Dopping nélkül nem lehet Tour de France-t nyerni?
A 2008-as pozitív tesztje után visszavonult Bernard Kohl szerint nem lehet doppingszerek nélkül megnyerni a Tour de France országúti kerékpáros körversenyt.
06 okt. 2010
Kategória:
Archív
Ifjúsági olimpia: Stubán Ferenc 28. lett az egyéni időfutamban
Ifj. Stubán Ferenc a KSI Schwinn-Csepel versenyzője a mai napon az országúti időfutam versenyszámban mutatkozott be a szingapúri ifjúsági olimpián, és a 32 fős mezőnyben a 28. helyet szerezte meg. A győztes időt (3:56.64 perc) a portugál Rafael Ferreira hajtotta a rövid, 3,2 kilométeres pályán, melyet klasszikus – könyöklő nélkül – kerékpáron kellett teljesíteni. Stubán 34,64 másodperccel maradt el a portugáltól (4:31.31 perc).
18 aug. 2010
Kategória:
Archív
Magyar kontinentális csapat a Brixia Touron
Az egyetlen magyar kontinentális kerékpáros csapat, a Tecnofilm-Betonexpressz 2000 rajthoz áll a 2.1-es kategóriás Bixia Tour-viadalon. A július 21. és 25. között zajló Europe Tour-versenyen igen erős mezőnyben kell a csapatnak helytállnia. A Tour de France utolsó hetével egy időben zajló Brixia Tour csapatidőfutammal kezdődik, majd az első és harmadik szakaszon kemény hegyi befutó vár a mezőnyre.
22 júl. 2010
Kategória:
Archív
Robinson kupa beszámoló - X2S győzelem, Szalay Péter
A szombati egész napos esőzéskor még csak reménykedtünk, hogy vasárnap nem fog esni, mivel már egy korábbra meghirdetett alkalomkor már elmosta az eső a Robinson dombi versenyünket. Vasárnap reggel kissé szomorúan tapasztaltuk, hogy még mindig esik. Ez sok embert el is tántorított a részvételtől.
30 jún. 2010
Kategória:
Archív
Kusztor az időfutam mellé a mezőnyverseny aranyat is begyűjtötte az OB-n
Négy napon belül második aranyérmét tudhatja magáénak Kusztor Péter (Atlas-Römers), aki a 2010. évi Országos Bajnokság június 24-én rendezett időfutamán szerzett aranyérme mellé, ma a mezőnyverseny elsőségét is begyűjtötte.
28 jún. 2010
Kategória:
Archív
Kiss Gergő nyerte a Tour de Pelsót
A vártnál is melegebb időben tekerhettek a bringások a Balaton körül. Ki-ki erőnléte szerint választhatott a távok között, illetve hogy versenyezni szeretne vagy csak "simán" körbe tekerni a tavat. A Tour de Pelson 252-en mérték össze erejüket, míg a maratont 851 fő választotta.
06 jún. 2010
Kategória:
Archív
Hétvégén Párizs-Roubaix, Boonen háborút vár, Bodrogi is indul
A Flandriai Körverseny után, a rettegett Párizs-Roubaix egynapossal folytatódik április 18.-án a tavaszi klasszikusok sorozata. Az Észak-pokla becenevű rendezvény Franciaország macskaköves útjain halad. A 260 km-es távból több, mint 50 a pavékon keresztül vezet. A legnagyobb esélyesnek a Ronde menői, azaz Boonen, Cancellara, Flecha, Hincapie, Pozzato számítanak, a belga bajnok pedig a Quick-Step és a Saxo-Bank csapat „háborúját” várja, az elmúlt hetek klasszikusainak eredményeit figyelembe véve, jogosan. A versenyen Bodrogi László is indul a Katyusha csapat színeiben.
07 ápr. 2010
Kategória:
Archív
Az első magyar európai dobogó aszfalton
Kusztor Péter, a svájci Atlas bringása megszerezte idei első dobogós helyezését, ami egyben a magyar országúti sport első nemzetközi dobogós eredménye is idén. Kuszti beszámolója a versenyről.
15 márc. 2010
Kategória:
Archív
Óriási országúti üldözés, esőben, fagyban
Iszonyúan embert próbáló szakasszal, és a német Linus Gerdemann győzelmével vette kezdetét tegnap a Tirreno-Adriatico körverseny Olszországban.
11 márc. 2010
Kategória:
Archív
Team BLM - PORTO SAN’T ELPIDIO
Hosszú időn keresztül nem adtunk hírt magunkról, a nehéz gazdasági helyzetben jó néhány problémával kellett megbirkóznunk. Bár az egyetlen magyar kontinentális csapat körül az utolsó simítások még hátra vannak, örömmel jelenthetjük: elkezdtük a 2010-es versenyszezont!
10 márc. 2010
Kategória:
Archív
Cseh és holland győzelem a cyclocross világbajnokságon
Papírforma győzelem született Taborban, a cyclocross világbajnokságon, a hazai pályán versenyző cseh Zdenek Stybar leiskolázta a mezőnyt. A világbajnokokkal felálló belga sztároknak nem volt ellenszere a világkupa győztes ellen.
01 febr. 2010
Kategória:
Archív
Három magyar induló a cyclocross vb-n
Három versenyző képviseli Magyarországot a csehországi Taborban január 30. és 31. között sorra kerülő cyclocross világbajnokságon - tájékoztatta az MTI-t kedden a Magyar Kerékpáros Szakági Szövetség.
22 jan. 2010
Kategória:
Archív