, multisport, stand, Hó-show, xterra, terepfutás, sífutás, hegymászás

Az idei Hó-show különlegessége lesz a Jeep és az X2S közös multisport standja, ahol az outdoor sportolás számos fajtájával találkozhatnak a kiállítások látogatói. Érdekes játékok, bemutatók, értékes nyeremények, világbajnokok élménybeszámolói, közönségtalálkozó, kerékpár szerelési tippek és trükkök, sí, sífutó, terepfutó és XTERRA workshop! 

A Jeep bemutatja az új Grand Cherokee-t, kísérő programként pedig többek között a környezettudatos autóvezetésről, valamint a sport és az autóvezetés kapcsolatáról is sok mindent meg lehet tudni.

09 nov. 2011
Kategória: Archív

Öttusa, női vk: Magyar váltó sikerek

Gyenesei LeilaA Kovács Sarolta, Gyenesei Leila páros nyerte a vasárnapi váltóversenyt a székesfehérvári női öttusa-világkupán. Vadász Dóra és Alekszejev Tamara jóvoltából a második helyen is hazai duó végzett. Harmadikként egy brit, kanadai vegyes csapat zárt.
17 máj. 2009
Kategória: Archív

Helytálltak a magyar biatlonisták a téli előolimpián

Sprint a tetőnA magyar biatlonisták magyar szemmel kiválónak mondható eredménnyel zárták az előolimpiát Vancouverban. Mind a 10, mind a 20 km-es távon célbaértek, az elmúlt évekhez képest jelentős fejlődést mutatva  mind lövészetben, mind sífutásban. Gombos Károly a X2S-KOAN TEAM tagja a verseny után hamarosan már a nyári alapozást kezdi meg hegyikerékpár és tereptriatlon versenyeken.
16 márc. 2009
Kategória: Archív

Radcliffe lábujja eltört, nem indul a London Maratonon

Radcliffe többszörös bajnokPaula Radcliffe negyedik győzelmét szerette volna megszerezni április 26-án Londonban a Flora Marathon-on.Radcliffe Albuquerque-ben volt magaslati edzőtáborban, amikor a jobb lábán eltört az egyik lábujja. "Szörnyen csalódott vagyok, hogy nem tudok elindulni ezen a versenyen.
05 márc. 2009
Kategória: Archív

Újabb Salomon győzelem extrém síben

Ophelie a dobogónOphelie David és Lars Lewen, a Salomon extrém sí csapatának tagjai nyerték a Norvégiában megrendezett világkupa futamot. Néhány nappal a világbajnoksáég előtt ez igen jó eredmény, főleg, hogy Ophelie-nak ez a téli sorozatban aratott 4. győzelme!
05 márc. 2009
Kategória: Archív

Új helyszínre viszik a budapesti triatlon-vb-t

Triatlon VB 2010A Városligeti Műjégpálya medre túl sekély ahhoz, hogy ott lehessen megrendezni az úszást. A Városliget helyett Újbudán, a felújított Lágymányosi-öbölben - ismertebb nevén a Kopaszi-gáton - lesz a 2010-es budapesti triatlon-világbajnokság.
03 márc. 2009
Kategória: Archív

Taroltak a svédek a Vasaloppeten

Tradíció...A svédek a lehetséges hat dobogós helyből ötöt megszereztek, ráadásul a két legfényesebb érmet is otthon tartották a Svédországban zajló Vasaloppet elnevezésű maratoni sífutóversenyen. A férfiaknál a Daniel Tynell, a SALOMON versenyzője, míg a nőknél Sandra Hansson győzött.
03 márc. 2009
Kategória: Archív

Véget ért a sífutó VB - elsöprő norvég fölény

Petter NorthugHagyományosan a férfiak 50 km-es sífutó versenyével ért véget a libereci északisí-világbajnokság. A záró napon már csak ebben a versenyszámban avattak bajnokot. A verseny előtt néhány órával eldőlt, hogy két esélyes, a svéd Anders Södergren és a norvég Tore Ruud Hofstad sem tud végül elindulni.
02 márc. 2009
Kategória: Archív

Duplázott sífutásban a remekül hajrázó Kowalczyk

LendületbenMásodik aranyérmét nyerte Justyna Kowalczyk a Liberecben zajló északi sí-világbajnokságon: a 7,5+7,5 km-es üldözőverseny után ezúttal a 30 km-es, tömegrajtos futamban bizonyult a legjobbnak. A lengyel klasszis 10 km-en a harmadik lett, vagyis szombaton már harmadik érmes helyezését ünnepelhette a csehországi eseményen.

01 márc. 2009
Kategória: Archív

Magyar lány a világ 3. legjobb szánhajtója

A célbanA hatkutyás mezőny 22 indulója közül csak 3-4 nő volt az ausztriai világbajnokságon, Verla Zsófia hat perccel maradt le a győztes olasztól. Saját kutyáival, saját zsebből versenyez, a szárazedzéseken huskyjai quadot húznak, a 27 éves agrármérnök indián vezényszavakkal irányítja őket.
28 febr. 2009
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk