Tóth Viktor
Olimpikonok és többszörös világbajnokok Visegrádon
Sportóriásokat láthatunk a 4.
alkalommal megrendezésre kerülő X2S tereptriatlon verseny
Visegrádon, július 5.-én. A Duna parton felállított
versenyközpontban több olimpikon és világbajnok áll a
rajtvonalhoz illetve vesz részt a versenyen. Visegrád - pályainformáció
A visegrádi verseny pályája hagyomány szerint nehéz és embertpróbáló - még rövid távon is. Ugyanakkor nem lesz benne nagyon nehéz, kritikus szakasz. A gyerekverseny pedig kifejezetten vidám és gyors - de ezt majd a résztvevők értékelik igazán. Személyes nevezés

A visegrádi és a zánkai futamra az Overland Teréz körúti boltjában lehet személyesen nevezni. Késöbb a többi versenyre is.
Szilvásváradi beszámoló
Tavaly igen jó kis verseny volt Szilvásváradon, gondoltam idén kár lenne kihagyni. Tavaly egyedül mentem, a pálya mellett sátoroztam, éjjel az eső a fejemen kopogott, mégis nagyon jól éreztem magam. Idén nagy csapat megjelenés volt tervben, az új csapat sátor felavatásával.
T-Mobile TOP Maraton
A Szilvásváradi Lovas Stadionban május 25-én kezdetét veszi az idei
T-Mobile TOP Maraton sorozat. A Szilvásvárad-, a Duna-, a Bükk- és a
Mátra Maraton főszervezői 2005-ben keltették életre a sorozatot,
melynek állomásain 1000-1500 kerekes vág neki a távoknak, a
versenypálya mentén pedig szurkolók ezrei bíztatják őket. Piliscsaba 2008
X2S terepduatlon és terepfutás - 2008Egyetemi és Főiskolás Bajnokság
Időpont 2008.10.04-05. (szombat-vasárnap)
Helyszín Piliscsaba, Pázmány Péter Egyetem
A verseny védnökei
Kasza Péter Piliscsaba polgármestere
Hüttner Csaba, többszörös kenu világbajnok
Gödöllő 2008
X2S terepduatlon - 2008
Időpont 2008.09.28 (vasárnap)
Helyszín Gödöllő, Szent István Egyetem
Nőtincs 2008
Vitalitás - X2S tereptriatlon - 2008
Időpont 2008.08.17 (vasárnap)
Helyszín Nőtincs, nőtincsi tó és környéke
A
verseny védnökei
Szegner László - Nőtincs Polgármestere
X2S aktuális - Kőszeg 2008
Extrém MTB maraton és tereptriatlon - Ziskó Balázs és Szalay Péter ajánlásával.
AKCIÓ: X2S pólóvásár 2005-2008.
X2S aktuális - Ostoros 2008
ZF HUNGÁRIA - X2S tereptriatlon - 2008Fantasztikus tereptriatlon verseny, dinamikus, gyors és látványos pályán. Egyéni és váltó verseny a Bükk-maraton előtti bemelegítésnek.
ÚJ: Térképek, szintek.
AKCIÓ: X2S pólóvásár 2005-2008.
Ostoros 2008
ZF HUNGÁRIA - X2S tereptriatlon - 2008
Időpont 2008.08.02. (szombat)
Helyszín Eger-Ostoros, Víztározó tó
Kőszeg 2008
Időpont 2008.08.09-10 (szombat-vasárnap)
Helyszín Kőszeg, Csónakázó tó
A verseny védnökei
Kálovics Anikó
Visegrád 2008
The North Face - X2S tereptriatlon - 2008
Időpont 2008.07.05 (szombat)
Helyszín
Visegrád, Duna-part
3.
Visegrádi terepfesztivál: július 4-6.
9.
Duna MTB maraton: július 6. Hegyek Királya összetett díj!
A
verseny védnökei
Pesuth
Rita - Kropkó Péter
Zánka információ, szállás
Elindult az internetes regisztráció, folyamatiosan kerülnek fel képek és infromációk.
A zánkai PR Telecom féltávú Triatlon versenyre a szállásokat a www.zanka.hu/szallashelyeink.ws oldalon lehet megnézni. A triatlon versenyre nevezőknek kedvezményes lehetőségeket kínál a tábor.
Szállásfoglalás: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Verseny és nyaralás.



