Kialakítás: Amikor felpróbáltam (nagyon kényes vagyok az első benyomásra) éreztem, hogy nagyon stabil talpszerkezettel van megáldva, remekül elfekteti a talp teljes terjedelmét. A sarok és oldalmerevítések nem hagyják csúszkálni a lábat, ha mégis akkor a két ponton rögzíthető és állítható Twin-Lace fűzőrendszerrel a talp igényeihez lehet alkalmazkodni. Fontos volt számomra az is, hogy a nyelv nem különálló egységet alkot a cipővel, ezzel megakadályozva a nyelv elcsúszkálását begyűrődését, hanem egy anyagból megoldva kapott helyet. A talpszerkezetet tekintve a mára már jól ismert, elismert Vibram Vitesse megoldást található, ennek én nagyon örültem, mert aki a terepfutás viszontagságait ismeri az rögtön megismeri az előnyét ennek a kialakításnak.
A talpban elhelyezett EVA párnázat, ami a futás közbeni sarok, talpcsillapítás végzi, nagy terhet vesz le a futó izom, csont, ízület megterheléséről. A cipőben elhelyezett Well Doing talpbetét nagyon finoman idomul a talphoz. A betétben olyan helyeken találtam erősítéseket a párnázattában, ahol a terheléstől nagy igénybevételnek kitett lábunkat egy előtompítással védi a talajra mért becsapódástól.
Felhasznált anyagok: A felhasználás során számomra nyilvánvalóvá vált, hogy azok az anyagok, ami a cipőt felépítik, nagyon sok segítséget nyújtanak a futók számára, hiszen a természet szélsőséges időjárási körülményeihez teljes mértékben alkalmazkodik.
Kényelem: A cipőmet először rögtön a Lafuma partnerként megszervezésben kerülő II. Outdoor fesztiválon teszteltem, hiszen ott vehettem át, és ha már megvan, miért ne teljesítsem a 6 km-es futótávot ebben a cipőben. Sokan tudják,hogy ezt sosem szabad csinálni hogy egy új cipőt rögtön versenykörülményeknek alávetve teljesítünk egy bizonyos távot. A tesztelés tehát elkezdődött, magamban azért tartottam attól vajon mit fogok csinálni, ha elkezdődik a harc a cipőm és a lábam között. A harcra furcsa mód nem került sor, úgy tűnt megszokták egymás társaságát, itt vált számomra nyilvánvalóvá nagy barátokká válunk és sok terepet fogunk bebarangolni együtt.
Futás aszfalton, betonon, nem természetes kemény talajon: Számomra ez a környezet a legidegenebb tőlem, de a helyzetek nagy részében kikerülhetetlen, hogy érintkezzünk sporttevékenységünk folytatása közben ilyen körülményekkel is. Amikor elkezdtem terhelni a cipőmet nagyon féltem attól hogyan s miként fog reagálni a lábam a tereppel szembeni ellenállásban a cipőm stabilitása, a talpszerkezet tompítása és annak kopása. Pozitív visszajelzés tükröződött minden futás alkalmával. Stabil jól terhelhető bár futás közben érezhető ez a talp nem az aszfaltot kedveli igazán, nem is jönnek ki az előnyei. A távok tükrében meglehetősen sokat futottam benne ezen a talajon nagyjából 200 km-ert, ami nekem soknak számít.
Futás gyepen: A kellemes környezetek közé tartozik a gyepes füves legelők, amik futásra sportmozgásokra a legalkalmasabbak, ide szinte minden futócipő alkalmas nincsenek nagy elvárások, mert a talaj lehetővé teszi a cipő hibáinak kiküszöbölését, ha van, de a Lafuma cipőmnek nincs! Mindegy volt, hogy göröngyös volt-e a rét ahol futottam vagy éppen csont száraz a talaja épp úgy állta a sarat is, ahogy elvárható volt tőle. A vizes füvet is kedveli a Vibram talpnak köszönhetően és a talp bordázottságának segítségével nem is volt nagy korcsolyázás a reggeli harmatban vagy az áztató esőben.
Futás homokon: A talajok közül ez a fajta miből talán a legkevesebb van, ahol én futok itt a Börzsönyben, de volt módom ezt is abszolválni ebben a cipőben. A tények megint igazolták a cipő stabilitását a görög tengerpartokon, igen jól fekszik, nagy felülettel a talajra, ezért stabilitását nem veszt el a talajra érkezés és az ellépés pillanatában sem. Amitől a legjobban tartottam az a sós tenger nehogy kárt tegyen a cipő szöveteiben vagy színében, de gyengének bizonyult ebben a harcban is a természet.
Futás apró kavicson: A terepek közül ez a rémálmom főleg, ha nem síkban van, hanem emelkedőket lejtők követik és ezt apró kavicsikon kell megtenni. Bokasérülésemből adódik ez az óvatosság. A terep veszélyei miatt ebben a szekcióban is viszonylag kevés kilométert tettem meg, de amit lefutottam azt nagy megelégedésemmel biztonságban tettem meg. Nagyon nagy hasznát vettem a fűzőrendszer felső részét összekötő boka felé irányuló merevítésnek, nagyon stabilan tartotta a bokámat.
Futás köves terepen: A terep viszontagságai miatt hasonlóképen tartok az ilyen futásoktól, de ebből a részéből sem hagytam ki a cipőm tesztelését. Fontos részét képezi egy cipő strapabíróságának, funkcionalitásának, ha egy ilyen tereppel meg tud birkózni. Amikor a terepen teszteltem nem kellett csalódnom benne rendkívül jól viselte a botladozó, éles vagy gömbölyű kövek munkáját, sehol egy karcolás vágás nem érte a talpat nem törtek meg a minták sokaságai nem pattantak vagy váltak le.
Futás erdei talajon: Az erdőben minden lehetséges kihívást megtalál magának egy futó főként, ha természet is kegyetlen hozzá. A börzsönyi hegyek képesek erre a feladatra. Az időjárást figyelembe véve minden terepen megpróbáltam tesztelni a cipőmet. Az erdei terepen figyeltem hogyan viselkedik a cipőm a száraz futásoknál és hogyan viselkedik eső közben vagy esőzés után. Nem okozott gondot az erdei talaj az akadályokat jól bírta a levelek alatt megbúvó ágak kövek repedések vagy csúszós pocsolyák.
Egy biztos stabilan tartotta a futásomat, a legmeredekebb terepen felfelé, és ami még fontosabb a lejtős területeken sem csúszkáltam, nem síeltem, tapadása kiváló volt. Amikor esősre fordult az idő egy kicsit izgultam, vajon, hogy bírja majd a gyöngyvászon felső rész és vajon fog-e csúszkálni benne a lábam. A válaszra, nem kellet sokat várom, persze beázott, mint minden más cipő, aminek gyöngyvászon felső része van, de pozitív, hogy nem csúszkált benne a lábam még vizes zokniban sem, nem engedett az anyag nedvesség hatására. Ez a terep az ahol a legtöbbet futottam és használtam ki a cipőm minden tulajdonságát.
Előnyök: Amik számomra a legfontosabbak a futócipőmet tekintve azt két kategóriára tudom osztani. Egyik, hogy külsőre tetsszen nekem, a jó design fontos a színek a formák az elrendezés, szeretem a vidám színeket a szeretem, ha valami szépen meg van munkálva, ha ötletes dolgok vannak rajta. A cipőm ebben a kategóriában teljesen megfelelt. A másik, amit nagyon fontosnak tartok, hogy kényelmes legyen, jól illeszkedjen a lábamra és használat közben ne kelljen zsörtölődnöm, miért nem lehet jobban meghúzni a fűzőt, vagy miért nem lehet esetleg ott lazább. Nagyon pozitív dolog volt az, hogy a cipő alsó fűzőrésze teljesen el van különítve a felső fűzőrésztől. A fűzők elbujtatása a nyelv külső részén elhelyezett kis tokban igazán hasznos mivel a terepen nagyon sok kiálló gally van, amiben a fűző rendszerint bele szokott akadni, itt erre sem volt példa. Végre gondolt valaki azokra is, akiknek kicsit érzékenyebb a láb elülső része és nem szeretnék, ha a vér ne jutna el odáig és csak a felső részben lenne a tartás, de ez megfordítva is igaz. A cipőm ezt is tudja, ami olyan komfort érzetet biztosít egy hosszabb futás vagy túra alkalmával, amit néha nehéz szavakba önteni. A szellőzését tekintve megint csak pozitívumként éltem meg egy esőben történő futás után nagyon gyorsan képes száradni.
Hátrányok: Számomra egyetlen hátránya volt a cipőmnek, ami nagyon fontos az orrész felé haladva az első fűzőtartó hurok varrása nagyon erős és sokszor feltörte a kislábujjam, ami nagyon hátráltatta a futásomat. Ragasztószalaggal történő kibélelése után már nem jelentett problémát, de sokkal barátságosabb belső béléssel talán ki lehetne küszöbölni ezt az apróságot.
A cipőm már megjárt egy pár futást, de úgy éreztem nem lehet csak futással tesztelni hiába ,,csak" futócipő ezért elkísért engem nem egy túrázásra és sok más sportra is. A túrázások alkalmával bizonyította, hogy érdemes felvenni, mert stabilitásával, kényelmével, könnyű súlyával vetélytársa az túracipőknek. A többi sportágra visszatérve volt már velem teniszezni, salak és műanyag pályán kitűnően vizsgázott. A tornatermi asztalitenisz- és tollaslabdaedzéseken is jeleskedett.
Köszönöm a lehetőséget a Triatlon a Természetért sportegyesületemnek, hogy tesztelhettem a Lafuma kiváló futócipőjét és remélem hasznos tapasztalatokat szereztem a következő fejlesztés gondolataihoz.
Kovács Zsolt
Triatlon a Természetért SE