Szőnyi a 76 kilométeres úszás végén félnapos hátrányban volt. Ez a leggyengébb száma, tartott is tőle: "Egyedül az úszás, nos, képes lehet-e erre az ember?" - írta a blogján a verseny előtt. Az 1520 hosszt nehezen tudta le, a tervezett 48 óra helyett 58-at volt vízben. A 30 fokos víz közel sem volt ideális. Szőnyi nyaki gerincsérve, felsebzett bőre, és gyomorpanaszok miatt is szenvedett; ez utóbbi problémája újra és újra visszatért az egész verseny alatt.
A kerékpározás már egyértelműen Szőnyi száma volt, rendületlenül haladt előre, fokozatosan ledolgozva a több száz kilométeres hátrányát. A jelentős különbségek nem vették el a kedvét, fejben is jól bírta, versenytársait üldözötteknek, menekülőknek tekintette. A futás elején is bizakodóan nyilatkozott: "Úgy mozognak, mint a múmiák, az izmaim nagyon lazák hozzájuk képest, letolom őket a pályáról" - elemezte ellenfeleit.
Az egyben húsz maratonnak harmadikként vágott neki. Néhány órányi futás után nyilvánvalóvá vált, ha végig tudnak menni a pályán, a verseny közte és a német Uwe Schiwon között fog eldőlni.
Blogjában az összes részidő és napi helyezés nyomonkövethető.
Mexikóban szurkolói csak Racemachine-ként (Versenygép) ismerik, ragadványnevét versenyzői stílusáról kapta: a több száz órás versenyek végén is ugyanolyan fáradhatatlanul mozog, mintha éppen akkor kezdte volna. Jó erőbeosztása miatt nagy hátrányból is meg tudja fordítani a versenyeket.
Először 2008-ban állt rajthoz ultratriatlon versenyen, méghozzá a bonyhádi Dupla Ironman Világkupa Futamon (7,6 km úszás, 360 km kerékpározás, 84,4 km futás), melyet a legjobb magyar idővel teljesített. Még abban az évben végigcsinálta a Decaironman-t is Mexikóban (38 km úszás, 1800 km kerékpározás, 422 km futás), ott harmadikként ért célba, míg egy év múlva a 10 nap 10 Ironman verseny győzteseként ünnepelték. 2009-ben a Nemzetközi Ultratriatlon Szövetség világkupa futamainak összetett győztese lett.
Továbbá szerveződik két 'közönségtalálkozó' is, várhatóan pénteken, 10-én Komáromban (hely szervezés alatt) várja Feri egy kötetlen baráti élménybeszámolóra az érdeklődőket, illetve december 17-én 10 órától lesz a város sportcsarnokában egy ünnepség.
Információk, részletek, hírek Szőnyi Feri blogjában: racemachine.blog.hu