Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Tóth Viktor

Véget ért egy nehéz X2S terepfutó sorozat Piliuscsabán

Pelsöczy AttilaEgy sorozat döntő futama mindig tartogat meglepetéseket, főleg akkor, ha a sorozat első ízben kerül megrendezésre. A X2S-Goldlife terepfutós sorozat 4 állomása egyrészt meghozta azt, amit a szervezők célul tűztek ki maguknak (számos gyerek és felnőtt vett részt a futamokon, minden évszakban megtapasztalva az erdőt és a hegyeket), másrészt nem váltotta be azt a reményt, hogy a környék iskoláinak valóban felkeltse az érdeklődését – az iskolai pontversenyt magasan a gyöngyösi Kálvária parti Általános iskola nyerte, ahonnan minden futamra rengeteg fiatal érkezett.
11 máj. 2009

Gyöngyösi Kálvária - X2S terepduatlon

Gyönyörű idő fogadta a népes versenyzősereget Gyöngyösön a Kálvária dombon első alkalommal megrendezett terepduatlonon. Ugyan az esemény része volt az X2S sorozatnak is ez a verseny, de mindenféleképpen a barátságosabb, teljesíthetőbb, amolyan ráhangoló esemény volt az igazán nehéz erőpróbákra, amelyek közül a legismertebbek a visegrádi és a piliscsabai multisport események.
04 máj. 2009

Duatlon EB válogató – Óbudai terepfesztivál, X2S futam

ÜldözésA második alkalommal megrendezett Óbuda-Aquincum terepfesztivál több szempontból rendhagyó volt: amellett, hogy országúti duatlon Európa-bajnokságra terepen rendeztek kvalifikáló versenyt, a bemelegítést judó bemutató keretében lehetett végezni és a szervezőknek hála mindenki találhatott magának versenyszámot vagy túrát.
21 ápr. 2009

Rabló versenyben - Boronkay Péter újra a pályán

X2S Visegrád, 2008Boronkay Péter ezentúl POLAR pulzusmérővel és ISOSTAR frissítővel készül! Rabló becenévre hallgató sportoló elszántságával ugyan nem egyedülálló, de mindenképpen példamutató, hiszen olyan sportágakban teszi próbára magát sérültként (bal alkarja hiányzik), melyek még egy ép embernek sem jutnak eszébe. Fut, úszik, bringázik terepen és országúton, s persze emellé már a trialon és a duatlon és bejön a képbe. 2008-ban Trialon Európa bajnokság mellé bezsebelte a Világbajnoki ezüstérmet is. A 2009 májusi Duatlon EB-re készül, melyet Magyarország rendez.
11 ápr. 2009

X2S-KONA TEAM bemutatkozása a Bringaexpón

X2S-KONA TEAM kerékpárA tavasz első nagy bicajos rendezvényén, a Bringaexpó 2009-n bemutatkoztak a X2S-KONA TEAM és a KONA csapatkerékpárok. A kiállítás fontos esemény volt a magyar kerékpáros életben, hiszen a nehéz gazdasági és politikai helyzetben nagyszerűen kifejezte, hogy a kerékpározás, a sport és az egészség továbbra is fontosak maradtak az embereknek. A X2S-KONA TEAM továbbra is az egészséges életmód képviselője marad a versenyeken csakúgy, mint a megjelenéseiben.
30 márc. 2009

Tavaszi zsongás a X2S terepfutósorozat 3. fordulóján

Erdei terepIdeális tavaszi körülmények között zajlott a X2S-Goldlife terepfutóverseny 3. tavaszi fordulója Piliscsabán. Az ugyanebben az időpontben megrendezett nagy versenyek (mezei OB, Balaton Szupermaraton) sok esélyest elszólítottak, de a terepen így is hatalmas csaták alakultak ki. A gyerekversenyen a "kemény mag" mellett számos új induló is akadt.
23 márc. 2009

Igazi X2S multisport verseny Galyatetőn – téli triatlon OB

Sipi az élenA második alkalommal megrendezett galyatetői X2S téli triatlon verseny az időjárás miatt tökéletes multisport eseménnyé vált – annyiféle megpróbáltatás várta az országos Bajnokság indulóit. Mély hó, jég, sár, víz, meredek emelkedők és lejtők – hamisítatlan „cross to save” pályán vezetett a 3 szám nyomvonala a Biatlon Centrum környéki erdőkben.
09 márc. 2009

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk