Stoltz nemcsak a 8. bajnoki győzelmét szerezte meg az Egyesült Államokban, hanem a 6. sorozat győzelmet is a kontinensen – amire még nem volt példa! A pálya különösen nehéz és technikás volt, ez pedig Stoltznak kedvezett, bár a fiatalok már ezen a közel 1300 m szintemelkedésű pályán előnyben vannak vele szemben, de tapasztalata és tudása még mindig nehéz dió az ellenfeleknek.
Bizonyíték erre az 5 perces (!) előny a célban, amelyre elsősorban a kerékpáros szakaszon tett szert. Az úszás után még a fiatalok (Seth Wealing, Dan Hugo, Branden Rakita) indultak a köves, meredek emelkedőknek közel 2 perces előnnyel, de 10 km után már Stoltz vezetett. Előnyét végig megtartva hatalmas mosollyal futotta le a távot.
„Nagyon aggódtam a két legkomolyabb ellenfelem miatt, akik fantasztikusan jól montiznak főleg az ilyen terepen. Mint utóbb megtudtam Nico és Josiah együtt próbáltak feljönni rám, de ma hihetetlenül jól éreztem a természetet magam körül és ez erőt adott." – mondta Stoltz a célban.
Mögötte azonban hatalmas csata bontakozott ki, a francia Lebrun, az amerikai Middaugh és a dél-afrikai Hugo között. Stoltz után következő 5 versenyző 1 percen belül érkezett célba a két és fél órás verseny végén. Lebrun diktálta végig a tempót és sikeresen hárított minden támadást, az utolsó 800 m-en pedig megmutatta, hogy az XTERRA versenyeken nem feltétlenül a fiatalok vannak előnyben (Stoltz és Lebrun is 35 év felettiek).
„Tavaly első voltam az US bajnokságon és második a világbajnokságon – idén ez fordítva lesz" – nyilatkozta Lebrun mosolyogva.
McQuaid idén nem könyvelhetett el sok sikert, a nagyobb terep versenyeken rendre alul maradt ellenfeleivel szemben. Igaz országúti triatlonban több komoly versenyt is megnyert, de az US bajnokságon aratott győzelme nagyon jó jelzés arra, hogy a Maui világbajnokságon ismét komoly eséllyel száll harcba a bajnoki címért – ő lehetne az első 4-szeres női világbajnok a sportág történetében.
Már az úszáson komoly meglepetést okozott ellenfeleinek, hiszen az elsőkkel együtt lépett partra (meglátszott a sok extra úszóedzés eredménye), majd a leggyorsabb kerékpáros időt teljesítve már nem volt félnivalója a futópályán – bár a skótok futófenoménja nagyon közel került hozzá. Peterson futó ideje a férfi mezőnyben is kimagaslóan jónak számított! Harmadikként Shonny Vanlandingham érkezett, aki ezzel az eredménnyel megnyerte az amerikai bajnoki sorozatot – 2007 óta nem volt amerikai győztese a sorozatnak (akkor Jamie Whitemore többször is nyert sorban egymás után).
Férfiak
1 Conrad Stoltz 36 Stellenbosch, South Africa 2:24:03
2 Nicolas Lebrun 37 Digne, France 2:29:02
3 Josiah Middaugh 31 Vail, Colorado 2:29:38
Nők
1 Melanie McQuaid 36 Victoria, B.C., Canada 2:49:57
2 Lesley Paterson 29 Sterling, Scotland 2:51:39
3 Shonny Vanlandingham 41 Durango, Colorado 2:53:29
Fotó: XTERRA
{joomplucat:655 limit=2|ordering=random}