Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 28. Csütörtök  Ma Gedeon, Johanna és Hanna napja van.  

Klinovec Spartan Beast Race, Mester Bálint 5. a "szörny" távon

Az egyik legnehezebb SPARTAN RACE táv a "Beast" augusztus közepén Csehországban került megrendezáésre, ahol a Világbajnokságra készülő Mester Bálint is rajthoz állt.

A X2S CUBE TEAM versenyzője már több nemzetközi futamon is kiváló eredményt ért el (ezüst és bronzérem, 4. hely), de ez a táv számára is kérdőjel volt, hiszen 23 km kemény terepen, 1500 m szintkülönbség és 26 akadály nem mindennapi kihívás.

Bálint okosan és megfontoltan versenyezve megszerezte az 5. helyet, de tartalék még maradt benne. Számára ez a futamk elsősorban a VB felkészülés állomása volt, ahol hasonló távon, de még nehezebb körülmények közhött kell majd helyt állnia.

Itt olvashatjuk Bálint beszámolóját.

19 aug. 2014
Kategória: X2S

Új csúcsok a Norseman Ironman távú extrém triatlonon

Az egyik legnagyobb szenzáció az amúgy is különleges verseny történetében, hogy Mohamed Lahna paratriatlon versenyző sikeresen 15:27:30 idő alatt teljesítette a Norseman Xtreme Triathlon versenyt.

A férfiaknál történelmet írt a győztes Allan Hovda, aki tavaly bronzérmes volt, hiszen a 2011 évi győztes Ironman profi Tim DeBoom 11:18:52 idejét messze megjavítva nyerte a versenyt!

03 aug. 2014
Kategória: Multisport

Kilian Jornet gyorsasági rekordja az alaszkai McKinley csúcson (+videó)

Kilian Jornet a Salomon sportolója új gyorsasági rekordot állított fel az alaszkai McKinley (Denali) csúcson.

Kilian egy korábbi szintén fantasztikus csúcsot döntött meg a West Buttress úton, a Summit of My Life projekt keretében. Az új rekord 11:40.

A korábbi rekordot Ed Warren állította be, még 2013-ban, 16:46 idővel. Ezt döntötte meg Kilian 5 órával és 6 percel, ami . Warren tartotta a csúcsmászás rekordját is, de egyelőre még nem hitelesitett, hogy ezt Kilian mennyivel javította meg. Amint lesz erről pontos információ, rögtön frissítjük ezt a posztot.

13 jún. 2014
Kategória: Futás

Ryan Sandes extrém terepfutó csúcsbeállítása a Drakensburg Grand Traverse útvonalon (+videó)

A SALOMON terepfutója Ryan Sandes és Ryno Griesel új útvonal rekordot állítottak be 41 óra 49 perccel a hírhedt túraútvonalon, a dél-arikai Drakensberg Grand Traverse-n.

Mindketten nagyon megszenvedték a csúcsbeállítást, de végül jó állapotban érkeztek célba, idejük alapján 62 km előnnyel az elöző csúcstartókhoz képest.

Mit takar a Drakensburg Grand Traverse?

26 márc. 2014
Kategória: Terepfutás

Norvég és ausztrál győzelem az Empire State Building lépcsőfutáson

A 37. alkalommal megrendezett versenykülönlegességet idén 5. alkalommal nyerte meg sorozatban az ausztrál Suzy Walsham. A férfiaknál a norvég Thorbjorn Ludvigsen az utóbbi idők egyik legjobb idejével nyert.

Az 1576 lépcsőt, ami 86 emelet, Thorbjorn Ludvigsen 10 perc 6 másodperc, Walsham pedig 11 perc 57 másodperc alatt tette meg. Walsham további sikere, hogy nőknél még senki nem nyert 4 versenynél többet.

A versenyen idén is komoly kvalifikációs követelményeket állítottak, csak 500 válogatott profi és amatőr futó indulhatott el az épület bejárati csarnokából a hátsó lépcsőn fel a tetőre.

06 febr. 2014
Kategória: Terepfutás

Szocsi 2014: túl veszélyes a slopestyle pálya, Shaun White visszalépett

Shaun White annak ellenére veszélyesnek tartja a szocsi versenypályát, hogy a napokban átépítették azt, ezért visszamondta a szereplést slopestyle-ban a téli olimpián.

„Edzésen többször is végigmentem a pályán azt követően, hogy a balesetek miatt átépítették. Úgy ítélem meg, hogy túlságosan nagy a sérülés veszélye, ezért nem kockáztatom meg a szereplést” – indokolta döntését a világ legelismertebb snowboardosa, aki kedden maga is megsérült, igaz, csak könnyebben.

06 febr. 2014
Kategória: Hírek

Edzések terepen – Lesley Paterson XTERRA világbajnok

Cikkünkben a terepfutáshoz szeretnénk edzéstippeket tanácsokat adni. Ehhez a X2S TEAM edzéstapasztalatai mellé segítségül hívtuk Lesley Paterson extrém tereptriatlon világbajnokot is, aki az egyik legkülönlegesebb versenyző a profi mezőnyben. Hogy miért különleges? A bemutatkozásból kiderül...

A cikk második felében Lesley tanácsait egészítjük ki Poór Brigitta, Erdélyi Eszter, Mester Bálint, Gombos Károly és Tóth Viktor tapasztalataival.

A "skót rakéta" amellett, hogy egy törékeny, csinos, fiatal nő, a legkeményebb körülmények között is hihetetlen sebességgel fut, specialitása a saras-mocsaras terep. Gyerekkorában egy fiúcsapatban rögbizett Skóciában, ahol született, majd juniorként átváltott a triatlonra, ahol 1998-ban bronz, 2000-ben ezüstérmet szerzett az ITU duatlon világbajnokságon (aszfalton).

Sokéves kihagyás után 2007-ben kezdett ismét triatlonozni, de az országút már nem volt számára elég izgalmas, ráadásul kondícióját mindig is terepfutással fejlesztette. Így talált rá az XTERRA versenyekre.

19 dec. 2013
Kategória: XTERRA

Extrém kihívás terepfutóknak és triatlonistáknak Svájcban - Engadin Swimrun

Engadin Swimrun terepduatlon Az extrém kihívások kedvelőinek egy igazi csemege: terepfutás és úszás, de közel sem a megszokott módon. Az Engadin Swimrun versenyen, amelyet a svájci Alpokban rendeznek meg (a pálya leghíresebb pontja St Moritz), terepfutás és úszás váltakozik összesen 9 (!) alkalommal a közel 50 km alatt, amelyből 6,5 km-t kell a jeges vízben tölteni.

A leghosszabb úszó szakasz 1600 m, a leghosszabb futó szakasz 7,5 km.

06 dec. 2013
Kategória: Terepfutás

Skyrunning World Series 2014 - kevesebb felhő, több égbolt

Mottó: 2014 SWS – Less cloud. More Sky.

A nemzetközi terepfutó versenysorozatok legnagyobb és legszervezettebb eseménye a Skyrunning versenysorozat, amely 2014-ben 15 versennyel várja a világkupa pontgyűjtő versenyzőket.

5 SKY, 5 ULTRA és 5 VERTICAL típusú verseny alkotja a sorozatot, amelynek az eseményeit 3 kontinensen rendezik meg.

01 dec. 2013
Kategória: Terepfutás

Terepfutás az "oroszlán fejen" - Ultimate No Fear Trail Race, Red Bull LionHeart

A LionHeart versenyt tavaly hozta létre Ryan Sandes a Salomon ultra terepfutó versenyzője azért, hogy szülővárosát Cape Town-t is bekapcsolja a terepfutó események sorába.

2013-ban már hatalmas érdeklődés övezte a versenyt, nagynevű szponzorokkal.

A képlet nagyon egyszerű: fel és le a "Lion Head" nevű hegyen, meredek, sziklás terepen. A hegy legmagasabb pontja 669 m, a futók nem tengerszintről indulnak, így közel 500 m szintet tesznek meg.

28 nov. 2013
Kategória: Terepfutás

Beyond Ultimate versenysorozat az extrém kihívásokat kedvelőknek (+videó)

Beyond ultimate - a recept nagyon egyszerű: vegyük a Föld legszélsőségesebb terepeit és rendezzünk egy-egy magában is extrém, de még teljesíthető eseményekből álló versenysorozatot, ahol az élmény az elsődleges.

Milyen terepet választottak a szervezők? 1. dzsungel, 2 magas-hegyek, 3. sivatag, 4. jégvilág. Minden terepen 200-250 km távot kell teljesíteni.

24 nov. 2013
Kategória: Outdoor

Petr Vabrousek Ironman bajnok nyerte az Antarctic Ice Marathon extrém terepfutóversenyt

A Déli-sarktól nem messze, a Ellsworth Mountains lábánál rajtolt a mezőny és teljesítette a nem mindennapi kihívást: 42 km, a maratoni táv, 700 m szintkülönbség, legmagasabb hőmérséklet -20 C, legalacsonyabb hőmérséklet -29 C, átlagos szélsebesség 59 km/h. A nyomvonal végig havon és jégen vezetett.

A versenyen 2 ember futotta 4 órán belül a maratoni távot, a győztes Petr Vabrousek igazi multisport legenda, Kropkó Péter is versenyzett ellene korábban. A cseh Vabrousek számos extrém kihívást próbált már az Ironman mellett, ahol több győzelem is fűződik a nevéhez, így nem csoda, hogy itt is helyt állt.

21 nov. 2013
Kategória: Outdoor

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk