Az XTERRA Saipan évek óta a legek versenye (a guami futam lassan kezdi beérni), ide azoknak is élmény ellátogatni, akik nem is pályáznak komoly eredményre. Idén talán az eddigi legerősebb mezőny gyűlt össze a szigeten, a 2. világháborús emlékművek és hadszínterek szomszédságában. Nagy kérdés volt, hogy a verseny többszörös győztese a svájci Renate Bucher képes lesz-e visszaverni az utóbbi idők feltartóztathatatlannak tűnő angol olimpikonjának, Julie Dibensnek a támadásait.
Az angol versenyző megint az egyik legjobb időt úszta, a legjobb férfi úszókkal lépett a partra, a technikás kerékpárpályán is nagyon jól tartotta magát, de itt már látszott, hogy a svájci tereptapasztalata óriási előny: kanyarról kanyarra közelítette meg vetélytársát, nyomában az amerikai MTB bajnokság dobogósával, Shonny Vannlandighammal. Renatát nemhiába tartják az egyik legtechnikásabb kerékpárosnak a mezőnyben, nemcsak a pályán volt elemében, de fejben is higgadt tudott maradni és a legjobb futóidővel megszerezte a győzelmet. Az angol sportolót a célban még az amerikai versenyző is megközelítette, de utolérni már nem tudta.
A férfiaknál meglepetés győzelem született: a legesélyesebbnek tartott kanadai Mike Vine nagyszerűen kezdett, de a kerékpáros szakaszon többször bukott (pedig ő sem ma kezdte az XTERRA versenyzést), így az angol Sam Gardner nemcsak utolérte, hanem tetemes előnnyel érkezett a depóba, ahonnan óriási lendülettel indult a futásnak.
"Magamat is megleptem, még életemben nem futottam ilyen jól! Úgy tűnik a pálya különlegessége és extremitása szárnyakat adott - óriási érzés volt ez a dzsungelfutás!" - nyilatkozta az eredményhírdetés után.
Eredmények
7 | Bucher, Renata Lucerne, SWITZERLAND |
2:56:55 Details
|
9 | Dibens, Julie BATH, UNITED KINGDOM |
3:05:24 Details
|
10 | Vanlandingham, Shonny HONAUNAU, HI USA |
3:06:46 Details
|
1 | Gardner, Sam SURREY, UNITED KINGDOM |
2:34:32 Details
|
2 | Vine, Mike VICTORIA, CANADA |
2:37:18 Details
|
3 | Wingerfeld, Sasha , GERMANY |
2:43:26 Details
|
4 | Noble, Andrew GOLD COAST, AUSTRALIA |
2:46:37 Details
|
A többi verseny beszámolója is hamarosan olvasható lesz.
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
- Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/archivum-menu/item/588-xterra-oriasi-lendulettel-indul-a-szezon#sigProIdbfffe0e93f