A csapat fő szponzora magyar részről Betonexpressz 2000. Névadó szponzorunk elismert cég az építőiparban, fő profilja a betonszivattyúzás és -szállítás. A Betonexpressz 2000 vezetője, egyesületünk elnöke, Pisók István hosszú évek óta mindent megtesz azért, hogy a magyar kerékpárosok egyre eredményesebben szerepelhessenek a nemzetközi versenyeken.
A csapat másik névadó főszponzora a Limonta S.P.A., a több mint ezer alkalmazottat foglalkoztató észak-olaszországi székhellyel rendelkező nagyavállalat, amely elsősorban bútorok és autók kárpitozásával foglalkozik.
A korábban névadó főszponzorként jelen lévő P-Nívó Kft-t sem veszítjük el, ezen a néven amatőr kerékpáros egyesületet hozunk létre, s a P-Nívó a magyarországi nemzetközi versenyeink megrendezésében is segít, de gyerekeknek is rendez majd futamokat.
Terveink szerint 2009-ben csapatunk 16 versenyzője jövőre két sorban, párhuzamosan szerepel majd az Europe Tour-viadalokon, várhatóan 120-130 versenynapon. A Betonexpressz 2000-Limonta versenyzői rajthoz állnak majd Nyugat-Európa (Olaszország, Franciország, Spanyolország és Svájc), illetve a környező országok (Szerbia, Szlovénia, Horvátország, Montenegró és Románia) nemzeti versenyein, valamint hazánk valamennyi rangos viadalán, különös tekintettek két augusztusi Europe Tour-versenyünkre, a P-Nívó Nagydíjra és a Betonexpressz 2000 Nagydíjra.
Csapatunk a P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec és a Katay Team kontinentális együtteseiből alakult meg. A menedzseri teendőket Antonio Iakovozzi látja majd el, a sportigazgató pedig Antonio Salutini és Stubán Ferenc lesz.
Antonio Salutini szakvezetőként 35 Giro d’Italian, 18 Tour de France-on és 21 Vuelta a Espanán vett részt, 11 éven keresztül dolgozott együtt a sprinterkirály Mario Cippolinivel, versenyzői nyertek Girót, Vueltát, világbajnokságot és olimpiát is.
Kerékpár műszerész Roberto Lencioni és Miszlai Zoltán lesz, míg Garamszegi László, Patrizio Raspa, Frederico Cecchi és Haiszer Ákos masszőrként segíti a versenyzőket.
A Siófokon töltött napok során versenyzőink megismerkedtek egymással, a szerelők és masszőrök segítségével pontosították a kerékpárok és ruházatok méreteit. A sportigazgatók egyeztették a jövő évi versenyprogramot, míg dr. Marino Rosti mentáltréninget tartott a versenyzőknek.
A jövő évre vonatkozóan tizenöt versenyzővel már megállapodtunk, míg a tizenhatodik kerékpárosunkkal a napokban kötünk szerződést.
Már csapatunk tagja Arany Gábor (magyar, 32 éves), Donato Cannone (olasz, 26), Marco Carletti (olasz, 25), Cziráki István (magyar, 22), Pasquale Iachini (olasz, 24), Ivanics Gergely (magyar, 30), Kasza Gábor (szerbiai, 19), Lovassy Krisztián (magyar, 20), Honorio Perez Machado (venezuelai, 26), Madaras Zoltán (magyar, 28), Walter Proch (olasz, 24), Antonio Quadranti (olasz, 28), Antonio Roberto Richeze (argentin, 27), Emanuele Rizza (olasz, 24) és Tóth Dániel (magyar, 19).
A teljes csapatot legközelebb már az új mezekben, vadonatúj kerékpárokkal és a hivatalos csapat autókkal április elején láthatják majd itthon az érdeklődők.
Részletek, versenyzői beszámolók, eredmények és további érdekességek a klub hivatalos honlapján, a www.pnivo.com internetcímen találhatóak!
Tisztelettel:
Gombkötő Roland
P-Nívó-Betonexpressz 2000-Corratec
sajtófelelős




