Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Új év - új KRESZ, januártól változnak a szabályok

  • Állapot: Archív

 

KRESZ - kerékpáros közlekedésHosszas vita után szerdán fogadta el a kormány a KRESZ módosítását. A közúti közlekedés szabályai több mint 60 ponton változnak január 1-jétől. A módosítások az autósokon, a motorosokon és a gyalogosokon túl a kerékpárosokat is érintik.

27 nov. 2009 Hozzászólás: Hozzászólás
(0 szavazat)
 

Az MTI beszámolója szerint január 1-jétől a forgalommal szemben is behajthatnak a kerékpárosok az egyirányú utcákba. Ennek a bevezetésére a hivatalos indoklás szerint azért adódott lehetőség, mert a városokban általában helyhiány, illetve az áteresztőképesség csökkentése miatt jelöltek ki egyirányú utcákat, ezen elveket pedig a bringások beengedése nem sérti.

A minisztérium közleménye azonban hangsúlyozza: a kerékpárosok behajtását csak ott engedi majd januártól a KRESZ, ahol azt tábla is jelzi, illetve az ilyen helyzetekben a jobbra húzódási kötelezettség minden esetben megmarad. A hírek szerint, ha ezen újítás komoly balesetveszélyt eredményez, akkor vissza is vonhatják azt.

A másik jelentős változtatás értelmében január 1-jétől nem kell kerékpárral szorosan az úttest szélén közlekedni. Ez egy felemás módosítás, hiszen a bringások jobbra tartási kötelezettségét megszünteti, ugyanakkor az általános jobbra tartási kötelezettséget megerősíti. A hivatalos indoklás szerint azért került egy ilyen köztes megoldás elfogadásra, mert minden esetben figyelembe kell venni, hogy komoly „menetdinamikai különbség" van a gépjárművek és a kerékpárosok között, így veszélyes lenne őket beengedni a forgalomba.

Némileg váratlan húzása a megújuló KRESZ-nek, hogy egyes esetekben, a főútvonalak mellett, kötelező lesz a kerékpárutak használata, míg máskor nem. „Ha az út mellett, annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki a kétkerekű kerékpároknak, a kerékpárúton vagy a gyalog-és kerékpárúton kell közlekedni. Ha a lakott területen a nem főútvonalként megjelölt út mellett annak vonalvezetését követve kerékpárutat vagy gyalog- és kerékpárutat jelöltek ki és az úton kerékpárnyomot is kijelöltek - ha a közúti jelzésekből más nem következik - a kétkerekű kerékpárok az úttesten is közlekedhetnek" – olvasható a közúti közlekedési szabályzat ide vonatkozó pontja.

Az átalakított KRESZ lehetőséget biztosít, hogy egyes közlekedési lámpáknál a pirosnál várakozó kocsik előtt előremehetnek a bringások, és a zöld jelzésnél elsőként indulhatnak. Ez csak azoknál a közlekedési lámpáknál lesz így, ahol az un. kerékpáros-felállókat felfestették.

Ezen fontosabb módosítások mellett a biciklis közlekedésben bevezettek négy sebességhatárt, többek között lakott területen kívül, ha a kerékpárt hajtó kerékpáros fejvédő sisakot visel, akkor 50 km/órával is hajthat, kerékpárúton viszont csak maximum 30 km/órával, ha járdán jelölték ki a biciklisek útvonalát, akkor csak 20-szal.

Újdonság a „nyitott kerékpársáv" fogalma is, amelyet az úttest két oldalán felfestett fehér színű szaggatott vonal jelez majd. Ezt szükség esetén, ha a szembe jövő járművek mellett történő elhaladás indokolttá teszi, más járművek is igénybe vehetik.

A biztonságot növelheti a kerékpárosok és a gyalogosok szempontjából, hogy a kanyarodó járművek vezetői számára elsőbbségadást ír elő a megújuló dokumentum. Ezen felül lehetővé válik a kerékpárutakon várakozó járművek elszállítása is.

Nem került bele viszont a módosításba, az a több európai nagyvárosban is bevett szokás, hogy a buszsávokat is használhatják a kerékpárosok. Itt is a fentebb már említett „menetdinamikai különbség" volt a magyarázat a javaslat elutasítására.

Forrás: velo.hu

 

A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.

Bemutatkozás duplanyil

Webhely: www.triatlonedzo.hu/

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk