A korábbi férfi világcsúcs Phil Gore 119 köre volt 2025-ben (a cikk a világbajnoki címéről szól, de világcsúcsot nem ekkor állította be), vagyis Klimov a közvetlen rekordot négy órával, négy teljes körrel tolta tovább. A "kilenc órával tolta ki a határokat” tehát csak akkor állna meg, ha nem Gore 119-es világcsúcsához, hanem a korábbi 114 körös rekordhoz mérnénk. A sporttörténetben azonban a közvetlen rekordhoz illik mérni, különben a statisztika lassan olyan lesz, mint egy túl lelkes frissítőasztal: mindenből van rajta egy kicsi, csak rendet ne keressünk.
A Biotropika hivatalos közlése 123 kört és 824,8 kilométert adott meg. Más orosz hírforrások 124 kört és 831,5 kilométert írtak, de mi egyelőre a verseny hivatalos adatához ragaszkodtunk a hírgyűjtés közben: 123 kör, 123 óra, 824,8 km.
És akkor jön a kérdés, amely a teljes nemzetközi ultrafutó-közösséget megpiszkálta:
Ki az a Dmitry Klimov, és hogyan lehet valakiből egy év alatt 41 körös backyard-futóból 123 körös világcsúcstartó?
Nem profi, nem laboratóriumi díszpinty: senior raktáros Karéliából
Klimov története első ránézésre szinte túl egyszerű ahhoz, hogy azonnal a segélyhívó vonalat akarjuk tárcsázni. Nem nagy nemzetközi ultrafutó-karrierből érkezett. Nem láttuk éveken át a Spartathlonon, a hatnapos versenyeken, a nagy 24 órás nemzetközi mezőnyökben. A publikus eredményadatbázisok szerint 2025-ben 38 backyard-kört futott, 2026 márciusában 41-et, majd júniusban 123-at.
Mi van? Ilyen lehetséges? Ez még tervezőasztalon is túl nagy merészség, nem fejlődési görbe, hanem egy Dirac-delta.
Nos, első olvasatomban nekem is csak kételyeim voltak. Még most is vannak... de... az életrajzi háttér azért árnyalja a képet. Klimov 1989-ben született, Petrozavodszkban, Karéliában él, és nem főállású profi atléta. Sőt. Szinte semennyire nem sportember. Civilben a DNS hipermarketláncnál dolgozik senior raktárosként.
A napi programja úgy néz ki, hogy reggeli futás, masszázs, kis munka, ebéd, alvás, kis munka, második edzés, majd gondosan komponált fehérjeturmix egy wellness központban. Ja, nem! Sokkal inkább úgy, hogy egész napos munka, fizikai terhelés, majd edzés, regeneráció, ha jut rá idő. És ha nem jut, akkor is valahogy meg kell oldani.
Ő maga is arról beszélt egy karéliai interjúban, hogy a fizikai munka talán erősebbé tette, de a regenerációt nehezebbé is teszi. Az ultrafutó romantika szereti a „kemény élet kovácsolta acélból” típusú történeteket, de edzői szemmel ez kétélű fegyver: a raktárosi munka napi extra terhelés, nem titkos edzésmódszer. A test nem tudja, hogy amit cipel, az súlyzó, raklap vagy a hétfő reggeli komor munkaundor. Terhelésként számolja el.
Klimov sportmúltja amatőr alapokon indult: asztalitenisz, valamennyi röplabda, majd sífutás. A futás eredetileg a síidényre való felkészülés része volt, aztán lassan átvette a főszerepet. Körülbelül hat évig csak magának futott, versenyek nélkül. Első versenyét 2022 májusában teljesítette, utána évente néhány amatőr versenyen és terepfutáson indult.
Vagyis nem „semmiből jött”. Csak nem volt szem előtt. És persze nem lehet azt mondani, hogy komoly múltja lenne. De ha körülnézünk, vannak olyan emberek a közvetlen közelünkben is, akik szinte a semmiből jöttek és... nos... hogy finoman fogalmazzak... olyan őrült távokat és tempókat mennek sikeresen, ami egy hétköznapi embernek elképzelhetetlenek. Na ugye!
Az edző: Alexey Samukov és a bizalom kérdése
A történet egyik kulcsfigurája Alexey Samukov, Klimov edzője. Klimov 2025 júliusától kezdett vele célzottan készülni, eredetileg a 24 órás futásra. Klimov arról beszélt, hogy az edző-sportoló kapcsolat alapja nála a teljes bizalom: követni kell az edzői tanácsokat, közben őszintén jelezni kell a fájdalmakat, sérüléseket, érzeteket.
Ez nem hangzik forradalminak, mégis az. Az ultrafutásban gyakran nem az nyer, aki a legtitkosabb edzéstervet kapja, hanem aki a legegyszerűbb dolgokat képes következetesen végrehajtani. Enni. Aludni. Futni. Nem túlfutni. Nem elhazudni a sérülést. Nem hősködni minden edzésen, mert a hősködésnek általában számlája van, és azt kamatostul küldi ki a szervezet.
Samukov szerepe azért is érdekes, mert Klimov fejlődése nem egyszerűen backyard-specifikus. A nagy áttörés előtt, 2026 májusában, az orosz 24 órás bajnokságon 275 kilométer fölötti eredményt futott, bronzérmet szerzett, karéliai rekordot döntött, és a beszámolók szerint nemzetközi mesteri szintű normát teljesített.
Ez olyan 24 órás eredmény, amely a világ bármelyik ultrafutó közösségében elismerően felmordulnak még a fáradt futók is. Nem gyanakvásból. Tiszteletből és elismerésképpen.
Edzés: 500–650 kilométeres hónapok, dupla futások, sok monotonitás
Klimov normál hónapokban 500–550 kilométer körüli futómennyiséget végzett, csúcsidőszakban ennél többet. 2026 márciusában valamivel 500 kilométer fölé jutott, áprilisban körülbelül 650 kilométert futott. Voltak dupla futásos hetek, és időnként általános erősítés is bekerült a programba.
Ez már magyarázatot pár dologra. Nem mindenre, de azért valamire igen.
A Backyard Ultra ugyanis furcsa állatfaj. Nem a leggyorsabb futót keresi. Nem is feltétlenül azt, akinek a legjobb a maratoni ideje. Azt keresi, aki képes napokon át óránként újraindulni. A 6,706 kilométeres kör tempója önmagában nem gyors: ha valaki egy órán belül be akar érni, nagyjából 8:57 perces kilométerátlag is elég. De ha 123-szor kell megcsinálni, akkor a tempó csak a belépőjegy. A verseny valójában a frissítésben, a pihenőidő menedzselésében, a lábápolásban, az alvásmegvonásban és a mentális monotóniatűrésben dől el.
Klimov szereti a hosszú, monoton futást, ahol befelé tud figyelni. Ez backyard-szempontból különösen fontos. Vannak futók, akik a változatosságból élnek: hegy, völgy, kilátás, technikás ösvény, patakátkelés. A backyard viszont sokszor nem kalandfilm, hanem mosógép: körbe-körbe megy, és te bent vagy a dobban. Aki ezt szereti, vagy legalábbis nem bolondul bele az első három napban, annak van keresnivalója a végén is.
Táplálkozás: tea, méz, citrom, pizza, kóla, gélek és savanyú uborka
A 24 órás verseny után Klimov részletesen beszélt a frissítéséről. Teát ivott citrommal és mézzel, sós ásványvizet, sima vizet, kólát. Az első fél napban pizzát és édességeket evett, később a pizza már nem működött, ezért gélekre, édességre, savanyú uborkára és könnyen bevihető ételekre váltott.
Ez elsőre kicsit úgy hangzik, mint egy benzinkúti piknik egy rosszul sikerült osztálykiránduláson, de ultrafutó szemmel teljesen logikus. Többnapos versenyen nem az a kérdés, hogy mi hangzik szépen egy dietetikai prezentációban. Hanem az, hogy mi marad bent, mi nem fordítja fel a gyomrot, és mit tud a test még a harmadik nap hajnalán is üzemanyagként elfogadni.
A Backyard Ultra egyik legkeményebb sajátossága, hogy az emésztőrendszer nem mellékszereplő. A gyomor ilyenkor nem mellékszereplő, hanem társtulajdonos. Ha ő becsukja a boltot, a versenyző is hamarosan zár.
A verseny: Biotropika, Korobitsyno, lapos pálya és rekordra húzó mezőny
A Biotropika 2026-ban nem egyszerűen rekordverseny lett, hanem olyan esemény, ahol több futó is átlépte a korábbi férfi világcsúcs határát. A beszámolók szerint Dmitry Sheremet 122 körig jutott, Ivan Zaborsky 121 kör környékén került ki a küzdelemből, Klimov pedig 123 körrel maradt utolsó talpon.
A Backyard Ultrában a rekordhoz nem elég, hogy valaki jó. Kell mellé egy másik, aki mindig indul a következő körre. Sőt, minél tovább maradnak többen, annál tovább tartják egymást életben.
A sportágban ezért beszélnek „assist”-ról: a második helyezett az, aki a győztest a végső körig kényszeríti. Itt Sheremet 122 köre nem vereség a szó hétköznapi értelmében, hanem a rekord egyik szükséges feltétele.
A mezőny mélységét mutatja, hogy a Biotropika közben több más rekordot is hozott: Vera Chekalina 96 körrel női világcsúcsot futott, és a verseny korábbi szakaszában több orosz rekord is megdőlt. Egy ilyen esemény nem ugyanaz, mint amikor három ember futkározik a pályán egymást szórakoztatva és csak a kabócák ciripelnek udvariasan. Itt bizony volt tömeg, figyelem, pénzdíj, nemzeti sportági presztízs és rekordhangulat.
A pálya viszont az egyik vitapont. Nemzetközi beszámolók szerint a Biotropika útvonala nagyon kevés szintet tartalmazó, földes pálya volt. Ez nem szabálytalan, hiszen a Backyard Ultra szabályai nem írnak elő kötelező szintemelkedést. De összehasonlíthatósági kérdést felvet.
Az eredeti Big’s Backyard Ultra, Lazarus Lake tennessee-i versenye más világ: nappal trailes, erdei kör, éjszaka aszfaltos országút, változó ritmussal, technikai és mentális terheléssel. A Biotropika laposabb, egyenletesebb karaktere bizonyosan kedvez a nagyon hosszú teljesítményeknek. Ettől még a 123 óra nem könnyű. Csak más a nehézsége.
A hegy nem fáj, ha nincs ott. De az alvásmegvonás, a talp, a gyomor és az ötödik nap hajnalán felkelő belső kis morcos irodista ugyanúgy kitölti a jelenléti ívet.
A frissítőpont-vita: szabálytalan volt-e a pálya közbeni víz?
A nemzetközi közösségi felületeken gyorsan megjelent a kérdés: szabályos volt-e, hogy a pályán közös vízállomás működött?
A Backyard Ultra egyik alapelve, hogy a versenyző nem kaphat személyes segítséget a kör közben. Ez nagyon fontos. Nem lehet kísérő, nem lehet privát frissítés, nem lehet tempóhúzó, nem lehet „jó, csak ezt a kulacsot odaadom, mert te vagy a kedvenc unokaöcsém”.
A közös, mindenki számára elérhető frissítőpont viszont több szabályértelmezés szerint megengedett. A vita tehát nem feltétlenül arról szól, hogy szabályt szegtek-e, hanem arról, hogy mennyire marad meg az eredeti backyard-szellem: rajtzóna, önállóság, kör, vissza, újra.
Ez a sportág most ér abba a korszakba, amikor a romantikus egyszerűségből professzionális rekordvadászat lesz. Az más kérdés, hogy jó ez vagy nem. Ilyenkor minden részlet számít: pálya, frissítőpont, talaj, szint, hőmérséklet, pénzdíj, közvetítés, ellenőrzés, doppingteszt, nemzetközi hitelesítés.
A backyard eredetileg egy szinte pimaszul egyszerű ötlet volt. Most viszont a 800 kilométer feletti rekordoknál már ugyanaz a kérdés, mint minden csúcsteljesítménynél: pontosan milyen körülmények között történt?
Nemzetközi kritikák: Oroszország, ratifikáció, doppinggyanú
A rekord után azonnal megjelentek a nemzetközi kritikák. Ezek több rétegből állnak.
Az első a politikai-sportdiplomáciai háttér. Orosz sportolók nemzetközi szereplése 2022 óta sok sportágban korlátozott vagy vitatott. Az ultrafutásban az IAU álláspontja szerint az orosz vagy belarusz zászló alatt elért teljesítményeket nem ismeri el és nem veszi fel az IAU rekordlistáira. A Backyard Ultra azonban nem klasszikus IAU verseny, hanem saját szabályrendszerrel és közösségi hitelesítési logikával működő formátum. Ettől még a politikai háttér erősen befolyásolja a nemzetközi bizalmat.
A második a teljesítmény ugrása. Egy futó, akinek publikus backyard-eredményei 38 és 41 kör, hogyan jut el 123-ig egyik pillanatról a másikra? A kétely jogos kérdésként megfogalmazható. De nem korrekt automatikusan vádaskodássá alakítani.
A harmadik a doppingellenőrzés kérdése. Több közösségi felületen előkerült a „teszteljék” típusú reakció. Ez a mai élsportban sajnos természetes reflex, különösen extrém rekordoknál. Ugyanakkor nyilvános pozitív tesztről vagy konkrét szabályszegési bizonyítékról jelenleg nincs ismert adat. A megfelelőn kritikus, de korrekt kijelentés itt így hangzik: a teljesítmény felvet hitelesítési és ellenőrzési kérdéseket, de bizonyíték nélkül nem állítható szabálytalanság.
A negyedik a pálya karaktere. A lapos, kevés szintes, jól kontrollált útvonal gyorsabb rekordokra alkalmasabb lehet, mint a technikásabb, szintesebb, változatosabb eredeti Big’s-jellegű pályák. Ez nem csalás. Ez sportági evolúció. De ettől még fontos kimondani: a „Backyard Ultra” ma már nem mindenhol ugyanaz a fizikai kihívás, még ha a szabály alapja azonos is.
Lehet-e ennyit fejlődni egy év alatt?
A rövid válasz: backyard-eredményben igen, biológiai értelemben csak részben.
A 41-ről 123 körre ugrás papíron felfoghatatlan. De a backyard PB nem ugyanúgy működik, mint egy 10 km-es időeredmény. Egy 10 km-es futó nem fog egy év alatt 45 percről 27 percre javulni, hacsak nem eddig 20 kg-os súlymellénnyel tette meg a távot. A backyardban viszont a korábbi eredmény gyakran nem a sportoló abszolút kapacitását mutatja, hanem az adott versenyhelyzetet: milyen volt a mezőny, meddig volt assist, milyen volt a pálya, mennyire volt célverseny, milyen volt a motiváció, volt-e sérülés, volt-e támogatói csapat.
Klimov esetében a 2026 májusi 275 kilométeres 24 órás eredmény a kulcs. Mert aki 24 órán át 275 kilométer fölött fut, az nem 41 körös backyard-szintű állóképességi alapokkal rendelkezik. Ott már világklasszis motor dolgozik, és ha ehhez társul egy mentálisan kiemelkedő monotónia és fáradtság tűrés, akkor nem lehetetlen egy hatalmas ugrás.
A 123 kör más képességcsomag: nemcsak sebesség, hanem alvásmegvonás, frissítés, mikroregeneráció, monotónia, versenytársak jelenléte, talpállapot, mentális önszabályozás.
Klimov 24 órás futása azt mutatta, hogy az aerob és izomállóképességi alap már megvolt. A kérdés inkább az volt: átvihető-e ez a teljesítmény egy ötnapos, óránként újrainduló formátumba?
Most úgy tűnik: igen. Legalábbis ezen a pályán, ebben a mezőnyben, ezzel a támogatással, ebben a versenydinamikában.
A sportági tanulság: a backyard már nem udvari játék
Lazarus Lake eredeti ötlete zseniálisan egyszerű volt: fuss 4,167 mérföldet minden órában, amíg már csak egy ember marad. A formátum szépsége a kegyetlen egyenlőségben rejlik. Mindenkinek ugyanakkor kell indulni, ugyanazt a kört kell teljesíteni, és nincs elegáns kis „majd a végén hajrázok” stratégia. Itt a végén már nem hajrázol. Itt a végét az jelenti, hogy a hallucinációkat, a kialvatlanságot, a végtelen kimerültséget meddig bírod. Tovább mint a többiek vagy nem?
De a backyard időközben kinőtte az udvart. Ma már rekordpályák, nemzeti válogatók, pénzdíjak, nagy támogatói rendszerek, professzionális crew-k, tudatos alvás- és frissítési stratégiák veszik körül. A sportág eljutott oda, ahová minden fiatal állóképességi sport eljut: a romantikából infrastruktúra lett.
Ez nem feltétlenül baj. Csak tudni kell elhelyezni, beszélni róla és az eredményeket a helyükön kezelni.
Klimov rekordja egyszerre elképesztő és kérdéseket ébresztő. Egyszerre sporttörténeti és forráskritikát igénylő. Egyszerre mutatja meg, mire képes egy látszólag későn berobbanó, dolgozó hétköznapokból érkező futó, és azt is, hogy a backyard jövőjében a rekordok összehasonlíthatósága egyre nagyobb téma lesz.
Akkor ki az a Dmitry Klimov?
Dmitry Klimov egy petrozavodszki ultrafutó, aki civilben raktárosként dolgozik. Egy amatőr sportmúltból érkező, sífutással alapozott, későn versenyzővé váló állóképességi ember. Egy futó, aki 2025 nyarától célzott edzői munkával készült, havi 500–650 kilométereket futott, 2026 májusában 275 kilométer fölé jutott 24 órán, majd júniusban 123 körig ment backyardban.
Nem mesehős. Nem is egyszerű statisztikai anomália. Inkább annak a jele, hogy az ultrafutásban még mindig vannak rejtett emberek, akik a nagy nemzetközi reflektorokon kívül építik magukat, aztán egyszer csak belépnek a fénybe, és a fénynek kell hunyorognia. A rekordja körül lesznek viták. Lesznek kérdések a pályáról, a szabályértelmezésről, a hitelesítésről, az orosz sportolók nemzetközi helyzetéről, a doppingellenőrzésről és a backyard eredeti szelleméhez képest egyre profibb rekordvadászatról.
De egy dolgot nehéz elvitatni: 123 órán át újra és újra odaállni a rajtvonalra olyan teljesítmény, amely előtt még a leginkább szkeptikusnak is illik levennie a sapkáját. Mert a Backyard Ultra végén nincs nagy célkapu, nincs klasszikus befutó, nincs stadionmoraj. Csak egy ember marad. Egy kör. Egy óra. Egy újabb döntés.
Dmitry Klimov 123-szor döntött úgy, hogy elindul. Mert az, hogy pontosan mennyi méter a pálya, milyen a talaj, milyen a frissítés... ezek mind csak kiegészítik az eredményt.
És ezzel, legalábbis egy időre, arrébb rakta a sportág határkövét.
Technikai kiegészítések
- Az első 24-48 óra (A „gazdaságos” fázis):Klimov rendkívül tudatosan, egyenletes 42-44 perc közötti köröket futott. Ez óránként stabil 16-18 perc pihenőidőt biztosított neki. Ebben az időablakban masszírozták, folyadékot és szilárd ételt vett magához, és igyekezett néhány perces mikroalvásokkal frissíteni az agyát.
- A 3. és 4. nap (A holtpontok és a monotonitás): 200 és 300 kilométer után (amikor a kérdésben említett 275 km-t is elhagyta) a lábak merevedésével a köridők minimálisan lassultak, felcsúsztak 45-47 percre. A pihenőidő 13-15 percre szűkült, ami kritikus volt az alvásmegvonás miatt. Itt a tiszta mentális erő tartotta bent.
- Az 5. nap (a finálé és a hihetetlen regeneráció): A legdöbbenetesebb az volt, hogy a verseny végére, több mint 120 óra (5 teljes nap) minimális alvás és 800 megtett kilométer után Klimov képes volt gyorsulni! A 122. körből egy laza 42 perc 56 másodperces idővel érkezett vissza, ami szinte megegyezett az első napos tempójával. Ez mutatta meg, mekkora tartalékai voltak még a győzelem kapujában.
Forrás: marathonhandbook.com | runmag.com.tr
