Héjja Bálint 8 óra 55 perc alatt mászta a Mont Blanc-t a völgyből oda-vissza
A fiatal magyar hegyivezető szeptember ötödikén teljesítette a 33,4 km-es, 3778 méternyi szintemelkedést tartalmazó mászást az Alpok tetejére. Les Houches-ból indult, és a normál úton mászott, a Téte Rousse és a Nagy-kuloár, majd a Gouter ház érintésével. A Les Houches-ba való visszaérkezéskor 8 óra 55 perc 54 másodpercnél állt meg az óra.
UTMB terepfutás előzetes - Németh Csaba és Lőrincz Olivér
[ultravalo.hu] Már csak alig pár nap és elrajtol az Ultra-Trail Du Mont Blanc keretein belül megrendezett versenyek mezőnye, hogy ki-ki a választott távján küzdje le az Alpok meredek emelkedőit és lejtőit.
A három országot is érintő viadalokon egyre több magyar terepfutó teszi tiszteletét. Közülük négyen mondták el, hogyan alakult az évük, hogyan készültek/készülnek, mit várnak maguktól és mit is jelent nekik ez a verseny amit nem véletlenül neveznek az ultra terepfutás non plus ultrájának .
Németh Csabi és Lőrincz Olivér osztja meg velünk, hol is tart pillanatnyilag.
Hogy alakult az idei éved?Elég vegyesen. A szezon elején beleszaladtam egy-két „pofonba”, de a nyáreleje óta fokozatosan megtaláltam az egyensúlyt. Most már egyértelműen „felszálló” ágban vagyok.
Hogy áll a felkészülésed?Egyre jobban, már néha futok is…De a viccet félretéve elértem és túlhaladtam a tavalyi formánom. Már csak a finomítások maradtak hátra, meg a megérdemelt rápihenés.
Elindult az UTMB 2012 nevezése
Már lehet nevezni a legendás UTMB extrém ultra terepfutóversenyre, amelyet 2012-ben is The North Face® Ultra-Trail du Mont Blanc® névvel fémjeleznek. A futóverseny nemcsak a terepfutás egyik legnagyobb eseménye, hanem a magyar futók sikereinek egyik helyszíne is.
2011 december 16 és 2012 január 9 között 6000 nevezést fogadnak el a 4 különböző távból álló erőpróbára.
Kilian Jornet nyerte az UTMB 2011 ultra terepmaraton futást - Németh Csaba a 4. helyen
Kilian Jornet a SALOMON TEAM versenyzője ismét megnyerte az Ultra Trail du Mont Blanc ultra terepfutóversenyt. A 23 éves spanyol futófenomén fantasztikus 20 óra 36 perc 43 másodperc alatt teljesítette a 166 km-es távot. A hatalmas tempó ellenére az UTMB legszorosabb befutója volt, hiszen Kilian csapattársa Iker Karrera Aranburu (20:48:30) érkezett a második és Sebastien Chaigneau (20:55:51) a harmadik helyen.
Brocken-Challenge 80 km, félméteres hóban