A pontos gps track-et még nem találtam meg, de ez közel 2000 km magashegyi túrát/mászást jelent, több, mint 200.000 m szintemelkedéssel! Valószínűleg ő az első, aki ezt véghez vitte. Útja során elkerülte a csúcsok normál útjait, helyette inkább a nehezebb és érdekesebb útvonalakon mászott. Hihetetlen teljesítmény.
Ez Tim 5. HRP-je volt. Először 2019-ben túrázta át a hegységet, aztán 2020-ban teljesített egy "yo-yo-yo" túrát a HRP-n, ami annyit tesz, hogy egy szezonon belül háromszor túrázta végig (oda-vissza-oda) a teljes útvonalat.
Az ember azt hinné, hogy évtizedes tapasztalat van mögötte, pedig ez korántsem így van:
Tim 2018-ban nulla túrázó tapasztalattal első hosszútávú túrájaként teljesítette a Great Himalaya Trail-t Nepálon, Indián és Pakisztánon keresztül.
270 napos és ~4500 km-es útja során 100 hágón mászott át (a fele 5000 m feletti volt), 220.000 m szintemelkedést teljesített. 60 megáradt folyón kelt át (az egyikbe majdnem belefulladt), -22 és +45 Celsius fok közötti hőmérsékletekkel küzdött meg, és 20 kg-ot fogyott az út végére, mindössze 60 kg-ot nyomott a 189 cm-e mellé.
Azt írta, hogy a végén alig tudott már reggelente felkelni, annyira kizsákmányolta a testét.
Tim valószínűleg nem szereti a felhajtást, mivel fél óra kutatás után se találtam róla képet, ahol látszik az arca…? Mindenesetre alább látható pár képe, amit útjai során készített.
Tim Instagram-ja: https://instagram.com/madman.tim
Ákos-sal a tavaly teljesített HRP-ről készült dokumentumfilmem:
Forrás: Kércz Viktor/Ultrakönnyű túrázás FB csoport
Free Joomla Lightbox Gallery