Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

XTERRA Czech élmények a tereptriatlon VB előtt

Túl vagyok a csehországi XTERRA Világkupán is.

Ez a verseny gyakorlatilag a VB főpróbája volt. Mivel egymást követő két hétvégén van a két verseny, ezért egy pár versenyző kivételével már itt is komplett VB mezőny volt. Legnagyobb elkeseredésemre borzasztó idő volt a versenyt megelőző napokban, és hatalmas sár volt, valahogy nem tudok haladni bringán ilyen körülmények között.

A startot sikerült jól elszúrnom, mivel itt nem szelektálták el a PRO rajtot, így egyszerre rajtoltunk a közel 500 amatőr versenyzővel. Próbáltam minél jobban kimaradni a kezdeti verekedésekből, aminek az lett a következménye, hogy az első bóját akkor ívben kerültem meg, hogy kb 300méterrel többet úsztam a többieknél… Olyan versenyzőkkel jöttem ki egyszerre a vízből, akiknek alapból 3 percet adok az úszáson.

12 aug. 2014
Kategória: XTERRA

Sierre-Zinal 2014 terepfutó verseny sztárokkal, csúcsdöntés nélkül

Egy különleges, szinte ismeretlen terepfutó versenyen a világ legismertebb versenyzői közül többen rajhoz álltak - köztük Kilian Jornet, Jonathan Wyatt és Stevie Kramer. 

A Sierre-Zinal pályája egyszerű, gyors és közepesen nehéz. A 31 km táv és a 2200 m szint azért elég tekintélyes, de az ultra terepfutóknak ez csak egy laza edzés. Ennek megfelelően Kilian Jornet (2h31'54'') and Stevie Kremer (3h03'12'') érkeztek elsőként célba.

A veterán 43 éves, korábban többszörös világbajnok Jonathan Wyatt az abszolút 8. helyet szerezte meg. Ebben az is különleges, hogy alih 7 perccel maradt le Kilian mögött, aki végül nem tudta megdönteni Wyatt 2003-ban beállított 2h29'12'' útvonal csúcsát.

10 aug. 2014
Kategória: Terepfutás

Mester Bálint bronz, Oberfrank Rezső aranyérmes a szlovák tereptriatlon bajnokságon

Mester Bálint a X2S TEAM versenyzője meglepetés érmet szerzett a szlovák tereptriatlon bajnokságon. Mester hétfőn tudta meg, hogy szombaton lehetősége van indulni a bajnoki futamon.

A világbajnokságra való felkészülés részeként egy kifejezetten erős mezőny és nehéz verseny pont illet az edzéstervbe, és az ifjúsági kategóriában versenyző Oberfrank Rezsővel rajthoz is álltak.

27 júl. 2014
Kategória: X2S

Nők a terepen: Pálos Zsófia terepfutó - X2S interjú

Régi - új arc a terepsportok világában az elmúlt hónapokban sikert, sikerre halmozó mosolygós hölgy Pálos Zsófia. Sok évvel ezelőtt még a magyar hegyikerékpáros mezőnyt erősítette, majd hosszabb kihagyás után fantasztikus sikersorozattal tért vissza, immár terepfutóként.

Mi a titka, mi mozgatja, hogyan készül, mik a tervei? Ezekre a kérdésekre kerestünk választ.

"Tíz éve egy esős Mátrabércen a Kékesen fagyoskodva vártam futó, túrázó barátaimat, amikor a férfiak közt feltűnt egy nő, aki hihetetlen erőt, elszántságot sugározva futott – emlékezett a kezdetekre Pálos Zsófia. - Őt látva határoztam el, hogy egyszer nekem is végig kell futnom ezt az útvonalat. Farkasdi Edinát azóta a barátnőmnek tudhatom, ha ő nincs, akkor ma én nem futkorászok. Sokat vártam erre a versenyre. A résztávokat az elmúlt években lefutottam, de fejben is fel kellett nőnöm ehhez a megmérettetéshez."

Következik az interjú első része:
23 júl. 2014
Kategória: Terepfutás

Dolomites Skyrace, Kilian Jornet és Laura Orgue győzelmével (+videó)

A Dolomites Skyrace verseny igazi különlegesség, a 22 km hosszú pálya első szakasza 10 km 1450 m-ről fel 3150 m-re, majd 12 km vissza 1450 m-re vezet. Kilian Jornet (SALOMON) 2:03:50-es idővel nyerte a versenyt, alig 3 percere saját pályacsúcsától.

Kilian alig 3 hete nyerte meg a Skyrunning kombinált bajnoki címét, múlt hétvégén a kőkemény "Hardrock 100" terepfutó versenyen állított be pályacsúcsot, két nappal korábban pedig egy terepmaraton Világkupa futamon lett 7. Sokak szerint tartalékolt a Skyrace versenyre...

21 júl. 2014
Kategória: Terepfutás

Recept - az ultrafutó Kilian Jornet vegán sportitala

Kilian Jornet, a Salomon fiatal terepfutója már 20 évesen legendává vált 2008-ban.

Azóta ez a legenda nem csökkent, sőt Kilian hozzáállása és mentalitása tömegeket mozgat meg. Lássuk az egyik titkát, amivel évek óta segíti a teljesítmény fokozását.

Kilian nemcsak az edzésmódszerekben, hanem a táplálkozásban is újat mutat az edzőknek és a versenyzőknek. Itt az egyik kedvence, a "Paradicsom, paprika, uborka gazpacho" receptje következik.

03 júl. 2014
Kategória: Edzés

Magyar győzelem és ezüstérem a román tereptriatlon bajnokságon, Váraljai és Mester révén

A Nagyváradon megrendezett „Kings land” tereptriatlon bajnokság a Román Triatlon Szövetség egyik kiemelt versenye. A magyar X2S TEAM tereptriatlon csapat szervezésében több hazai sportoló is indult a futamon. Közülük Váraljai Vázsony (VTE) aranyérmet, Mester Bálint (X2S CUBE TEAM Salomon) ezüstérmet szerzett.

Úszás után még több román és erdélyi versenyző is tartotta a lépést a magyarokkal, de a hegyikerékpár pálya nehezebb szakaszain a magyarok elléptek a mezpnytől. Mester kezdett jobban, de egy figyelmetlenség miatt 4 perc hátrányt szerzett. Váraljai nem vétette el az utat, Mester ellenben 5. helyre esett vissza. Ezt a hátrányt dolgozta le a futás elejére.

A mezőnyben Tóth Viktor a magyar csapat vezetője és edzője is folyamatosan jött előre, a futó depónál a 7. helyen váltott a harmadik számra.

01 júl. 2014
Kategória: X2S

Terepfutás szenzáció két magyar aranyérem Németh Csaba és Pálos Zsófia révén

A hétvégén két nagy nemzetközi versenyen is magyar terepfutó győzelem született: Pálos Zsófia az egyik legnagyobb európai terepfutó eseményen, a Salomon Zugspitz Ultratrail versenyen szerezte meg az aranyérmet, Németh Csaba a Mozart 100 elnevezésű versenyen megvédte tavalyi címét.

Németh Csaba ezzel az osztrák lapok címlapjára is felkerült, valamint az ORF sportműsorában is kiemelten foglalkoztak vele, hiszen a tavalyi pályacsúcs beállítását idén fantasztikus győzelem követte: a 101 km távot 2480 m szintemelkedéssel 8:30:47 alatt teljesítve közel 10 perccel gyorsabb volt, mint az osztrák bajnok!

23 jún. 2014
Kategória: Terepfutás

Kilian Jornet gyorsasági rekordja az alaszkai McKinley csúcson (+videó)

Kilian Jornet a Salomon sportolója új gyorsasági rekordot állított fel az alaszkai McKinley (Denali) csúcson.

Kilian egy korábbi szintén fantasztikus csúcsot döntött meg a West Buttress úton, a Summit of My Life projekt keretében. Az új rekord 11:40.

A korábbi rekordot Ed Warren állította be, még 2013-ban, 16:46 idővel. Ezt döntötte meg Kilian 5 órával és 6 percel, ami . Warren tartotta a csúcsmászás rekordját is, de egyelőre még nem hitelesitett, hogy ezt Kilian mennyivel javította meg. Amint lesz erről pontos információ, rögtön frissítjük ezt a posztot.

13 jún. 2014
Kategória: Futás

ETU tereptriatlon EB beszámoló

Május 25-én kora reggel kocsiba ültünk a családdal és elindultunk Szardínia szigetére, ahol megrendezésre került az idei ETU Cross Triathlon European Championship.

A vasárnap este induló kompunk hétfő reggel kötött ki Golfo Aranciban, ahonnan már csak 100km volt hátra az apartmanunkig. Gyors kipakolás, ebéd után elmentünk egy órát átmozgatni bringával, illetve egy keveset futottam is. Nekem a további napok se a nyaralásról szóltak, keményen edzeni kellett, a hét második fele már azért könnyebb volt, kezdődött a versenyre hangolódás.

Először csütörtökön tekertük végig a montis pályát. Mivel már párszor volt szerencsém itt versenyezni, így elég jól ismertem minden szakaszát.

11 jún. 2014
Kategória: XTERRA

Magyar ezüst és bronz a szlovák Spartan Race extrém akadályfutáson

Pozsony külvárosában rendezték a Spartan Race extrém akadály futás hétvégéi futamát. A rangos nemzetközi mezőnyben Mester Bálint és Lukács Lilla révén bronzérmet, a csapatversenyben pedig a X2S Cube TEAM Salomon révén ezüstérmet szereztek a magyarok.

A versenyre közel 3000 versenyző érkezett, a hegyi terepen kijelölt pálya gyorsnak és közepesen nehéznek számít a sportág értékelésében: Pozsonyban 6 km hossz, 15 akadály leküzdése volt a feladat. A versenyzők legnagyobb kritikája a néha hiányos pályajelölés (sok százan tévesztettek útvonalat) illetve a jellegzetes vizes – saras akadályok hiánya volt.

A magyar X2S Cube TEAM Salomon csapat az eplényi futam meglepetésszerű győzelme után ide már kiemeltként érkezett, nem mindenki örömére.

Mester Bálint a jelenleg legjobb magyar versenyző azonnal a két szlovák favorittal ellépett a mezőnytől, bár a második bolyban már csapattársai Kovács Zsolt és Sipiczki Csaba mellett Muskatal István sífutó is szorosan követte.

11 máj. 2014
Kategória: X2S

A legjobb magyar Spartan Race férfiak, Mester Bálint és Kovács Zsolt - X2S interjú (+videó)

"Veni, vidi, vici" - a X2S CUBE TEAM Salomon tagjai "jöttek, láttak, győztek" az idei első magyar Spartan Race futamon.

Igaz, hogy az elit versenyt egy szlovák versenyző (Peter Ziska) nyerte (erről írtunk korábban), de a X2S tagjai megszerezték az elit csapatgyőzelmet, az elit egyéni ezüst és bronzérmet és a nyílt futam ezüstérmet. A legjobbak Mester Bálint és Kovács Zsolt 2013-ban tagjai voltak a Fighter's Run győzelmet megszerző csapatnak valamint a szlovák Spartan Race futamon ezüstérmet szerző csapatnak.

Mi lehet a titok? Hiszen mindketten a X2S CUBE TEAM Salomon tagjaival együtt elsősorban tereptriatlonisták, terepfutók, nem pedig erre a speciális versenyszámra készülnek. Lehet, hogy a X2S edzésmódszereiben van valami, amitől ennyire sikeresek és hatékonyak a versenyzők?

A választ a két legjobb magyar sportolótól részben megtudhatjuk.

07 máj. 2014
Kategória: X2S

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk