Egy órás csúsztatással, 12:00-kor indult útnak a Tour de Hongrie mezőnye Budapest utcáin. A késésnek megvolt az oka: a csapatok az utolsó pillanatokig egyeztettek a szervezőkkel az etap alakulását illetően. Végül a neutralizálás mellett döntöttek: a versenytávot 8 körre (75 km) rövidítették, törölték a részhajrákat, nem hirdettek szakaszgyőztest, az összetett állását pedig az egy nappal korábbinak megfelelően rögzítették.
A mezőny minden esetre (a szurkolók legnagyobb örömére) végül nekivágott a körözésnek.
A rajtszalagot a verseny nemzetközi nagykövete, Stephen Roche; Budapest főpolgármestere, Karácsony Gergely; a verseny főszervezője, Eisenkrammer Károly; illetve a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az adriai régióban, Szászi István vághatták át. A körözés rendkívül látványos terepen zajlott: a Lánchíd, a Parlament, a Margitsziget és a budai várnegyed biztosították a hátterét.
Mivel az összetett versenyben már nem történt változás, a 44. Tour de Hongrie-t Marc Hirschi (UAE Team Emirates) nyerte, tíz másodperccel Ben Tullett (INEOS Grenadiers) és tizenhárommal Yannis Voisard (Tudor Pro Cycling Team) előtt. Hirschi mindössze a második svájci győztese a Magyar Körversenynek – honfitársai közül Kurt Stettler aratott itt diadalt 1933-ban.
A zöld trikó az utolsó sprintszakasz törlésével végérvényesen a szlovák Matus Stocekhez került. Az ATT Investments kerekese két szökésének köszönhetően annyi pontot gyűjtött a gyorsasági részhajrákon, hogy megelőzte a mezőny legjobb sprintereit és összetett menőit is! A pontverseny második helyét Hirschi, a harmadikat egy másik szökevény, Dries de Bondt szerezte meg.
A hegyi trikó a Human Powered Health osztrák hegyimenőjéhez, Sebastian Schönbergerhez került. A 29 éves versenyzőnek ez már a második megkülönböztető meze az idén: a Gran Caminón a pontversenyt nyerte meg.
Az ATT Investments kiscsapatként érkezett a versenyre, mégis két színes mezzel utazhatnak vissza Csehországba. Dina Márton magabiztos, 2 perc feletti előnnyel szerezte meg ugyanis a legjobb magyarnak járó fehér trikót Kusztor Péter (Team Novo Nordisk) előtt.
A TdH 2023 összetett végeredménye
Marc Hirschi (svájci, UAE Team Emirates) 17:19:28
Ben Tullett (brit, INEOS Grenadiers) +0:10
Yannis Voisard (svájci, Tudor Pro Cycling Team) +0:13
Max Poole (brit, Team DSM) +0:16
Sylvain Moniquet (belga, Lotto Dstny) +0:18
Oscar Onley (brit, Team DSM) +0:22
Matteo Fabbro (olasz, Bora – hansgrohe) +0:22
Egan Bernal (kolumbiai, INEOS Grenadiers) +0:22
Davide Piganzoli (olasz, EOLO – Kometa) +0:45
Abel Balderstone (spanyol, Caja Rural – Seguros RGA) +0:45
A pontverseny győztese (zöld trikó): Matus Stocek (szlovák, ATT Investments)
A hegyi pontverseny győztese (piros trikó): Sebastian Schönberger (osztrák, Human Powered Health)
Az összetettben legjobb helyen végző magyar versenyző (fehér trikó): 17. Dina Márton (ATT Investments)
A csapatverseny győztese: INEOS Grenadiers
Forrás: bringasport.hu