Ildikó

Látva a videót, amin egy meglett férfi úgy rúg fel egy kisgyermeket, hogy az fejjel áll bele a földbe, egyszerre akadt el a lélegzetem az ijedtségtől és ugyanabban a pillanatban kinyílt a bicska a zsebemben: Hogy tehette? Hogyan bánthat valaki egy kisgyermeket? Most nyilvánosan bocsánatért esedezik és azt hiszi, hogy ezzel rendbe lehet tenni?

A fiam 21 éven át maga volt a megtestesült nyugalom. De éppígy nyugodtan megalkothattam volna róla a sikeres ember mellszobrát is. Bármibe fogott, abban sikert ért el. Én meg teljesen biztos voltam benne, hogy én vagyok a világ legjobb anyukája, hiszen nézzétek csak, micsoda klassz ember anyukája vagyok. Nyilván az én érdemem. Nem lázadt, nem volt soha szemtelen, nem makacskodott és nem hisztizett kicsiként sem. Fűnek fának osztogattam anyasági tanácsaimat, hogy kell olyan fantasztikus fiút nevelni, mint az én gyermekem.

A „The Shift” egy nagyon furcsa film. Először azt hittem, hogy dokumentumfilm, vagy beszélgetőshow, de mint kiderült nem az. Tényleg majdnem film. Kicsit olyan, mintha elmesélnék egy sztorit és közben állandóan felrajzolnám, hogy miről beszélek. Hogy te is jobban értsd. És mi tagadás tényleg nem árt látnunk, hogyan is néz ki mindaz az életben, amiről a jó doktor egy disszertációt megszégyenítő módon kiselőadást tart a filmben.

Ti is fenntartás nélkül hittetek gyermekként a négylevelű lóhere csodás, varázslatos erejében? Emlékeztek még milyen érzés a sok háromlevelű között találni egy négylevelűt? Hát...a négy, öt, hat...és ki tudja még hány G, amit kénytelenek vagyunk annak fejében elviselni, hogy azonmód elérhessük egymást, ha úgy hozza kedvünk, lehetőség szerint a Himalája alaptáborából is, mert el kell mesélnünk anyunak, milyen extra szuper, hogy mindjárt mi jövünk, és ha kell, ha nem a négy serpa fel fog rángatni bennünket a csúcsra.

Közeledett virágvasárnap és én elbíztam magam. Azta! - gondoltam – Tényleg csúcs hatása van ezeknek a rügyeknek. Én ebben az évben már tuti nem leszek beteg. Merthogy a tél vége óta szorgosan legelésztem az egyre másra megjelenő rügyeket fákról, bokrokról.

Terepgyerek táborokat évek óta tartanak Solymáron. Minden nyáron megtelnek a közeli erdők a gyermekzsivajjal, az erdei bográcsozás finom illatával, és a fiatal homlokokról pergő izzadtságcseppekkel. Évente sok apró láb tekeri szorgalmasan a bringát, remélve, hogy egyszer olyan erős lesz, mint az a bácsi ott elől, aki elképesztő helyeken megy le és fel biciklivel és nem fél a sötét barlangokban, sem a meredek sziklafalakon. A gyermekeknek kellenek a hősök. A mindennapok hősei, akikre felnézhetnek. Ez az élmény ad a lelküknek egy életre szóló emléket és táplálékot, amiből kifejlődhet a kitartás, a bátorság, és az önzetlen szeretet a bolygó felé, ahol élünk. Tóth Viktor a terepgyerek táborok szakedzője és kitalálója beszél számunkra arról, hogy miként is zajlik mindez.

Interjú Tóth Viktorral a Terepgyerek táborok vezetőjével

Együk, ne együk? Azokat a növényeket odakint az erdőn mezőn, amelyek egyébként alig várják, hogy valaki felfalja őket, és ennek érdekében csábítóan nagyobb mennyiségben termelnek számunkra mindenféle vitamint és egyéb jótékony anyagot, mint a kertekben éldegélő kulturáltan viselkedő társaik. Hogy csak egy példát említsek: a spenót vastartalma 100 grammban 2,9 mg. Ezzel szemben a csalán vastartalma 100 grammban 32,3 mg.