Építészmérnök vagyok és jelenleg egy Budapesti tervezőirodában dolgozom. Mivel napközben elég sok időt töltök a gép előtt, ezért igyekszem a szabadidőmet minél aktívabban eltölteni. Mindennap biciklivel járok, ami jó kiegészítése a futóedzéseknek. Rendszeresen látogatom a boulder termeket és akadályedzéseken is részt veszek amikor lehetőségem van. A nagy igénybevételelek miatt fontosak a súlyzós gyakorlatok is, így ennek fejlesztése céljából igyekszem cross edzésre is eljutni.
2020-ban vettem rész először terepakadályfutóversenyen, akkor még nem tudtam, hogy ez egy külön sportág. 2021-ben csatlakoztam a Margitsziget STG-hez és ott ismertem meg az OCR-t (magyarul terepakadályfutás) amit azóta is nagy lelkesedéssel űzök.
Az OCR mellett a másik nagy kedvencem a via ferrátázás. Ez már valamennyivel több utazást igényel, de nem bánom, mert imádok a hegyek között lenni.
Az olaszországi OCR Európa-bajnokságon találkoztunk legutóbb. Hogyan jutottál el az EB-re?
Mint minden versenyzőnek, nekem is kvalifikációs futamon kellett először jó eredményt elérnem, hogy indulhassak az OCR EB-n. Immáron 3. alkalommal sikerült ezt elérnem és kvalifikálnom. Sajnos eddig nem tudtam dobogóra állni, de mindig egyre jobb helyezéssel végeztem. Ennek köszönhetően úgy éreztem, hogy végre a dobogó is elérhető közelségbe került. A felkészülésemmel is ez volt a legfőbb célom.
Ebben az évben a futásra igyekeztem ráerősíteni, így felkértem Haramura Vilmos futóedzőt, hogy segítsen ebben. Nagy könnyebbség volt, hogy ő maga is OCR sportoló, így jobban figyelembe tudta venni, hogy milyen igénybevételek érnek versenyzés során.
Az eredményes felkészülésem másik fontos alappillére az akadályozás volt. A nem rég megnyílt szadai Alaptábor remek helyszínnek bizonyult. Itt lehetőségem volt a 2024-es OCR EB új akadályait is gyakorolnom.
A sikeremhez még hozzásegített, hogy számos más versenyen is részt vehettem idén, nem csak itthon, hanem külföldön egyaránt.
Az OCR EB-n mik voltak a legemlékezetesebb élmények, meglepetések?
Észak-Olaszországban került megrendezésre a verseny. A tavalyi évekhez hasonlóan ezúttal is 3 karszalagot kaptak a versenyzők, melyekből levágnak egyet, ha az akadályon nem sikerül szabályosan átjutni. Erre csak egy lehetőség van, nem lehet többször próbálkozni. Ez az EB-n azt jelentette, hogy 2 lehetőség volt akadályt rontani, a 3. hibánál sajnos már nem teljesítettnek minősül a verseny.
A verseny elég nagy csalódással indult, mivel elég hamar csak egy karszalagom maradt. Az 1. szalagvesztés igazi okát még most sem teljesen értem, mert a szabályok ismeretében éppen hogy csak felnyúltam az 1. fogásért az akadálybíró hibás teljesítésnek minősítette és tévedésből 2 szalag is levágott. Ezt persze később sikerült rendezni, de mentálisan sokat kivett belőlem.
Egy kis időbe beletelt mire visszarázódtam a versenybe. Sajnos a tempómból vissza kellett vennem, mert nem kockázhattam meg egy újabb hibát. Több szalagom nem maradt volna és ez a garantált vereséget jelentette volna. már több esélyem nem volt kis időbe telt mire visszarázódtam.
Az egyre több sikeres akadályteljesítésítésnek köszönhetően, egyre jobban visszanyertem magabiztosságom és egyre gyorsabban haladtam. A 2 szalagvesztésnek köszönhető 2 cipelős büntetőkörömet nagyon gyorsan lepörgettem és végül sikerült 3. helyezettként beérnem. Roppant büszke vagyok, hogy versenyeleji mélypontomból vissza tudtam térni, nem adtam fel és felállhattam a dobogóra.
Mik voltak a legnagyobb élményeid, eredményeid a felkészülési időszakban?
Idén igyekeztem módszeresebben, kevesebb de annál izgalmasabb versenyekre eljutni. Április elején részt vettem a hazai szervezésű és mindig nagy kedvenc, Fighter's Run versenyen, ahol a szoros versenyben abszolút 1. helyet sikerült kivívnom.
Ezt követően magyar nemzetközi bajnokság egyik állomásán, a szombathelyi Spartan Sprint távján indultam el, ahogy pár tized másodperccel lemaradva majdnem a legjobb női időt futottam. Itt korosztályos 1. helyezést értem el.
Április végén Chomutovban megrendezett, igazán technikás akadályokkal cseh nemzeti bajnokságon abszolút korcsoportos 1. helyezettként értem célba. Nagy élmény volt, hogy több külföldi elit versenyző is elindult és így velük is összemérhettem a teljesítményemet.
A felkészülésem legélménydúsabb akadályversenye Szadán, az Alaptábor által megszervezett esemény volt. Eddig talán ez volt a legsűrűbben akadályokkal teleszórt pályám. 5 km-en 30 igencsak technikás akadályon kellett átverekedni magunkat. Ezen a versenyen számos EB-n szereplő akadályt is felállítottak, így remek felkészülés volt. Nagyon büszke voltam magamra, hogy sikerült hiba nélkül és 1. helyezettként célba érnem.
Az EB-hez vezető felkészülés utolsó versenye a csattogó-völgyi Spartan Super futama volt. Erre a versenyre azért esett a választásom, mert a táv és a szint nagyon hasonló volt az EB Standard távjához, ráadásul a nagyon erős mezőnynek köszönhetően gyakorolhattam a mentális megmérettetést is.
Aktív időszak, sok verseny és persze az edzések. Hogyan készülsz ilyen intenzíven, milyen edzésmúltad van?
Mivel teljes állasú munka mellett versenyzek, ezért sajnos nem tudok elég időt szánni az edzésekre. Régebben kick-boxoltam, de azt sem versenyszerűen, így újonnan kellett kitalálnom a megfelelő „menetrendet”. Heti szinten 3-4 alkalommal járok futni.
Nagyon sok múlik a jó tempón. Sajnos nincs túl sok időm, hogy elég kilométert gyűjtsek össze, így nagyobb hatékonyságért futóedzővel dolgozom.
Állóképességem fejlesztésére heti 1-2 alkalommal Bloodfit cross edzésekre is eljárok. Nagyon jó hangulatúak és kemények az edzések, így a versenyidőszakon kívül is nagyon szeretek ezeken részt venni. Ezek mellett igyekszem saját testsúlyos edzéseket is beiktatni boulderezés vagy akadályedzés formájában.
Az edzések mellett nagyon fontosak a pihenőnapok is valamint 2-3 hetente igyekszem masszőrhöz is eljutni.
Régebben hasonlóan készültél vagy van változás, fejlődés a sportág fejlődésével párhuzamosan?
Igen, elég sokat változtattam a felkészülésemben. 2021-től versenyzek és az eléjén nagyon nem ismeretem a határaimat, sokszor túledzettem magam, lesérültem. Hosszú folyamat volt, de most már meghúzom a határaimat és jobban odafigyelek a testem visszajelzéseire.
Összességében kevesebbet edzek mint az elején, de igyekszem hatékonyabban beletenni a munkát. Pihenőnapokat is tartok, hogy legyen ideje a testemnek visszatöltődni, valamint havonta (versenyidőszaktól és állapottól függően) manuálteraputa illetve masszőr segítségét veszem igénybe.
Az OCR egy összetett sport, sokféle edzést és sokféle programot lehet és kell is vegyíteni a felkészülésben. Neked mik a kedvenc edzéseid és mi hiányzik a fejlődéshez?
Terepakadályfutás révén az akadályokat szeretem legjobban, habár a boulderezés világa is nagyon közel áll hozzám. Ebből a szemponból, nagyon szeretek Budapesten lakni, mert nagyon sok lehetőség van a mászásra. Korábban nagy fejtörést okozott, hogy hol tudok viszonylag a közelben akadályokkal készülni, de szerencsére idén már ez is megoldódott.
Hétvégente rendszeresen járok le a szadai akadálypályára, ahol minden alkalommal találok valami új fogást, gyakorolni valót.
Az OCR nem különösebben felszerelésigényes sport, de azért számít, főleg az élmezőnyben. Hogyan választasz sportfelszerelést?
A kényelem nagyon fontos ha cipőt veszek, mert középhosszú távokon indulok legtöbbször, és sok múlhat ha rossz cipőt választok. Ruházat szempontjából pedig próbálok mindig az adott időjárási körülményekhez képest öltözni, így elég széles skálán mozog a sport ruhatáram. Fontosnak tartom hogy hidegebb és melegebb időre is legyen megfelelő öltözék.
Mi az, amit soha nem hagysz otthon?
A legrövidebb versenyemre is mindig viszek magammal egy 2 dl vizeskulacsot, mert nagyon fontos, hogy ne a kiszáradással kelljen küszködnöm és végig fókuszban maradhassak. Ezen kívül vizes energiazselét szoktam fogyasztani, valamit most kezdtem beépíteni a sótabletták fogyasztását is.
Életmód, étkezés... van valami specialitásod?
Úgy érzem a tudatos étkezésben még lenne hova fejlődnöm, ezért a következő évben több energiát szeretnék szentelni ennek a területnek is. Verseny előtti nap igyekszem több szénhidrátot és folyadékot bevinni. A megszokástól eltérően, az idei EB előtt és alatt sótablettával próbáltam növelni a teljesítményemet.
Mi az, amire igazán büszke vagy?
Úgy érzem az egész éves teljesítményemre büszke lehetek, mert minden versenyen sikerült a legtöbbet kihozni magamból és dobogóra állnom.
Mégis a legbüszkébb az idei EB-n megszerzett 3. helyre vagyok, nem csak a fizikai, hanem a mentális teljesítményemért is.
Erre az évre elég sok tapasztalatot sikerült begyűjtenem, hogy magabiztosabban álljak a rajtba. Ez nagyon sokat segített, hogy a korábbi évektől eltérően egy-egy hiba ne legyen (plusz) akadály a célom elérésében. Erőben elég jól sikerült a korábbi években is felkészülnöm, de valahogy mindig túl stresszeltem, ami megakadályozott a komolyabb eredmény elérésben.
Annak ellenére, hogy a verseny elején azt hittem minden elveszett, mégsem adtam fel, hanem még nagyobb fókuszt és kitartást bevetve végül dobogóra álltam.
Jövőre és a közeljövőben mik a terveid?
Sajnos az augusztusi Costa Rica-i OCR VB-t el kellett engednem, a nagy költségek miatt. Azonban nagyon örültem, amikor meghívást kaptam az októberben megrendezésre kerülő horvátországi Spartan VB-re. Várhatóan nagyon komoly sportolókkal mérhetem össze magam, így ez lesz a következő célversenyem.
Drukkolunk előre is! Ugyan ez a verseny mindjárt itt van, de a versenyzésben miben szeretnél fejlődni a továbbiakban?
Ez a jó ebben a sportban, mindig van mit fejlesztgetni. Futásban határozottan van még hova fejlődnöm, így ez az első számú célom. Ezen kívül, a fogáserőmön is lenne mit csiszolni, valamint a dárda dobás sem az igazi. Ennek továbbra is a legjobb eszköze a rendszeres gyakorlás.
Van példaképed?
Számos külföldi elit versenyző pályafutását követem a közösségi médián keresztül. Ők többnyire hivatásos sportolók. Teljesen más szinten mozognak az OCR világában, de pont emiatt nagyon motiváló, hogy ők mire képesek.
Álmok, tervek, célok?
Szeretnék egyszer egy EB vagy VB dobogó legfelső fokán állni. Magánemberként pedig nagyon közel áll hozzám a természet, ezért szeretnék a természethez közel élni, hogy mindennap könnyűszerrel kint lehessek a szabadban.
Mik a tanácsaid azoknak, akik OCR versenyre készülnek?
Fő rendszeresség és a fokozatosság, de legfőképpen, hogy élvezd :) Az egész olyan mint egy felnőtt játszótér, merj gyereknek lenni :)