A leghosszabb szakasz várta ma a Cape Epic résztvevőit. A Citrusdal és Saronsberg in Tulbagh közötti 146 km-es etap 2350 m szintet tartalmazott. 900 méternyi mászást az első 18 km-en kellett teljesíteni a versenyzőknek. A nyomvonal nagy része 1000 m tengerszint fölötti magasságon vezetett, érintve a verseny idei legmagasabb pontját is, 1180 méteren. A talaj mindenki örömére a tegnapihoz képest kegyes volt.
A leghosszabb szakaszon a kifejezetten maraton specialista csapat versenyzői teljesítettek a legjobban, főleg úgy, hogy több komoly esélyekkel rendelkező párosnak ma is gondjai akadtak, de a közel 9 perces előny az első nem Bulls csapat előtt meggyőző a szkeptikusok számára is "a maraton nem csak erő és robbanékonyság!".
A mai napot élről kezdő Hermida-Van Houts páros mellől ma elpártolt a szerencse, ugyanis a holland defektet kapott, beleállt egy szög a gumijába. Hermida azt emelte ki, hogy nagyon nehéz volt így jó tempót menni, hogy a technikai hiba miatt leszakadtak az első bolyról (ez tegnap pont Kulhavyéknak is probléma volt).
A Specialized első számú párosa most sem úszta meg: Kulhavy lánca egy lejtmenetben szakadt el, vezető helyről álltak ki szerelni.
A hölgyek mezőnyében a Yolande Speedy-Catherine Williamson (Energas) duó volt a leggyorsabb. Az első két szakaszon magabiztosan vezető Esther Süss -Jane Nuessli (BMC Wheeler) csapat ma kis híján a feladás mellett döntött (gyomorrontás miatt), de végül sikeresen célba értek.
Szentgyörgyi Krisztián és párja Willie van der Vyver (Northern Crocodiles/Trollope/X2S Team) az abszolút 449. helyén ért ma be, ez a kategóriában a 142. helyre volt elég.
Egy újabb nehéz nap a nyeregben: 145 kilométer 2350 méter szintkülönbséggel. Ma volt az első nap, amikor partneremet grimaszolni láttam a tempó miatt, de így is ő jött ki győztesnek kettőnk közül (már megint). Olyannyira, hogy a második hegynél kb. 35 perce tekertünk fölfele, a mezőny csiga alakzatban mászott a hegyre, amikor partnerem az egyik sziklacsúcson meglátott egy pár páviánt üldögélni.
Nem tudom, hogy csak engem akart demoralizálni vagy a felfelé menet és a napsütés ártott meg neki, de arra lettem figyelmes, hogy valami elképesztő hangon elkezdett huhogni, amire a páviánok visszahuhogtak neki, ez ment legalább 15 percen keresztül felfelé tekerés közben?!
A tempó és a táv ma gyilkos volt. De ezért hívják ezt a versenyt Cape Epic-nek! Még a profik is úgy készülnek rá agyban, hogy itt minden nap fúj a szembeszél, emelkedik, kegyetlen sziklás az út vagy ha nem, akkor homokban kell tekerni.
A partneremen kívül szeretnék még egy embert megemlíteni és köszönetet mondani a 3 tagúu csapatunkból unokatestvéremnek, Kulin Richárdnak. Ő segít nekünk minden nap a versenyre való felkészülésben. Ricsi ha kell autót vezet, villanyt szerel, megszerez és megszervez mindent, még a lehetetlent is. Nélküle nem tudnánk versenyezni!
A 2. szakasz eredményei:
1. Karl Platt-Urs Huber (Bulls) 5:35.32,1
2. Thomas Dietsch-Tim Boehme (Bulls 2) +5.48,5
3. Christoph Sauser-Jaroslav Kulhavy (Burry Stander-SONGO)+8.44,1
4. Nino Schurter-Florian Vogel (Scott-Swisspower) +10.16,4
5. Jose Hermida-Rudi Van Houts (Multivan Merida) +11.28,3
6. Darren Lill-Charles Keey (Cannondale Blend) +11.28,9
Az összetett állása:
1. Karl Platt-Urs Huber (Bulls) 11:05.08,4
2. Thomas Dietsch-Tim Boehme (Bulls 2) +6.23,0
3. Christoph Sauser-Jaroslav Kulhavy (Burry Stander-SONGO)+8.03,9
4. Jose Hermida-Rudi Van Houts (Multivan Merida) +9.05,8
5. Darren Lill-Charles Keey (Cannondale Blend) +21.38,3
6. Marco Aurelio Fontana-Manuel Fumic (Cannondale) +29.07,1
A verseny honlapja: https://www.cape-epic.com/live/