Szélkabát a vadonban, Helikon-tex Windrunner® teszt
Minden outdoor tevékenységhez érdemes gondolkodni szélsőséges időjárás, az eső és a szél elleni védelemben. Akkor is, ha viszonylag közel vagyunk a lakott területhez, a biztonságos menedékhez. Sokféle lehetséges védelmi eszközt fel lehet sorolni, de ha olyanra van szükségünk, ami a védelmi képességei mellett kicsi és könnyű is, akkor az egyik legjobb választás a lengyel Helikon-tex cég WINDRUNNER® kabátja.
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
Az Altama bakancsok a hírnevük miatt már önmagukban is izgalmas teszt felszerelésnek számítanak, hiszen a márka elsősorban a különleges katonai egységeknek készít lábbeliket. Így nagy örömmel fogadtam a felkérést, hogy teszteljem az Altama 2021-ben megjelent "Helios SBM" típusát. Az "SBM" jelentése "soles by Michelin", azaz a talpat a legendás francia gumigyár szállítja. Ettől még érdekesebbé vált a feladat, hiszen több szempontból lehet és kell vizsgálni egy terméket, ha egészen új fejlesztések állnak a mögötte. A bakancsot több feladathoz teszteltem: túrázás, hátizsákolás és taktikai / airsoft tevékenység.
Tájfutó világbajnoki címtől a magas hegyek csúcsáig - Weiler Virág interjú
Weiler Virág tájfutó világbajnok, atléta, hegymászó és természetjáró. Ezek "csak" Virág sportosabb oldalát mutatják be, ahhoz, hogy közelebbről megismerjünk egy ilyen színes egyéniséget, sokkal több mindent meg kellett kérdezni az interjúban. Eredményei és sikerei ellenére (vagy éppen azért) Virág nemcsak a terepen megélt kalandjairól, élményeiről mesél szerényen és hatalmas lelkesedéssel.
Riesing Eszter és Tusnády Nimród nyerték a 2021-es sportmászó boulder magyar bajnoki címet
A Gravity Magyar Kupafordulóval zárult az 2021-es boulder versenyszezon, melynek végén az első idei magyar bajnokokat avatta a Magyar Hegy- és Sportmászó Szövetség.
Vas Péter vadregényes kerékpártúrája az MTB világbajnokságra
Zseniálisan tehetséges kerékpárosunk Vas Kata Blanka édesapjától örökölte a kerékpározás szeretetét. Blanka sikert sikerre halmozott az elmúlt időszakban, de most Vas Pétertől kértünk interjút. Miért? Már azért is érdemes lenne beszélgetni, hogyan nevelték fel feleségével Katával a gyermekeiket (hiszen Blanka mellett Balázs is nemzetközi csapatban versenyzett, Barnabás sikeres kerékpárosként még fiatal a nemzetközi élethez), hanem mert az idei olasz MTB világbajnokságra Vas Péter kerékpárral "utazott" keresztül az Alpokon, hogy lássa Blankát versenyezni. Erről beszélgettünk vele.
Magnum Assault Tactical 5.0 - vegán taktikai és túra bakancs
Amióta pár éve elkezdtem a hátizsákolást (nagy hátizsákkal gyors tempóval teljesíteni egy távot) mindig kiemelt kérdés volt a jó cipő. Igaz is, cipő vagy bakancs? Mi a legjobb, mi a legalkalmasabb. Szerencsére többféle lábbelit tesztelhettem és a tapasztalat azt mutatja, hogy a könnyű, de stabil cipők a legjobbak. Ami nehéz, az edzés szempontból jobb, ami könnyű az kevésbé biztonságos, stabil. Amikor a Magnum Assault Tactical 5.0 bakancs a kezembe került, azonnal egy új érzéssel találkoztam. A cipő ráadásul vegán... ez nekem (és egyre több embernek) sokat számít, a teljesítményhez csak pozitívan kapcsolódik.
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
A természetjárás, túrázás egyik fontos kelléke a nadrág. Érthető, hiszen ilyenkor a lábunk mozog a legtöbbet, így a cipő/bakancs és a nadrág vannak kitéve a terhelés nagy részének. Arról nem is beszélve, hogy a terepen az indák, aljnövényzet is extra próbát jelentenek a felszerelésnek. Mindig figyeltem arra, hogy jó nadrágot használjak a természetjáráshoz, így a kíváncsian vártam a Helikon-tex Trekking Tactical nadrágjának tesztelési lehetőségét. Nem csalódtam... sőt!
Újabb példányt találtak a vérzéses lázat terjesztő, nem őshonos kullancsból Magyarországon
A Hyalomma nem őshonos Magyarországon, de a klímaváltozás miatt már terjed. Már Budapesten is látták, most Vas megyében találtak egy példányt.
Ultrakönnyű ("ultralight") túrázás - női szemmel
Az ultralight / ultrakönnyű (UL) túrázás sorozatunk következő részében Simon-Kámán Lilla "női szemmel" tanácsait és tapasztalatait foglaltuk csokorba. (A teljes interjú a Sportime magazin 2021/4 számában olvasható.)
Negyedik lett az ejtőernyős válogatott a rijekai világkupa versenyen
A koronavírus-járvány miatti kényszerpihenő után először vett részt nemzetközi versenyen a Magyar Honvédség ejtőernyős válogatottja. A horvátországi Rijekában június 11-12-én megrendezett világkupa fordulón 10 nemzet 19 csapata és 95 versenyzője indult, a magyarok a negyedik helyen végeztek.
Salomon XA Forces Mid terepfutó és túracipő
Nagyon kíváncsian vártam a Salomon túracipőjét, futóbakancsát. Részben azért, mert évek óta Salomon terepfutó cipőkben edzek, versenyzek, részben azért, mert soha nem volt még bakancsom tőlük, de sok jót hallottam ezekről a felszerelésekről. A harmadik ok pedig az, hogy az egyre gyakoribb hátizsákolós edzésekhez tökéletes választásnak tűnt a Salomon XA Forces Mid bakancs. Teoretikusan. Persze a próba az, ha kimegyünk a terepre.
Ultrakönnyű ("ultralight") túrázás - felszerelések, tippek, trükkök 3.
Folytatjuk az ultralight / ultrakönnyű (UL) túrázás sorozatunkat, ezúttal Kércz Viktor tanácsait és tapasztalatait gyűjtöttük össze.