Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Kivés és Páder az OCR akadályfutás döntő futamának győztesei

A magyar akadályfutók év végi döntő futamát a kamaraerdei Ifjúsági Parkban rendezte meg a Magyar OCR Szövetség. A bajnoki futam mellett nyílt versenyben bárki rajthoz állhatott a nemzetközi nehézségű pályán. A nap legjobbja a férfiaknál Kivés Bendegúz, a nőknél Páder Zsófia lett.

13 okt. 2019

A második évtizedbe lépett a X2S TEAM terepsport csapat

Gondolkodtál már azon, vajon miért választanak a sportolni vágyok maguknak csapatot?

Az egyén, amikor elkezd komolyan gondolkodni és azt követően cselekedni, akkor elkezd hasonlóan gondolkodó, hasonló ambíciójú egyének társaságába járni vagy valamilyen azonosulásra alkalmas fórumot keresni.

Így alakult 2005-ben meg,a Cross to Save csapat is. Az akkori gondolat, a magyarországi tereptriatlon megismertetése, szélesebb körű meghonosítása volt.

30 márc. 2016

Újdonságok a legeredményesebb extrém terepsport csapatnál – új vezetés a X2S TEAM élén

X2S – a már fogalommá vált „Cross to Save” egyesület alapítója, Tóth Viktor 10 év után lemondott elnökségi tisztéről, a továbbiakban a versenyzők felkészítéséért, a nemzetközi és a média kapcsolatokért felel. Az egyesület vezetésére Szabó Tamást választotta meg a taggyűlés.

12 febr. 2016

Száraz Dénes akciófilmben, hamarosan mozikban a Hurok című sci-fi

Száraz Dénes játssza a főszerepet az első magyar időkavarásos thrillerben, a Hurok-ban. A 2016 elején bemutatásra kerülő filmet Madarász Isti rendezi, akinek példaképe Steven Spielberg, rövid akciófilmjei pedig már több alkalommal bizonyítottak.

20 dec. 2015

ITU multisport és terepsport világbajnoki sorozat 2017-2019

A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) kihirdette a 3 éves multisport eseménysorozat világbajnoki állomásait 2017 és 2019 között.

ITU World Championship Festival 2017 - Penticton, Kanada, 2018 - Odense, Dánia, 2019 - Pontevedra, Spanyolország.

04 dec. 2015

Immár Androiddal is működik a Suunto Ambit3 óra, szofterfrissítéssel

Sokan nagyon várták már, hogy a Suunto Ambit3 órájukat teljes mértékben kihasználhassák akkor is, ha nem IOS rendszerű okos telefonjuk van.

Az idő elérkezett, hogy a Suunto cég közzé és elérhetővé tegye Beta verziójú szoftvert. Azért  a Beta verziót, mert jelenleg 7 különböző Android operációs rendszer létezik a világon, több mint 1000 féle Android készülékkel.

27 máj. 2015

Hősök a Pilisben – Gyurkó Péter ezüstérme a Salomon UTH nemzetközi ultra terepfutó versenyen

Szentendre és a Pilis adott otthont a nemzetközi UltraTrail terepfutó sorozat magyar állomásának. A 111 km hosszú és 4300m szintemelkedésű versenyen a lengyel Oskar Zimny szerezte meg a győzelmet, a második helyen a X2S Superior TEAM tagja Gyurkó Péter ért célba.

19 nemzet 450 versenyzője állt rajthoz a hosszabb (111 km) és a rövidebb (52 km) távon. Szentendrén rajtolt és ért célba a mezőny, az útvonal érintette Dobogókőt, Dömöst, Visegrádot és Pilisszentlelket is.

26 máj. 2015

A téli alapozó edzések alapjai

Mi is az alapozás? Nos, felkészítés, mind fizikálisan, mind mentálisan.

Ez lehet hosszabb és rövidebb időszak is, függően attól, hogy ki, milyen erőpróbára készül. Van, aki már októberben elkezdi a felkészülést a következő szezonra, van, aki csak decemberben.

23 dec. 2014

X2S SUPERIOR TEAM - tereptriatlon, terepsport csapat

Február 28-án véglegessé vált, hogy a X2S TEAM és a Bike Logistic a SUPERIOR kerékpár márkával hosszútávú együttműködést kezdenek - X2S SUPERIOR TEAM néven.

 A SUPERIOR kerékpár márka tesztelésre, edzésre és versenyzésre is biztosít kerékpárokat a csapatagoknak hosszabb, rövidebb időszakra.

A típusok XP 977, XP 949, XP 947.

02 márc. 2015

Nők a terepen: Dr. Cseh Veronika interjú, a terepsportok egyik legtapasztaltabb női versenyzőjével

Eredményes és fantasztikusan aktív terepsport versenyző, maratonon, XCO futamokon, cyclocross versenyeken, tereptriatlonban és minden más terepsportban otthon érzi magát. Nemrégen megszerezte a 4. tájbringa Világbajnoki címét!

Beszélgetésünk témája a sport és a mindennapok harmóniája, összekötése. Roni nemcsak eredményes sportol, hanem lelkes interjúalany is, tervei, céljai mindenki számára tanulságosak lehetnek.

25 febr. 2015

Futás, terepfutás, terepsport és a szabályok

Sajnos sportolás közben, rengetegszer találkozok olyan futóval, vagy kerékpárossal, aki fittyet hány arra a tényre, hogy nem egyedül közlekedik. Keresztülvág a kirándulók között, anélkül, hogy figyelmeztetné őket az ottlétéről.

Nem tarja be a KRESZ szabályait, eldobálja a szemetet. Letér az útról, vagy ösvényről, ezzel kárt okozva a növényzetben, a kis vagy nagy dolgát, közvetlen az út mellett intézi. Nos, néhány dolgot megpróbáltam összeszedni, amit nem árt betartani.

25 febr. 2015

Boronkay Péter interjú - RTL Klub híradó (+videó)

Az ITU Tereptriatlon Világbajnokságon Boronkay Péter világbajnoki címet szerzett 2014-ben, a németországi Zittauban. A X2S CUBE TEAM csapattal utazó versenyzőt a MerketingFree.eu stáb kísérte. Az ő felvételeik láthatóak az RTL KLub híradójában.
24 aug. 2014

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Azért ilyenkor duplán számít egy szabadtéri OCR edzés 💪💪💪eső, hideg, hó❄❄❄ és egy vérszomjas edző ☠☠☠ . Aki ilyenko… https://t.co/Hk9o9GiXlN
Réka és a fiúk azóta is járnak edzésre. Ma is készülünk a téli és jövő évi versenyekre B-) https://t.co/cOVDqSnWTt
Timon Tóth munkáját választottak a BME kiállítás plakát képéhez 🏆🏆🏆 https://t.co/E21xXmPzcl

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)