Tóth Viktor
Major József: "ez nem az én napom volt..." - Ironman világbajnokság 2012, Hawaii
Miközben a hawaii Ironman világbajnokságon az élmezőnyben hatalmas csata zajlott, a magyar versenyzők közül többen is az élen haladók közelében élték át személyes drámájukat.
Csomor Erika, számtalan hosszútávú verseny győztese, világbajnoka feladni kényszerült a viadalt, Major József, aki nagyon komoly sikerekkel teli évet tudhat maga mögött, váratlanul több kisebb akadály hatására önmagához képest gyengén teljesítve ért célba. Erről írt egy személyes beszámolót a blogjában.

A verseny reggelén minden a tervek szerint alakult és jó állapotban, felkészülten vártam a 6:30-es rajtot.
Az úszáson nem volt nagy tömeg, csak az 52 profi férfi, de ettől függetlenül elég nagy verekedésbe keveredtem a rajtot követő 100m-en, aminek köszönhetően 2 alkalommal is meg kellett állnom megigazítani a szemüvegem, mert a kontaktlencse elvesztése a versenyem végét jelentette volna. Ezután megragadtam egy bolyban, ami viszonylag jól haladt a megszokottnál kicsit hullámosabb óceánban. Különösebb történés nélkül haladtunk mindaddig, amíg az utolsó 10 percben meg nem érkeztek a legjobb női úszók 5 perces hátrányból. Kicsit megrántották a sort, de erre számítottam.
Ironman világbajnokság 2012, Hawaii – az esélyesek
A férfi mezőnyben egyértelműen Craig Alexander a legjobban favorizált versenyző, hiszen tavaly meggyőző fölénnyel nyert és idei eredményei is nagyon jók. Azonban a hawaii-on nagy tapasztalattal rendelkező ausztrál Chris McCormack az elmúlt hónapokban hihetetlen javuló eredményeket mutatott így nagy esélyekkel indul a győzelemért. Tavaly kihagyta a versenyt az olimpiai kvalifikáció miatt (végül hajszál híján nem került be az erős ausztrál csapatba), de az az időszak sokat gyorsított rajta.
Mindketten nagyon szem előtt tartottak az egész évben keringő hírt, hogy Lance Armstrong a legendás 7-szeres Tour de France győztes szintén a győzelemre pályázik. Azonban Armstrong doppingügyei közbeszóltak, így ő nem indul a viadalon. Az elmúlt 5 év két győztese nem marad motiváció nélkül, hiszen az üldözők között nagyon erős versenyzők vannak. (Teljes listát egy korábbi cikkünkben közöltünk).
Minden idők legerősebb magyar Ironman csapata Hawaii-on
A legendás Hawaii Ironman triatlon világbajnokságon még soha nem indult ilyen erős és jelentős magyar csapat, mint 2012-ben: Csomor Erika, Major József, Vatai Miklós, Kiss Gyula. Mindannyian a világ élmezőnyéhez tartoznak, évek óta hazánk legjobbjai.

Grand Final: megérkezett Aucklandbe a magyar triatlon csapat
Hosszú út után szerda kora délután megérkeztek Új-Zélandra a világbajnokságon résztvevő magyar versenyzők.
Junioroknál Fuchs Renáta, Horváth Zsanett, Pap Dávid és Király István fognak rajthoz állni jövő hét végén, míg az U23-asoknál Dudás Eszternek, Elit felnőtteknél Vanek Margitnak és Vanek Ákosnak szoríthatunk.
Csapatvezetőkét Kuttor Csaba és Borbély Miklós segíti a sportolókat. Szintén a csapattal lesz a paratriatlonos Balogh Zoltán, míg Boronkay Péter homestayben fog lakni.
2013 ITU multisport világbajnoki sorozat
A Nemzetközi Triatlon Szövetség (ITU) bejelentette, hogy a 2013-as ITU Téli Triatlon Világbajnokságot Cogne, Olaszország rendezi 2013 február 22-24. között. Ez a bajnokság lesz az első a hét eseményből álló ITU Multisport Világbajnokság 2013 sorozatban hét különböző országban és különböző sportágban.

"Nagyon örülünk, hogy ilyen sok Multisport esemény került a 2013-as naptárba" - mondta az ITU elnöke és a NOB tagja Marisol Casado. "Bár a triatlon a sarokköve a mi szervezetünknek, elkötelezettek vagyunk, hogy fejlesszük valamennyi Multisportágat, amelyeket eddig kicsit elhanyagoltunk. A növekedés ezekben a sportágakban nagyon fontos eszköz a haladás és a triatlon számára az egész világon. "
Lance Armstrong nem bír leállni, Ironman 70.3 triatlont nyert eltiltása ellenére
Lance Armstrong az amerikai antidopping ügynökség (USADA) eltiltása ellenére triatlonban nyert versenyt Kaliforniában, San Diego-ban, méghozzá rekordidővel.

Az egyébként komoly presztízsű, 34 éves múltra visszatekintő verseny nem tartozik amerikai sportszövetségi rendszerbe, így engedték indulni az USADA által doppinghasználat és – terjesztés miatt versenyzéstől örökre eltiltott amerikai bringás sztárt, aki 41 évesen 3:49-es idővel nyerte az 1,9 kilométer úszásból, 90 kilométer kerékpározásból és félmaratoni futásból (21 km) álló féltávú ironman-viadalt.
Végleges indulói lista az Ironman világbajnokságról - Csomor és Major a kiemelt PRO listában
A 2012 évi Ironman triatlon világbajnokság végleges profi indulói listáit közzétették a szervezők.
A legendás versenyen több fantasztikus magyar eredmény született már elsősorban Kropkó Péter és Csomor Erika révén, idén Major József (aki az US bajnokságon bronzérmet szerzett és a világranglistán jelenleg a 9. helyen áll) és Csomor Erika többszörös világbajnok, akik kiemelt versenyzőként Magyarországot képviselik az eseményen.
A versenyt Kona szigetén rendezi meg október 13.-án.
Triatlon világkupa futam Tongyeong, Vanek Ákos a 6. helyen
Vanek Ákos a hatodik helyen végzett a dél-koreai Tongyeongban rendezett triatlon Világkupa-futamon, a verseny másik magyarja, a még U23-as korosztályú Tóth Tamás a 28. lett. A versenyt az orosz Dimitrij Poljszankij nyerte a lengyel Marek Jaskolka, illetve testvére Igor előtt.

Szombaton Tongyeongban, Koreában rendezték a Triatlon Világkupa sorozat hagyományos versenyét. A magyar színeket a Budaörsi Triatlon Klub két versenyzője Vanek Ákos és Tóth Tamás képviselték. Vanek, aki 1:49:54 óra alatt ért célba a viadalon, így számolt be a versenyről:
TRIATLON - Major József 9. helyen a világranglistán
Az utóbbi idők legnagyobb sikere született triatlonban, a 33 éves magyar sportoló kilencedik helyen áll a világranglistán és ezzel egyenes ágon kvalifikált a legendás Hawaii Ironman Világbajnokságra.

Minden évben október második hétvégéjén rendezik az ironman világbajnokságot a triatlon őshazájában, a Hawaii-szigeteken, ahol az elmúlt évekhez hasonlóan idén is kiváló triatonversenyzők képviselik hazánkat.
Ismét magyar csapat a DolomitenMan kalandversenyen (videó)
A hegyvidéki környezetben megrendezett váltóverseny futást, siklóernyőzést, hegyikerékpározást és vadvízi evezést jelöl ki abszolválandó sportágnak. A legkeményebb sportembereknek is komoly kihívást jelentő versenyen ezúttal egy magyar csapat is indult, amely a 34. helyet szerezte meg.

Hazánkat a Dósa Richárd, Nagy László, Kovács László és Járdán Zsolt felállású Teambuilding Sport Club képviselte.
Fuchs Reni ismét triatlon Junior Európa Kupát nyert
Bledben idén 14 versenyző képviselte hazánkat, 8 lány és 6 fiú volt a rajtlistán. Spanyolországi győzelme után Fuchs Renáta ismét Junior Európa Kupát nyert, ezúttal nem kellett olyan messze utaznia érte, ugyanis a szomszédos Szlovéniában rendezték a versenyt.
A lányok versenyében 3 magyar volt top 10-ben: Fuchs Reni hozta a formáját, és a dobogó legtetejére állhatott fel, Horváth Zsanett 15 mp-el csúszott le a 3. helyről, Sárszegi Noémi pedig 10. helyen ért célba.
Vansteelant és Nystrom győzött Zofingenben, az ITU Hosszútávú Duatlon VB-n
Joerie Vansteelant (BEL) meggyőző fölénnyel nyerte meg 4. világbajnoki címét az ITU Hosszútávú duatlon Világbajnokságon, amelyet ismét Zofingenben rendeztek meg. A női versenyben Eva Nystrom (SWE) győzött. A magyar színekben számos világbajnoki címet szerző Csomor Erika (HUN) idén nem állt rajthoz.
A versenyen 10 km futás, 150 km kerékpár, végül 30 km futás várt a versenyzőkre.
Triatlon érmek a spanyolországi EB-ről
Hétvégén Aguilas városa rendezte a 2012. évi Junior és U23-as EB-t, ahol egyúttal Junior Európa Kupát is rendeztek.
Junior fiú csapatunk (Bicsák Bence, Pap Dávid, Szatmári Levente) ezüstéremmel a nyakában szállhat ma fel a repülőre, a junior lányok (Fuchs Renáta, Hargitai Henrietta, Vizi Viktória) az 5. helyen zárták a versenyt. U23-as korosztályban Dudás Eszter 15., Tóth Tamás 31., Borsányi Dániel 45. helyen értek célba, Pap Eszter defekt miatt kénytelen volt feladni a versenyt, az előző nevekből álló MIX csapatunk 7. helyezést ért el.
Puskás Borbála élete első Ironman versenyén korosztályos bajnok
Nem mindennapi teljesítményt tudhat maga mögött a soproni Puskás Borbála. Ötven évesen indult el először a triatlon Ironman versenyen Nagyatádon. S ha már rajthoz állt, meg is nyerte a korcsoportját.
Az embert próbáló megmérettetés teljesítéshez az kellett, hogy egy bányatóban ússzon 3,8 kilométert, kerékpározzon országúton 180 kilométert, s a végén fusson le egy maratont, azaz 42,2 kilométert.

- Az előzményekhez tartozik, hogy még év évekkel ezelőtt rendszeresen sportoltam lányommal, Brigittával, aki triatlon világbajnok - kezdte Borbála. - Tizenkét évvel ezelőtt kezdtünk el ketten rendszeresen edzeni. Azután én három-négy évvel ezelőtt felhagytam ezzel. Esetünkben nem az alma nem esett messze a fájától, hanem a fa nyúlt az almáért. Tavaly jött az ötlet, hogy mi lenne ha, megpróbálnám az Ironmant.
Major József bronzérmes az US Ironman bajnokságon New Yorkban
A magyar Ironman triatlon eddigi egyik legnagyobb férfi sikerét érte el Major József, aki a hétvégén New Yorkban megrendezett Ironman versenyen, amely egyben az USA bajnoksága is volt, fantasztikus küzdelemben megszerezte a bronzérmet.

Major Joe nagyszerűen osztotta be az erejét, jól taktikázott, hiszen a verseny elején hagyta elmenni a vetélytársakat, akik a kerékpáros szakasz végéig hatalmas csatát vívtak egymással. Major végig a tűz közelében maradt, de nem fárasztotta ki magát. Egyedül Jordan Rapp tudott komolyabb előnyt kicsikarni a 180 km kerékpáros szakasz végére, amely New York dimbes-dombos részén haladt keresztül.



