Amikor áprilisban írtunk róla, 835 egymást követő ultranannál járt. Most elérkezett az ezredik nap dátuma, a friss hírek pedig már az 1000 napos vállalásról szólnak. Shannon-Leigh Litt több mint 90 pár futócipőt használt el a sorozat során, miközben büntetőügyvédként is dolgozott. A számok szinte értelmezhetetlenek, az ember mögöttük annál izgalmasabb – és vele már készül a Terepsport interjúja!

Megan Eckert 144 óra alatt 1024,319 kilométert futott a balatonfüredi XV. EMU 6-Day Race / GOMU 6-Day World Championship versenyen. A 40 éves amerikai ultrafutó ezzel első nőként lépte át az 1000 kilométeres határt hatnapos versenyen, megjavította saját női világcsúcsát, túlszárnyalta az amerikai férfi rekordot, és nemcsak a női mezőnyt, hanem az egész versenyt megnyerte.

A teljesítmény IAU-ratifikációja még hátravan, maga az eredmény azonban már bekerült az ultrafutás történetébe. Eckert története azért különösen érdekes, mert nem gyerekkori futócsodából lett világklasszis: harmincéves kora körül kezdett komolyan futni, miközben tanárként és edzőként dolgozott, és sokáig maga sem gondolta volna, hogy egyszer hat napon át az lesz a legfontosabb kérdés az életében, hogy vajon 1000 kilométer alatt vagy 1000 km felett érdemes-e megállni.

Negyvenkilenc nap. Ennyi idő alatt mások munkahelyre járnak, bevásárolnak, hétvégét szerveznek és néha még panaszkodni is marad energiájuk – Jakab Győző közben végigjárta a Kékkört. Napról napra, kilométerről kilométerre haladt tovább, miközben a fáradtság, a fájdalom, az időjárás és a saját határai újra meg újra megpróbálták eldönteni helyette, meddig lehet menni. De egy ilyen út végén nem egyszerűen egy rekordkísérlet ér célba: valami megváltozik abban is, aki végigment rajta.

Győzővel arról beszélgettünk, hogyan lehet 49 napon át működésben tartani testet és fejet, melyek voltak a legkeményebb pillanatok, mit tanított neki a természet, és hol húzódik a kitartás és a makacsság határa. És arról is, miért történhet meg, hogy az ember már rég hazaért – de éjszakánként még mindig az ösvényen jár.

A lehetetlen egyszerűen nem Julien Veysseyre műfaja. Tizennyolc évesen egy munkahelyi baleset után amputálták a jobb lábát térd alatt; 2026 augusztusának utolsó vasárnapján pedig 44 óra 16 perc és 4 másodperc után befutott Chamonix-ba, és ő lett az első amputált sportoló, aki teljesítette az UTMB királytávját. Az idei, vihar miatt módosított útvonal 174 kilométert és mintegy 9700 méter szintemelkedést tartalmazott – vagyis azt a távot, amely két ép lábbal is igen gyorsan elintézi az ember összes nagy életfilozófiai kérdését. Julien azonban nem egyszerűen célba ért. Megmutatta, hogy a határ nem mindig ott van, ahol elsőre látjuk – és néha még ott sem, ahol másodszorra.

A barátja azzal küldte versenyezni, hogy nyerjen. Andraž Teran végül második lett a 2025-ös Striker Challenge-en – pedig a csúszós majomlétra, a hideg víz és a begörcsölő lábak újdonságként hatottak számára. A szlovén személyi edző, funkcionális fitneszszakember és cirkuszi előadó szerint az igazi felkészültség nem egyetlen erős képességet jelent: azt jelenti, hogy akkor is használható maradsz, amikor a terep váratlan feladatokat oszt.

A 2026-os Striker Challenge hivatalos felkészítőprogramjának egyik szakmai arcával beszélgettünk akadályokról, súlymellényes túrázásról, fogóerőről, családról, tűzzsonglőrködésről és arról, miért érdemes néha hátizsákot venni, majd elindulni a kényelmes világon túlra.

Benji Wilkins 2025-ben még nagyjából havi 50 kilométert futott. Egy évvel később 42 egymást követő napon indult el újra, hogy Skócia északi csücskétől Anglia délnyugati végéig eljusson. Mintegy 1100 mérföld, vagyis közel 1770 kilométer – pontosan 42 maratonnyi út. Nem rekordért, nem éremért, hanem azért, hogy sclerosis multiplexszel élő édesanyjának több szabadságot, kezelést és emberhez méltóbb hétköznapokat teremtsen. 

A hivatásos bűvész ezúttal nem a közönség figyelmét terelte el. Éppen ellenkezőleg: ráirányította arra, amit túl könnyű nem észrevenni.