Balassagyarmati, hétköznapi ember vagyok. Általános iskolában már voltam olyan szerencsés, hogy a testnevelő tanáraim megszerettették velem, élvezetessé és igényeltté tették számomra a sportolást. Folytatódott ez a helyi középiskolában is, Budapestre egyetemre kerülve pedig már magam intéztem többnyire a sportéletem. Első 9 éve a munkavállalói létemnek szintén hasonlóan telt, melyből az utóbbi 3 már a Margit-sziget közelsége miatt "újrafutósodásom" melegágya volt.
A tanári pálya elhagyása azonban magával hozta a versenyekbe visszacsöppenést és az ifjúkori emlékek, élmények felelevenedését: céges váltó keretében lefutni egy maraton negyedét elindított azon az úton, amelyen azóta is haladok: a munkámon túl futó létem határoz meg leginkább, sőt, második és harmadik állásomnak is tekintem a futást és 5 éve már az edzősködést is.
Szerencsés vagyok, mert tudom ezt a számomra kedves utat járni, ki tudok teljesedni abban, amit ilyen kedves hobbiként megtaláltam magamnak (vagy az talált meg engem?). Szerencsés vagyok, hogy ebben támogató közeg vett és vesz körül: a családom, a barátaim, a futótársak, és az edzőim.
Hogyan kezdted a hosszútávfutást? Mondhatjuk, hogy elég messzire jutottál...
Pont 10 évvel ezelőtt a szülinapomra esett a BSZM maratoni betétszáma. Nem sokat gondolkodtam rajta, bár felkészülni se volt sok időm, de beneveztem. Szerintem itt indultam el a hosszabb távok felé, még ha utána közvetlenül azt is mondtam, hogy köszi, ez nekem felkészülésestül, versenyestül nagyon hosszú és sok. Egy hónap múlva már be is voltam nevezve a következő maratonra, és 2 év múlva az első 6 órás versenyemre. A Suhanj! Alapítvány önkéntese voltam akkoriban, és a Szigetmonostori éjszakai jótékonysági 6 órás verseny a legtökéletesebb alkalomnak tűnt ahhoz, hogy tovább feszegessem a határaimat, hogy kipróbáljam, hogy megy egy ilyen. És utólag is jó döntés volt ez: szenzációs élménnyel és igen szép eredménnyel léptem be az ultra világába (70,247km). Azt hiszem, ez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ott is maradjak. Meghatározó első élmény volt.

Innen pedig szépen lépdeltem tovább, fokozatosan növelve a távokat, amíg meg nem érkezett az életembe a backyard. Azóta főleg backyardozom, bár néha kitekintek a körökön túlra is.
6 órás eredményem több is van, de 80km, 100km, 160km távokon csak egy-egy. Szeretem a terepet is, így egyre többet előfordulok hegyen-völgyön is. Legbüszkébb talán a Korinthosz 4. helyre, a Black Hole hosszú távjának 2. helyére vagyok, valamint az idei UTH 5. helyre.
Az UB trió és páros dobogók pedig talán már kicsit a backyard előszelei voltak, de azért nem egészen egyforma a két műfaj.
Szeretem azokat a versenyeket, amikben van valami plusz csavar, valami extrém. A Black Hole is nagyon bejött, sajnálom, hogy annak vége szakadt. De itt van a backyard, ami a maga extremitásával azóta sem enged el.
A Covidnak és Baranyai Máté szervezőnek köszönhetem az első részvételem. Kiestek más versenyek a naptárból, és így szerencsére jutott idő kipróbálni a backyardot. Nagyon megfogott a mássága, teljesen másképp kell "belehalni", és sokkal erőteljesebb a szociális ereje. Másféle szervezést is igényel, én pedig szeretem, hogy tervezgethetek, tökéletesíthetem a taktikát. No meg az is kiderült, hogy van érzékem és kitartásom is hozzá, és van kedvem újra és újra beszállni ebbe a játékba.
Mit jelent neked a "backyard ultra"? Miért szereted, miben más?
Az ultrázás egyébként is egész embert, komplex képességeket kíván, de itt - ha nem is elhanyagolható, - sokkal kisebb hangsúly van a gyors futóteljesítményen. Állóképesség kell, hiszen mégiscsak rengeteg futásra vállalkozunk, de sokkal nagyobb szerepe van az egyéb készségeknek, mint más versenyformáknál.
Egy óra alatt 6,7km lefutása egy átlagos futó számára sem túl nehéz feladat, de ezt minden órában ismételni már több erőt és elhivatottságot igényel. Meg kell tervezni a frissítés, pihenés, további teendők menetét is, amennyire lehet: véletlenszerűen bekapkodott szeletek véletlenszerű eredményt tudnak csak biztosítani.
Az alvásmegvonás az egyik legfontosabb pont ennél a formátumnál, hiszen nincs idő tetszőleges pihenőidőkre, az órából a futás után maradt pár percet kell alvásra optimalizálni.
A legfontosabb pedig talán a mentális oldal. Nincs határozott vége a versenynek, de menni kell tovább, egyik körről a másikra meg kell tudni újulni, elveszni nem opció, ha nem szeretnénk kiszállni a versenyből.
Ugyanakkor azok számára is tartogathat meglepetést (vagy azok is tartogathatnak maguk számára meglepetést ebben), akik kevésbé otthonosak még a hosszabb távok világában. A rövid szünetek, a kevésbé hajszolt tempó meglepően jó hatással tud lenni 60 percenként az emberre, azaz könnyen észrevétlenül újraindulhat, és túlszárnyalhatja előzetes elképzeléseit (vagyis a fejében felállított korlátokat).

Gondolom sokat futsz - de mit csinálsz még, hiszen azért jelenleg Tiéd a legjobb magyar BYU eredmény?
Rengeteg futóedzésem van, amiben a versenyfelkészülési időszakban többségbe kerülnek a váltogatást tartalmazó futások (fartlek, intervall, minden). Beiktatunk napi több futást is párszor, illetve kedvenc előzetes erőpróbám a 7x7km lefutása, természetesen backyardosan. Fontos szerepe van az erősítő és mobilizáló edzéseknek is, konditerembe járok, animal flow és pilates edzéseken veszek részt.
A regenerációnak óriási a jelentősége, ezért igyekszem masszázst, sőt nyirokmasszázst is megfelelő gyakorisággal beiktatni.
És mint mondtam már korábban is, a mentális felkészültség az egyik kulcs. Pszichológussal dolgozom együtt, és a családom és barátaim támogatása is ebben erősít. Ezen kívül mentális technikák gyakorlása mellett sokszor az utolsó időszakban a nehezebb utat választom: arra futok, amerre kevésbé szeretek, vízionálom a feladatos edzések közben az "utolsó kört", stb. Mindent azért nem árulok el, de ezt egyénileg kell amúgy is megtalálni, hogy mi az a csomag, ami a lehető legjobb eredményhez visz.

Ez nagyon sokrétű felkészülést igényel, sok mindenre kell figyelni. Edzővel dolgozol vagy a magad feje után mész?
Edzővel dolgozom évek óta, 2 és fél éve pedig Dr. Gál Tibor az edzőm, akivel nagyon jól megtaláljuk a hangot. Folyamatos a fejlődésem, a backyardban is határozottan lepkedünk felfelé, ezért teljes mértékben rá bízom magam, az edzéseim. Fontosnak tartom viszont, hogy az aktuális állapotom, érzeteim és a személyes igényeim is tükröződni tudnak a közös munkában, ennek köszönhetően méginkább hatékony tud lenni az együttműködés. A nem futós edzéseimet magamnak szervezem, de a nagy egészbe illesztés érdekében mindig egyeztetjük ezeket is.
Ráadásul Tibi nem csak az edzések terén segít, hanem a frissítés és a verseny közben alkalmazandó taktika kidolgozása is az ő érdeme. A mentális támogatásról nem is beszélve.
Kifejezetten kedvenc edzésem nincs, a becsülettel elvégzetteket szeretem. A terepet emelném ki talán, az a maga sokszínű egyedülállóságával különleges feltöltődéssel szolgál mindig a lelkemnek.

Több napon át futni folyamatosan óriási kihívás. Ez hogyan tükröződik a felszerelés választásban?
Egy backyardra összepakolni külön művészet. Minden körülményre fel kell készülni, hiszen bármi előfordulhat, és az adott helyzetre mindig tudnunk kell reagálni. Lehet meleg, hideg, eshet eső, persze valamennyire látható előre az időjárás, de volt már, amikor meglepetéssel is szolgált.
A cipő talán a legfontosabb, vagyis inkább a cipők. Más cipőben futok egy by-versenyen, mint a hétköznapi edzéseken, és igyekszem ezt is a pálya karakterisztikájához igazítani. Több cipőt váltogatok, hogy a lábam is fellélegezhessen, és a cipők is kicsit ki tudják pihenni magukat.
A tábori körülmények miatt pedig már külön backyard eszközeim vannak: kempingágy, kis vízforraló, dobozok - csupa-csupa egyszerű-nagyszerű és okos találmány.
Mivel nagyon szűk idővel kell gazdálkodnod egy backyard alatt, felmerül a kérdés: hogyan és mit eszel, hogyan frissítesz?
Verseny előtt inkább a tiszta táplálkozásra figyelek, de alapvetően nincs nagy változtatás. Az utolsó két hétben a cukrot szoktam megvonni magamtól, egyrészt szintén a tisztaság jegyében, másrészt hogy annál nagyobbat tudjon ütni majd egy kis adag a verseny közben.
A legnagyobb szigor pedig a versenyt megelőző 2 hónapban az alkohol-tilalom. Néha nehéz, mert egy napsütéses hétvégi edzés után esetleg innék egy sportfröccsöt a barátaimmal, de ilyenkor abszolút zéró tolerancia van: még alkoholmentes sört sem iszom. De ki lehet bírni.
A verseny közbeni táplálkozás már egy izgalmasabb kérdés. Ilyenkor "vegyesen" eszek: kifejezetten sporttáplálék is szerepel az étlapon, viszont "normál" ételt is eszem, ami gyorsan, egyszerűen elkészíthető. Nem kell menet közben bekapni a falatokat, van kicsit több idő emészteni, és a tempó sem olyan gyors, hogy zavaró legyen a gyomornak. Szóval lehet kicsit játszani azzal, mennyi "mű" kajával üzemel az ember.
Ami viszont nagyon fontos, az a folyadék. Mivel hajlamos vagyok nem eleget inni, ezért a vízre különösen odafigyelnek szigorú segítőim.
Meghatározó élmények?
Jó élményem rengeteg van, különösen a backyard versenyekről, mint már mondtam, ennek egészen más, sokkal emberibb, kapcsolódás-központúbb a miliője. Imádom az innen hozott kis sztorijaim, emlékeim, barátságaim! Rossz élmény is akad bőven, fájdalmasabb is, de ezekből igyekszem tanulni, próbálom meglátni az okukat, a céljukat. És mindig van, még ha nem is ez lenne a kívánságlistánk legelején karácsonykor.
Milyen eredményekre vagy a legbüszkébb?
A top a tavalyi amerikai egyéni vb-n elért 76 órás eredményem. Nehéz pályán, nem éppen ideális időjárási körülmények között egy erős magyar csúcsot futottam. Ehhez kellett egy előző eredmény, hogy kijuthassak, ez a második büszkeségem, a 2 évvel ezelőtti csapat VB-n elért győzelmem, 60 órás eredménnyel. Ez megélés szempontjából is toplistás.
A backyard-ok mind különleges helyet foglalnak el a szívemben, kivétel nélkül.
De amire még ezeken kívül büszke vagyok, az a Balck Hole hosszútávos 2. helyem, és a Korinthoszon elért 4. helyezésem. Terepen az idei UTH-N sikerült 5. helyet szereznem. Mind erős mezőnyben, nem egyszerű versenyen egy-egy szép győzelem a magam számára.

Mik a terveid jövőre és a közeljövőben?
A jövő évben 2 backyard versenyt tervezek: áprilisban az ikonikus belga versenyre kaptam meghívást, októberben pedig szeretnék ismét az egyéni világbajnokságon szerepelni Amerikában. Hosszabb távon majd ezek után gondolkozom, vannak még álmaim, vágyaim, de haladjunk szépen sorban...
Van példaképed?
Azt hiszem nem vagyok egy nagyon példaképes típus. Sok ember van, akit tisztelek, becsülöm a munkásságát, akire felnézek, de inkább a hozzáállás, a tettek, a képviselt értékrendek az, amire példaként szeretek tekinteni.
Álmok?
Ezeket el szokta mondani az ember? Vagy keverem a szülinapi kívánsággal? Vannak álmaim, szeretnék maradandó is lenni, de a legfontosabb számomra az, hogy megtaláljam önmagam és tudjak önazonos maradni.
Végül mik a tanácsaid azoknak, akik hosszú távokat szeretnének futni?
Kezdjék rövidebbel, és türelmesen, fokozatosan építsék fel a hosszútávot, amennyiben tényleg úgy érzik, hogy ez nekik való. Vágyunk hosszúakra, a divat is befolyásol, de egyáltalán nem kell mindenkinek ultrássá válnia. Aki viszont ebbe a világba vágyik, az alapozza meg rendesen a dolgokat, ha nem akar csak egy rövid időre ehhez a társasághoz tartozni.
És ne vegye félvállról se az edzéseket, se a frissítést, se a regenerációt vagy a kiegészítő mozgásokat! A hosszútáv komplex embert és komplex munkát igényel, ezt megfelelő alázattal bele kell tenni, hogy utána le lehessen aratni a gyümölcsét.
Köszönöm! Drukkolok a hétvégi Backyard Ultra versenyhez, utána egy kicsit folytatjuk innen...
Kiegészítő anyagok:
- Gyarmati Hírek – Fűrész Edit, az ultrafutás felfedezettje
- Telex – Fűrész Edit 76 órás backyard-teljesítménye
Free Joomla Lightbox Gallery






