A német, Rothaus-Cube csapatban versenyző Benkó Barbara is egy keményebb edzésblokk után érkezett a berni futamra, így elvárásai sem voltak magasak. Azonban már most megmutatkozott a kiváló forma, hisz a női mezőnyben a 10. helyen végzett, míg kategóriáját, a 23 év alattiak között szuverén nyerni tudta.
A startot követően a szenzációs 4.helyen érkezett vissza a felvezető körről, majd valamivel hátrébb csúszott a 9.helyre. „ Sok helyen tolni kellett a bringát, rengeteg sáros hely volt a pályán, és így egy idő utána pedáljaim is megteltek sárral. Sok időbe telt, amíg a pedálokkal bajlódtam!” nyilatkozta a 19 éves.
A női futamot az osztrák Lisi Osl (Central Ghost Team) nyerte, tetemes 2:34-es előnnyel Petra Henzi előtt. Barbara a 9.helyen érkezett a felnőttek között, azonban az U23-as kategóriát könnyedén nyerte. Remélhetőleg a forma kitart az ausztráliai világbajnokságig, vagy netán még javul egy keveset, akkor mindenkinek érdemes lesz követnie freecaster-en Barbi futamát és szurkolni…
A férfiak futamát Bernben is a francia Julien Absalon (Orbea)nyerte, szinte verhetetlennek tűnik ebben az évben is a kétszeres olimpiai bajnok. Második helyen a fiatal svájci, Mathias Flückiger ( Trek Team) érkezett, míg mögötte az aktuális világbajnok, Christoph Sauser (Specialized Team) is kezd visszatalálni régi formájhoz.
Férfiak
1. Julien Absalon (FRA) 1:56:00.
2. Mathias Flückiger (SUI) 0:39.
3. Christoph Sauser (SUI) 2:46.
4. Moritz Milatz (GER) 3:48.
5. Liam Killeen (GBR) 3:52.
6. Fabian Giger (SUI) 4:43.
7. Lukas Flückiger (SUI) 5:14.
8. Sven Nys (BEL) 5:41.
9. Marco Fontana (ITA) 6:24.
10. Balz Weber (SUI) 6:47.
Nők
1. Lisi Osl (AUT) 1:41:09.
2. Petra Henzi (SUI) 2:34.
3. Eva Lechner (ITA) 3:21.
4. Nathalie Schneitter (SUI) 3:33.
5. Esther Süss (SUI) 3:46.
6. Sarah Koba (SUI) 6:23.
7. Anna Villar-Argente (ESP) 9:14.
8. Nina Wrobel (GER) 10:06.
9. Barbara Benko (HUN) 10:56.
10. Maria Osl (AUT) 15:14.
Forrás: velo.hu