Trudy Ederle az első nő, aki átúszta a La Manche csatornát - aki első, az bele mer halni
Ha első akarsz lenni a világon, azért mindig nagy árat kell fizetni.
Ha belehalsz, nem te leszel az első.
Egyetlen kivétel van: Krisztus.
Gertrude "Trudy" Ederle élettörténete nem a dicsőségről szól, nem a kényelemről és a luxusról. Először majdnem belehal a kanyaróba, ami a fülére húzódik. Később meg is süketül. Miközben kanyaróban haldoklik, a kikötőben, ami mellett a család él, kigyullad és elsüllyed egy hajó. Hétszáznál is több nő hal bele abba, hogy nem mer a tengerbe ugrani, mert fél, hogy belefullad. Nem tudnak úszni. 1923-at írunk. A nők nem tanulhatnak úszni. Nem illendő. Akkor már lényegesen illendőbb belefulladni a tengerbe. Trudy Ederle ekkor határozta el, hogy ezen változtatni fog.
Amikor kimész az életbe, legyen nálad mindig… a citromfű varázsa
A fiam 21 éven át maga volt a megtestesült nyugalom. De éppígy nyugodtan megalkothattam volna róla a sikeres ember mellszobrát is. Bármibe fogott, abban sikert ért el. Én meg teljesen biztos voltam benne, hogy én vagyok a világ legjobb anyukája, hiszen nézzétek csak, micsoda klassz ember anyukája vagyok. Nyilván az én érdemem. Nem lázadt, nem volt soha szemtelen, nem makacskodott és nem hisztizett kicsiként sem. Fűnek fának osztogattam anyasági tanácsaimat, hogy kell olyan fantasztikus fiút nevelni, mint az én gyermekem.
Ego-lego - Gondolatok a változásról (+videó)
A „The Shift” egy nagyon furcsa film. Először azt hittem, hogy dokumentumfilm, vagy beszélgetőshow, de mint kiderült nem az. Tényleg majdnem film. Kicsit olyan, mintha elmesélnék egy sztorit és közben állandóan felrajzolnám, hogy miről beszélek. Hogy te is jobban értsd. És mi tagadás tényleg nem árt látnunk, hogyan is néz ki mindaz az életben, amiről a jó doktor egy disszertációt megszégyenítő módon kiselőadást tart a filmben.
Here limonádé
Ti is fenntartás nélkül hittetek gyermekként a négylevelű lóhere csodás, varázslatos erejében? Emlékeztek még milyen érzés a sok háromlevelű között találni egy négylevelűt? Hát...a négy, öt, hat...és ki tudja még hány G, amit kénytelenek vagyunk annak fejében elviselni, hogy azonmód elérhessük egymást, ha úgy hozza kedvünk, lehetőség szerint a Himalája alaptáborából is, mert el kell mesélnünk anyunak, milyen extra szuper, hogy mindjárt mi jövünk, és ha kell, ha nem a négy serpa fel fog rángatni bennünket a csúcsra.
Bevezetés a sport világába - Mit próbálj ki kezdőként?
Egy új sportágba való belevágás izgalmas módja lehet a fittség javításának, a készségek fejlesztésének és új barátok megismerésének. Olyan ez, mint az élő sportfogadás, ahol az újdonság ereje könnyen elragadhat bárkit. Kezdők számára a megfelelő sportág kiválasztása kulcsfontosságú a hosszú távú elkötelezettség és élvezet biztosítása érdekében.
Tavaszi betegségek antibiotikumok nélkül
Közeledett virágvasárnap és én elbíztam magam. Azta! - gondoltam – Tényleg csúcs hatása van ezeknek a rügyeknek. Én ebben az évben már tuti nem leszek beteg. Merthogy a tél vége óta szorgosan legelésztem az egyre másra megjelenő rügyeket fákról, bokrokról.
Biztonságos-e a természetben a növények fogyasztása?
Együk, ne együk? Azokat a növényeket odakint az erdőn mezőn, amelyek egyébként alig várják, hogy valaki felfalja őket, és ennek érdekében csábítóan nagyobb mennyiségben termelnek számunkra mindenféle vitamint és egyéb jótékony anyagot, mint a kertekben éldegélő kulturáltan viselkedő társaik. Hogy csak egy példát említsek: a spenót vastartalma 100 grammban 2,9 mg. Ezzel szemben a csalán vastartalma 100 grammban 32,3 mg.
Kultorna - Bacsa Ildikó, az ultrafutó színésznő
Bacsa Ildikó olyan színésznő, aki nemcsak hobbiból sportol. Művészi hivatása mellett a sport szeretete és az aktív sportolás is része az életének. Gyerekként atletizált, felnőttként ultrafutónak nevezheti magát, miközben atlétikai bíróként is dolgozik. Legutóbb az Atlétikai Világbajnokságon. De mégis mitől más, mitől több számára a sport? Erről beszélgettem vele.
Hogyan fogyasszuk egészségesebben a gyümölcsöket, mire érdemes figyelni?
Szerencsések vagyunk, hogy szédítően sok gyümölcs áll rendelkezésre, amelyek egész évben megtöltik élelmiszerboltjainkat. Mindenféle méretben, formában és színben kaphatók, és mindannyian hallottunk a napi öt adag gyümölcsről és zöldségről. Miért is esszük őket? Hogyan változik a tápérték a gyümölcsök között? Van különbség a teljes gyümölcs és a gyümölcslé, a friss és a szárított gyümölcs között? Ezekre a kérdésekre keressük a választ.
Kultorna – a sakktól a jógáig: Létay Dóra színésznő
Létay Dóra Jászai Mari-díjas magyar színésznő, szinkronszínésznő. Hangját ismerhetjük Charlize Theron, Naomi Watts és Kim Cattrall filmjeiből, de talán a Mátrix trilógiából Monica Bellucci a legikonikusabb szinkronszerepe. Gyerekkora óta foglalkoztatja a színészet, de mindig is sportolt, mozgott, és ezt ma sem hagyta abba. Egy aktív életút rövid története következik, ahol a mozgás központi szerepet kap...
Kultorna – művészek és sport: Czifra Kriszta színésznő
Czifra Kriszta versenyúszóból lett vízilabda kapus, majd szinésznő, szinkronszínésznő. Legtöbben valószínűleg az utóbbi "szerepkörben" ismerik a legjobban, hiszen olyan filmekhez adta a hangját, mint a "Vaják" sorozat, a "Galaxis őrzői", a "Dungeons & Dragons: Betyárbecsület" vagy legutóbb a "Barbie". Vele beszélgettem a színészetről és a sportról - ez utóbbiban pár közös emlékünk is felmerült, hiszen annak idején együtt úsztunk a BVSC-ben...
Kultorna – művészek és sport: Száraz Dénes színész és Ironman
Száraz Dénes színész, Ironman, terepfutó, hegymászó és számtalan kaland részvevője. Dénes sokféle színházi és filmes szerepben "állja a sarat", ahogyan az sportolás közben sem idegen a számára. Szerencsésnek mondhatom magamat, mert régóta ismerjük egymást, lassan 20 éve annak, hogy az első tereptriatlon versenyen „összefutottunk”.