Röviden: Kilian Jornet az USA nyugati részén, a Sziklás hegységben 72 darab 14.000 láb (~4250 m) feletti csúcsot mászott meg 31 nap alatt - csak futva és kerékpározva! Mennyi is az annyi? Az útvonal Amerika nyugati részén, Colorado végtelen vonulataitól, a kaliforniai Sierra Nevada szépségén és brutalitásán át Washington ikonikus vulkánjaiig. Ez összesen 3198 mérföldet (5145 km) és 403 638 láb (123 045 méter) mászást jelent. Egy hónap alatt...
Mit jelent ez a számunkra? Gondolatok arról, miért jó nekünk, ha Kilian nem adja fel...
Kilian nem azért tervezett magának még egy őrületes kihívást, mert nem bír a fenekén maradni, vagy mint a házas emberek nagy része, szívesebben lenne a világ másik végén, minthogy felesége, férje nyavalygását vagy a gyerekei hisztijét hallgassa.
Kilian úgy nőtt fel, ahogy ma már nagyon kevesen. A szüleivel kirándult, a természet csodái között élt, és síelve járt iskolába. Persze – mondhatnád – így könnyű. Ha te is így nőttél volna fel, akkor most te lennél Kilian. De vajon ettől valóban könnyű neki, vagy neked az lenne?
Mi miért nem döntöttünk úgy, hogy elszökünk a városból és a hegyekbe költözünk a gyermekeinkkel, ahol az első iskola 10 kilométerre van és nincsen busz, csak síléc, ha közlekedni akarunk. Nekünk itt a városban már az is kihívás, ha a Facebook feldob egy harmincnapos széken ülve végezhető gyakorlatsort. Ezen persze mindig röhögni támad kedvem: ott ül a programot reklámozó, tökéletes testű amazon a szobában a széken és emelgeti a lábát meg a könyökét, miközben még a pillantásom is megtörik a hasfalán. Biztosan egy széken erősödött meg ennyire egy szobában. És mi sem nyilvánvalóbb, mint az, hogy ha ezt én harminc napig csinálom, olyan leszek, mint egy frissen műtött hollywoodi filmsztár.
Kilian nem ilyen világban él. Neki is van három kislánya és egy szintén futó felesége, akiket bár otthon hagy, de amikor felér egy csúcsra, akkor azért rohangál fejvesztve, hogy térerőt találjon egy ponton, ahonnan felhívhatja őket. Igen. Van ember, aki nem menekülni próbál, hanem valakikért, valamiért fut.
Kiliant lenyűgözi az érintetlen vad természet. Ha ez nem csak a legmagasabb hegyek szélvihartól támadott, függőleges sziklafalain lenne elérhető, hanem a T**u oldalán is hirdetnék, akkor biztosan sokan vennének maguknak: Rendelje meg álmai nyugalmas sziklafalát otthonába. 250 méter merő nyugalom, függőlegesen kihúzható, beépíthető, csendes és praktikus. Csak most a T**u oldalán. Ne hagyja ki, mert harminc perc múlva már kétszer ennyibe kerül. Jaj mennyire szeretnénk egy ilyet! A nagyinak is veszünk. Na de, hogy ezért egy csomót kelljen utazni! Ráadásul ott fúj a szél, tűz a nap, a fekete medve leharapja a lábadat, megmar a kígyó és bármikor belefuthatsz egy „alienbe”.
Kinek van erre ideje, miközben este kezdődik az Ázsia expressz következő epizódja, ahol kényelmesen székből ülve nézhetem, hogyan „szenvednek” a sztárok (végre nem én ugyebár) nevetve, vidáman, stoppolnak egy távoli országban, kávét árulnak vagy összekötött lábbal próbálják rávenni a helyi honpolgárt, hogy megszánja őket egy pohárka kisüstivel. Merő szégyen. Hány esetben látjuk, hogy ezek a milliomos csemeték, a sztárok, akik a mi szemünk fényei, olyan emberek segítségét fogadják el, akiknek semmije nincs. Ez gúnyt űz mindenfajta segítő szándékból. Még akkor is, ha amúgy ezek a sztárok egyáltalán nem rossz szándékúak, tényleg szívesen játszanak, kedvesek, meg segítőkészek. Aki nem fogja fel, hogy ez a fajta szórakoztatás merő visszaélés az emberi méltósággal és a föld energiaforrásaival, az soha nem fog oda jutni, hogy ami itt történik az nem az ő személyes élménye, még csak nem is azé a sztáré, akit a vásznon látunk, hiszen mindenki tudja, hogy őrá egy egész stáb vigyáz, és ha bármi baj lenne, közbe lépnek. Egyikük sem fog elhagyatottan, gerinctöréssel heverni egy jeges árokban 4000 méterrel a tengerszint felett.
Kilian saját bevallása szerint nem azért fut gyorsan, mert mindenáron győzni szeretne, vagy mert hiányzik még egy érem a faláról, vagy mert még mindig annyira kevés az önbizalma, hogy muszáj mesterségesen erősíteni. Neki nem kell kiírni a WC falára, hogy bátor vagyok és a tükör előtt ismételgetni, hátha végre sikerül meglépni, hogy odaálljon a főnöke elé fizetésemelést kérni, vagy levenni a papucsot és azt mondani a párjának, hogy márpedig most tiszta vizet öntünk a pohárba és kb. azonnaltól mindenki őszinte lesz.
Amikor Kilian gyorsan fut, akkor valójában átlebeg a természet legszebb tájain, amikért érdemes élni, amelyeknek a látványa a lebegés csodálatos élményét ajándékozza. Olyan csendesen és észrevétlenül akar rajta átfutni, mint amilyen csendesen és észrevétlenül ajándékozza meg az arra járót a természet.
Kilian úgy akar átsuhanni a tájon, hogy a mozgása tükrözze a természet iránt érzett feltétlen tiszteletét, és az áhítatot, amit a teremtés kivált minden ember lelkében, amikor érintetlen szépségével találkozik.
Kilian már átlebegett a Föld jó néhány legszebbnek mondható helyén, de még mindig azt suttogja egy csoda szép völgy vagy hegy láttán: „De gyönyörű!” Csak így, ilyen egyszerűen. Nem zeng ódákat, nem írja le cikkekben, milyen fontos lenne, hogy több medvét, prérifarkast, vagy delfint már ne öljünk meg azért, mert oda akarunk építeni egy erőművet, plázát, akkumulátor gyárat, szupermarketet vagy gyógyszergyárat, mert ott van elég állat a kísérletekhez.
Kilian nem ül le a képernyő elé elborzadni azon, milyen szörnyű szenvedéseknek teszik ki az állatokat, hanem kimegy hozzájuk a legmesszebbre, ahol már csak a madár jár és szereti őket. Akkor és ott ahol rájuk talál, nem simogatva, nem megetetve, hanem tisztelettel, távolról, csendben és gyorsan. Átfut több ezer kilométeren és 72 hegycsúcson, hogy te és én megértsük, mennyivel többek vagyunk, mint az, akit napról napra eljátszunk.
Mennyivel többre vagyunk képesek annál, mint amit meg is teszünk. Mennyivel több és szebb valódi élményünk lehetne már akkor is, ha csak minden nap egy órát sétálnánk a közelünkben lévő hegyekben, mezőkön, vagy parkokban.
Miből tudhatjuk, hogy egy sportoló nem kihasználja a testét és elhasználja az életenergiáját, hanem építi azokat? Amikor Kiliant megkérdezték a következőket mondta:
„37 évesen gyorsabban futok a hegyekben, mint 20 évesen”.
Nagyon fontos a terepgyakorlat. Ilyen szempontból ez hasonló, mint a méltán félelmetes Elite Challenge kihívás, amire nem tudsz pusztán azzal felkészülni, hogy edzőteremben lenyomod a napi két órát. A legtöbb valós kihíváson elbukik az, akit nem a természet és a tapasztalat edz meg, hanem a kényelmes körülmények. Mert lehet, hogy valaki tud gyorsabban futni futógépen, mint Kilian, de az csak addig tart, míg ki nem mennek az utcára és szembe nem jön az első járdaszegély. És akkor még csak a a járdaszegélynél tartunk, hol van még a fekete medve és a lavina? Aki azt hiszi, hogy Kilian teljesítményét kilométerekben vagy gyorsaságban lehet lemérni, az még nem járt a hegyekben.
Amikor Kilian pályacsúcsot akar dönteni egy bizonyos hegyen, elmegy előtte tízszer befutni az egész pályát, lehetőleg minden évszakban és minden napszakban, mert a hegyen nincs kiszámítható időjárás és egyéb körülmény, mint szél, eső, jég, vagy pára, köd, hó és az ott élő élőlények. Neki is hosszú évekre volt szüksége, míg a teste megtanulta, hogyan őrizze meg az energiát. Ezt pedig csak odakint lehet megtanulni. Ahogy sebészetet sem fogsz tudni könyvekből megtanulni. Tudhatsz mindent a sebekről, a vérről, a gyógyulásról, a gyógyszerekről, de ha a vérző beteg láttán elájulsz, akkor a páciensnek kifejezetten rossz napja lesz.
Kilian azt írja:
„Amikor 20 éves koromban lefutottam egy ultrát, két hétre volt szükségem, hogy felépüljek, de ma, egy nappal később már jól vagyok. Azt hiszem, ez azért van, mert a testem elraktározza a memóriájában, és így képes gyorsabban felépülni, mert már hozzászokott.”
És akkor van itt még egy apróság: Ha te, vagy én megpróbálunk elmenni, hogy 31 nap alatt megmásszuk Nyugat-Egyesült Államok 72 legmagasabb hegyét, akkor nem ott fog kezdődni a gondok árja, hogy egyáltalán képesek vagyunk e rá. 31 nap. Összesen csak ennyi szabadságom van egy évben. A férjemnek, feleségemnek, hogy magyarázom meg, hogy Karácsonykor sem leszünk együtt, mert a szabim elment a hegymászásra. Tutira elválik. A gyerek nem ismer meg, mire hazamegyek, az asszony beadta a válópert, ki vagyok rúgva, de hurrá, kimentem és követtem Kilian jó példáját. Ha így gondolkodunk, éppúgy messze kerülünk a valódi értelemtől, mintha semmibe vesszük ezt a teljesítményt. Nem kell mindenkinek megfutni a 72 csúcsot. Gondoljunk csak bele: ha ez lenne a cél, és a cél elérné célját, akkor Nyugat-Egyesült Államok legfélelmetesebb lejtői éppúgy néznének ki, mint a Himalája alaptábora, ahonnan talicskával kell elhordani a szemetet és az emberi trágyát, amit a sok lelkes turista hátrahagy. Ez nem lehet cél. Az életben oly sok kihívás van, és a Föld bolygó oly sok kalandot tartogat. Nekünk a saját kalandunkat kell megtalálni.
Amikor Kilian megmászta a Rainer hegyet, az valójában egyik aspektusból nézve így nézett ki: egy akkora hegy, mint négy Kékestető egymásra téve, 26 gleccser és 93 négyzetkilométernyi állandó hó és jégtakaró borította hegyoldalak. Ez Magyarország egy ezred része. Minden évben meghal pár ember, aki nem egyedül megy oda, mint Kilian, hanem csapatban, hegymászó felszereléssel, és napok alatt megkísérli megmászni ezt a hegyet, ami jelenleg bolygónk egyik legveszélyesebbnek tartott vulkánja. Hideg, hó, szakadékok, repedések mindenütt és olyan éles sziklák ás jégcsipkék, hogy egyetlen rossz mozdulat elég hozzá, hogy elvágja valamelyik testrészedet.
Szóval, amikor összecsapjuk a kezünket és háziasszonyosan sóhajtozunk, hogy jaj, milyen aranyos ez az ügyes Kilian, mert megmászta ezt a 72 hegyet 31 nap alatt, akkor valójában fogalmunk sincsen, miről beszélünk.
Éppúgy nem tudjuk, ahogyan azt sem, mit érezhet valaki négyezer méternél is magasabban egy vulkán csúcsáról szétnézve a tájon, ahol az ég világon senki nincsen magasabban ezer kilométeres körzetben. Döbbenetes látvány lehet innen a napkelte vagy a naplemente.
Talán ez az egyik legnagyobb érdeme Kiliannak: hogy eléri, hogy vágyni kezdjünk ezekre az élményekre. A természet újra felfedezésére, saját erőnk felfedezésére, igazi kalandok átélésére, bátorságunk átélésére, az élet valódi élésére.
Nem érdemes másként foglalkozni Kilian teljesítményével, csak úgy, hogy tisztában vagyunk vele: „Ő az ajtót mutatja meg. De belépni nekünk kell rajta” (Mátrix).
Kilian weboldala: nnormal.com
