Kérlek, röviden mutasd be a programot! Hogyan képzelje el az olvasó a több napos próbát és a teljesítést?
A programot a hivatásos szolgálatom alatt engem ért civil megkeresések ihlették. Mindig voltak sokan olyanok, akik nagyon szerettek volna közelebb kerülni a Különleges Erőkhöz, azonban számos ok miatt ez a céljuk nem lett elérhető. Amikor a lehetőség adódott, elindítottuk az Elite Challenge programot, mely a Magyar Honvédség 5 hetes rohamlövész képzésének, valamint a Különleges Erők kiválasztásának első napjait dolgozza fel, hasonló fizikai és pszichikai követelményekkel, mint amilyeneket a katonáinkkal szemben is támasztunk. A különbség csak annyi, hogy itt nem katona szakmai felkészítés folyik, más a helyszín, valamint a program minden 18. életévét betöltött férfi és nő számára is elérhető.
Fontos kiemelni, hogy nincs benne katonai kiképzés, mint például: lövészet, harcászat, műszaki képzés, de a jelentkezők olyan tájékozódási és tereptan ismeretekre tehetnek szert, mint amilyennel a felkészült katonák is rendelkeznek. A tereptan ismeretek is egy nagyon kemény fizikai és pszichikai terhelésbe vannak beágyazva, mint például az alvásmegvonás és az energia-stressz, mely során olykor limitált energia bevitellel kell a napi 20-22 órás elfoglaltságot teljesíteni.
Programunk legfőbb célja a Honvédség, s azon belül is a Különleges Erők reklámozása, mintegy testközelből megismertetve annak azonnali nehézségeit a publikummal.
Másik célunk a katonák pozitív megítélésének fokozása és egyfajta katonák iránti társadalmi büszkeség kialakítása, erősítése.
Tesszük mindazt úgy, hogy lehetőséget biztosítunk a vállalkozó kedvű, a kihívásokat kedvelő és saját határaikat megismerni kívánó jelentkezőknek arra, hogy rövid ideig saját izzadságukon és erőfeszítéseiken át megtapasztalhassák mit jelent és milyen kitartást igényel a különleges erőkben folyó kiválasztás erőpróbája.
Másrészről az Elite Challenge egy toborzási lehetőség is, mellyel nem titkolt szándékunk, hogy azok, akik katonai beállítottságúak, de nem volt lehetőségük belekóstolni ebbe az életbe, vagy nem tudták eldönteni, hogy tényleg ez érdekli-e őket, megismerjék, hogy milyen speciális dolgok is tapasztalhatók meg a hadseregen, a Honvédségen belül. Amennyiben a mi közösségünkből a Honvédség irányába valaki tovább szeretne lépni, akár egy ajánlással, továbbtanulási tanácsadással, kapcsolatokkal is iránymutatást és segítséget tudunk nyújtani neki.
További részletek egy korábbi, általános interjúban olvashatóak.
Milyen alapelvek adják a próba gerincét? Mik a legfontosabb alapértékek, amelyek az Elite Challenge teljesítéséhez szükségesek?
A legfontosabb alapelvek a csapatmunka, a bajtársiasság és az önzetlen elkötelezettség. Ezek után talán azt kell kiemelni, amely a legszükségesebb a sikerhez: A kitartás és eltökéltség. A lényeg, hogy ha eldöntötted, hogy végigcsinálod, ne hagyd cserben magad, miközben azt látod, hogy mások sorban feladják a küzdelmet.
Szeretnénk, ha megértenék a jelöltjeink, hogy bármire képesek, ha igazán akarják és hajlandóak magukat a céljaik mögé helyezni.
Az EC történetében kik voltak a legnagyobb meglepetések és miért?
A program egyik emlékezetes meglepetése Horváth Lajos, alias Junior, aki 55- életévében csinálta végig a programot. Ez is mutatja, hogy nem a kor számít, hanem a felkészültség és a határozott akarat. Legfrissebb meglepetésünk azonban két fiatal hölgy, Malesevics Lili és Priskin Nikolett, akik a program nyolc éves történetében először sikeresen teljesítették az Elite Challenge-t, ahol átlagban 75%-os a lemorzsolódás. Legfiatalabb végzettünk pedig a 18 éves Ungi László. A csalódás nem jellemző, mert realisztikusan látjuk a jelölteket, de minden induló esetében, aki veszi a bátorságot, hogy elinduljon az EC-n, bízunk a sikerében.
Miért szoktak a legtöbben elbukni?
A legtöbben a felkészülés hiányossága, vagy saját önsajnálatuk miatt esnek ki.
Olyan körülmények között találják magukat, mellyel nem tudnak a felkészülésük során számolni, s a terhelés is többszöröse a sokak által a mindennapokban megszokottnál és mentálisan elviselhetőnél. Az egyik leggyakoribb hiba, amikor a jelöltek arra gondolnak az első néhány óra megpróbáltatásai után, hogy „ebből még négy nap van hátra...”. Ha ez a gondolat elindul a fejben és nem szabadul meg tőle a jelölt, akkor kezdődik a kifogás keresés, és onnan már nehéz lesz maradásra bírnia magát és előbb-utóbb lekongat.
A felszereléssel kapcsolatban sok kérdés felmerül, hiszen még egy több napos túra is több odafigyelést igényel. Az EC pedig nem egy túra... jó lenne néhány praktikus tanács, hogy lássuk mi vár a résztvevőkre. Milyen felszerelés kötelező, mi megengedett, mi tiltott? Mit biztosítanak a szervezők és mit hozhat a próbázó? Milyen felszerelést javasoltok, mi az ami megnehezíti vagy megkönnyíti a teljesítést?
A jelentkezők, miután befizették a jelentkezési díjat, elektronikus úton kapnak egy felkészülési csomagot, melynek része a felszerelési lista mellett, egy öthetes fizikai felkészülési program. A felszerelési lista tartalmazza azokat a dolgokat, melyet a jelölt maga kell, hogy hozzon a programra, ilyen például a testtel közvetlenül érintkező ruhadarabok és a bakancs, valamint azokat, melyeket mi adunk nekik központilag. Emellett praktikus tanácsokat is adunk, valamint felhívjuk a figyelmet a legfontosabb dolgokra.
Az egyik legfontosabb, a felszerelést érintő tanács, hogy már betört lábbelivel (bakanccsal,túrabakanccsal, stb.) induljon neki a programnak a jelölt, melyhez használjon megfelelő gyapjú zoknit. Ezt a felkészülés során kell kialakítani és a felkészített lábbelivel kell indulni.
Itt fontos megjegyezni, hogy a bakancsból is két ilyen pár javasolt, mert az elázott bakancs hosszú távon megeszi a lábat, tehát érdemes adott esetben cserélni, míg az első pár ki nem szárad.
Amit nem lehet használni, az minden olyan plusz dolog, ami a listában nem szerepel. Ha valaki mégis ellenállhatatlan vágyat érezne a cipelésükre, akkor ezek a tárgyak egy zsákban összegyűjtve, lezárva várják meg gazdáikat, hogy korábban, vagy a tervezett öt nap után sikeresen fejezzék be a programot.
Az eddigiek alapján nem az étkezés a nap legfontosabb eseménye. Az ellátás milyen jellegű? Figyelembe tudjátok venni a speciális étrendű jelentkezők igényeit is? Mennyi lehetőség van a "hazai" ellátmánynak? Főleg, ha valaki speciális diétán van.
A speciális étrendű igényeket csak minimális mértékben tudjuk figyelembe venni, melynek oka az elszigeteltség és a társakkal együtt történő egyenlő bánásmód fenntartása. Ha módunkban áll és ez nem jelent előnyt (többlet energia, hosszabb étkezési idő, stb.), akkor természetesen igyekszünk megoldani ezt az igényt is, de túlzás lenne azt állítani, hogy nálunk van speciális, egyéni igények szerint összeállított étrend. „Diétának” annál inkább speciális a maga 120 órájában.
A hazai ellátmánynak semmi esélye, tekintve, hogy az étkezés csak a központilag biztosított ellátmányból származik a program során. Korábban voltak próbálkozók, de a csoportok hamar rájöttek, hogy egy-egy eldugott csokiszelet nem lesz elég az egész csoportnak ebédre...
A kiosztott vitaminokat és étrendkiegészítőket is központilag kapják, s ha valaki otthonról hoz ezt-azt, az engedélyezett kiegészítőkből mindenki egyenlően kap a program során.
Milyen étkezést, ételeket javasoltok a felkészüléshez illetve a próba alatt (persze, ha abban a teljesítőknek is van "szabad keze")? Mi a legjobb felkészülés?
Semmiképp nem javasoljuk a koplalást a súlymegtartás, vagy vesztés érdekében, mert mindenkinek szüksége lesz többlet energiára az öt nap során. Csak példaképp említem, hogy a fizikai felkészülési program öt hete során az átlagos súlyvesztés kb. 5-6 kiló, míg a program öt napja során ez ugyancsak 5 kiló attól függően, hogy milyen alapsúllyal érkezik valaki az elején. Javasoljuk a normál, fehérje és természetes szénhidráttartalmú étkezéseket, mindenkinek azt, amivel a legjobbnak érzi a teljesítményét. Ez emberenként változhat.
A legfontosabb talán, hogy rendes étkezés mellett csinálja végig a felkészülési programot becsülettel, hogy időben kiderüljön, ha van hiányossága a jelöltnek akár felszerelés, akár erőnlét tekintetében.
Azt már tudjuk, hogy nem lesz egyszerű ez az öt nap. De hogyan lehet segíteni a pihenést legalábbis minimális szinten? Hol és hogyan alszanak a résztvevők? Nyilván az is mindennapos, hogy sérüléseket szereznek a teljesítés közben. Önellátó megoldást igényelnek vagy a hivatalos orvosi stáb segít ebben?
Az alvás mindig ott éri a jelölteket, ahol ők maguk a feladatok tükrében lehetővé teszik azt maguknak. Ha mindent befejeznek időben, akár a sátraikban is alhatnak napi két órát az első három napon. Az utolsó kettőn sajnos erre már nem lesz módjuk, mert a feladatok sűrűbbek és hosszabbak lesznek. Ahogy mondani szoktuk: egy nap 24 óra és az éjszaka... a feladat az első, a többi mind ezután jön sorjában. A hálózsák alapfelszerelés. A kis-és nagydolog alapszükséglet. Bár egyik sem a program prioritási listája elején helyezkedik el, ezekből adódó megoldhatatlan gondot még nem tapasztaltunk.
Az egészségügyi biztosítást professzionális stábbal mi adjuk minden nap 24 órában, míg a menetek során, ha valaki a pihenőidejében vagy az ellenőrző pontok között kívánja önállóan ellátni a víz- és vérhólyagjait, nem javasoljuk azokat kivágni, vagy letépni a bőrt róluk. Engedjük ki belőle a folyadékot egy apró steril tűszúrással, tapasszuk le moleskin-el, vagy ragtapasszal a hólyag helyét és ismételjük ezt fájdalom és igény szerint, míg be nem érünk a célba. Természetesen a menetek illetve terepgyakorlatok során mozgó egészségügyi biztosítás is áll a jelöltek rendelkezésére.
Sokkal jobb azonban, ha a felkészülés során fokozatosan felkeményítjük a lábunk és talpunk azon részeit, melyek a lábbelink belső felületeivel érintkezve súrlódásnak vannak kitéve és így hólyagosodhatnak majd. Ezek a folyamatos terhelés miatt előbb-utóbb bőrkeményedésesek lesznek, mely sok esetben segít csökkenteni a későbbi nagy vízhólyagok kialakulásának esélyét.
Olvasható az EC ismertetőjében, hogy a teljesítőknek van lehetősége további programokon részt venni. Ezekről mondanál néhány szót?
Azok, akik sikeresen végig küzdik az öt nap megpróbáltatásait és tesztjeit és kitartanak, jogot formálnak arra, hogy megkapják a kitüntető ELITE CHALLENGE felvarrót és felkerüljön nevük, valamint fényképük a legjobbak falára és elit tagságot kapjanak közösségünk soraiban.
Sikeres tagjaink automatikusan meghívást kapnak az ELITE CHALLENGE folytatására, az ELIT CHALLENGE INTRO és BASIC tréningre, mely során lehetőségük lesz alapszinten megismerni többek között az ejtőernyőzés, búvárkodás, sziklamászás (kötéltechnika), taktikai sportlövészet és túlélés témaköreit.
A későbbiekben további emelt szintű, ELITE CHALLENGE ADVANCE képzéseket tudunk nyújtani az azt igénylő társaink részére, melynek köszönhetően mindenki a saját képességei alapján tud specializálódni egyes területeken elérhető kompetenciák megszerzésére és elsajátítására.
További részletek és jelentkezés: https://elitechallenge.hu/ | Korábbi összefoglaló cikkünk: www.terepsport.hu
Tisztelettel, Koltai Arnold
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!