Az ember csak néz kifelé az arcából: Mi van? Milyen ego? És mi baj van azzal, ha akarok valamit? Egyáltalán vonatkozik ez énrám? Ki mondta, hogy én már az élet délutánjában vagyok? Hogy nekem a B oldal forog? - ilyen és ehhez hasonló felháborodott ellenvetések hullámzanak át az emberen, amíg észre nem veszi, hogy a doki befészkelte magát a kisagyába. A dolog nem és nem hagy nyugodni. Hiszen a doki tényleg boldognak látszik. De nem úgy, mint a szomszéd, amikor hazaállított az új verdával, hanem valami megmagyarázhatatlan nem-idegeskedés árad a lényéből.
Nem fortyan fel, ha beszólnak neki, és nem érzi úgy, hogy ha nem teszed amit ő mond, akkor kudarcot vallott és csak falra hányt borsó volt mindez – ahogy nagyanyám szokta volt mondani. Őt ugyanis piszkosul zavarta, hogy magasról teszek a boldog és sikeres életről alkotott véleményére. Na de nem is csoda: akkoriban még biztosan az A oldal eleje forgott, épp csak hangolt a zenekar, és én arra készültem, hogy megváltom a világot, akár tetszik neki akár nem.
Köztem és a jó doktor között szembetűnően nagy a különbség: én csak álmodoztam a világmegváltásról, ő meg közben suttyomban írt néhány top listás bestsellert. És még csak nem is horror regényt, hanem pszichológiai ismeretterjesztő könyveket. Hát megáll az ész nem?
Dr. Dryer szerint az a tény, hogy amikor anyukád pocakjában vagy és gyakorlatilag olyan vagy, mint egy macska egész életében, vagyis kiszolgáltatod magad és egész nap pihensz, akkor magától megvalósul benned és veled az Isten akarata. A dokiban felmerült a kérdés (és lássuk be ez egy igen jogos kérdés), hogy miért lenne ez másképpen a születésünk után? A pocakban ha éhes vagy jön az étel. Ha szomjas vagy, jön az ital. Még emésztened se kell, mert anyu azt is megteszi helyetted. Tényleg elképesztő. Csak ringatózol a testmeleg vízben és hallgatod a kintről finom duruzsolássá enyhülő világ zaját.
Csodás.
Aztán kijövünk és a nagyi egyből nekiáll megtanítani nekünk, hogy kell helyesen kislánykodni, meg kisfiúskodni, hogy mitől leszel szemtelen és te csak ne akarj semmit, maximum szeretnél drágám, és szép lassan elhalványul az emlék, hogy valójában te a szerencse fia, adott esetben lánya vagy. Most, hogy ez a fránya B oldal hangosan zengi itt a fülembe az élet lezajlott delét, már csak akkor rémlik fel valami ebből a paradicsomi állapotból, amikor befekszem a kádba, magamra zárom a fülemet és csak ringatózom a meleg vízben és a finom illatokban. De ha kijövök a kádból az egóm egyből rákezdi, amit a nagyitól tanult: gyerünk lustaság, csináld a dolgodat, takaríts, főzz, próbálj meg úgy tenni, mintha élnél, tempó, tempó! A lelkem másik oldalán pedig felhorgad a lázadó részem, amelyik beint a nagyinak, és én abban a hitben ringatom magam, hogy ez a szabadság: amikor homlokegyenest az ellenkezőjét teszem annak, amit a józan ész diktál. Mert sajnos a józan ész és a nagyi karöltve járnak.
Dr. Dryer szerint nem kell küzdened. Elég hagynod, hogy az ego betanult akarnoksága elcsituljon. Elég elengedned a beidegződött marhaságokat, mint „csak akkor vagyok szerethető, ha ezt megcsinálom, megszerzem, elérem”, legyen az az álommeló, a vágyott testsúly vagy a legújabb mobil esetleg az álomnő vagy az álompasi. Ezek mind nem rólad szólnak. Amit azért teszel, hogy megfelelj az elvárásoknak, amitől majd tisztelnek, elismernek, elfogadnak, megbecsülnek vagy éppen szeretnek.
Épp csak az az egy nem fordul meg a szívedben, hogy: így vagyok jó, ahogy vagyok. De ki is az az Én? Merthogy nem az ego, az egyszer tuti. Hisz nem erre a farkastörvényű versenyfutásra lettünk teremtve. Vagy igen? Azért vagyok itt a földön, ezen az egyébként már önmagában is csodálatos helyen, hogy degeszre zabáljam magam, és üljek egy sorozat vagy a legújabb videójáték előtt? Ennyi lenne az élet?
Dr. Dryer válasza az, hogy ez még talán elmegy akkor, amikor az A-oldal forog, de az élet délutánján már nem. Értelmet keresel, célokat, amik elérése nem érted van, hanem egy kicsit mindenkiért. Elkezded érezni, hogy nem vagy magányos sziget. Hogy mindegy hol élsz, a világ összes pontjával finom, láthatatlan szálakkal vagy összekötve, és nem tudod többé kivonni magadat az összetartozunk érzésből. Mi több, már nem is akarod, mert érzed, hogy ennek van értelme.
Érdemes megnézni ezt a különleges filmet. Jó látni, hogyan alakulnak át életek egyetlen pillanat alatt, amikor megértjük: Én több vagyok, mint az ego.
