A természet és a túrázás számomra először menekülést jelentett – egy nehezebb gyerekkor miatt ott találtam békét és szabadságot. Mivel mi kilencen voltunk testvérek, számomra sokszor sok volt a zaj, és szerettem volna egy csendesebb nyugodtabb helyen lenni, amit a természetben találtam meg.
Már középiskolás koromban is sokszor egyedül indultam útnak a kutyáimmal, és imádtam a felfedezés élményét. Akkoriban furcsa volt számomra, ha csoportban kellett menni, mert a magányos túrák adták meg igazán azt a szabadságot, amit kerestem. Persze idővel megszerettem a közös kirándulásokat is, de a természethez fűződő kapcsolatom mindig nagyon személyes maradt.
Én voltam az, aki alig várta, hogy vége legyen a sulinak, és máris indulhassak ki a városból – ez azóta sem változott.
Hogyan kezdted a túrázást?
Vidéken nőttem fel, így a természet mindig is szerves része volt az életemnek. Az igazi túrázás viszont nagyjából 18 éves korom körül kezdődött, amikor barátokkal közösen vágtunk bele komolyabb kirándulásokba. Akkor másztuk meg az első nagyobb hegyeinket, és hamarosan Európa legmagasabb csúcsait kerestük. Ez a kihívás, a felfedezés és a hegyek ereje annyira magával ragadott, hogy azóta is folyamatosan vonz. Amikor az élet nehezebb lett, mindig a természetben találtam megnyugvást.
Ismerem ezt az érzést! Számomra szinte folyamatos meditáció egy túra. Merre jártál az elmúlt néhány évben?
Az utóbbi években a párommal együtt rengeteget túráztunk és fedeztünk fel közösen. Ausztria, Svájc és Szlovénia kevésbé ismert részeit jártuk be, gyakran olyan helyeken, ahol nem is voltak kijelölt útvonalak. Volt, hogy teljesen eltévedtünk, de éppen ez volt a szépsége: benne lenni a nyers, érintetlen természetben, ahol az ember kicsit elveszíti az irányt, de közben teljesen önmaga lehet. Ezek az élmények nagyon sokat adtak a természethez fűződő kötődésemhez is.
Mit keresel a túrázásban?
Számomra a túrázás egyszerre szól testi és lelki feltöltődésről. Imádom azt az érzést, amikor érzem a testem működését: a szívem dobbanását, a tüdőm munkáját, az izmaim erejét, miközben tiszta levegőt szívok be.
Ez óriási pluszt ad az egészségemhez, mind fizikailag, mind mentálisan. Emellett pedig ott van az a csend és nyugalom, amit a természetben találok meg – mindaz, ami hiányzik a város zajából és rohanásából.
Emellett imádom azt, hogy olyan embereket találok, akik szintén nagyon szeretik ezt az egészet, bennük mindig minőségi embert találok, és sokszor egy jó barátot.
Honnan jött az ötlet a szóló túrára?
Ez egy nagyon személyes történet.
Sajnos mi elveszítettük egy nagyon közeli szerettünket, és ez egy hatalmas tragédia volt számomra, és akkor éreztem, hogy szükségem van hosszabb időre, amit teljesen egyedül tölthetek a természetben. Egy helyre, ahol kiléphetek az élet folyamatos körforgásából – egyetem, munka, rohanás –, és csak én lehetek a gondolataimmal és a hegyekkel.
Nehéz érzésekből indult, de közben rájöttem, mennyi szépséget is hozhat egy ilyen út. Mindig is éreztem, hogy nekem segít, ha a legnehezebb gondolataimmal is ki tudok menni a természetbe. A szóló túra ennek a része lett: önismeret, feldolgozás, és közben a felfedezés öröme.
Huh... ez most mélyen érintett. Őszinte részvétem! De egyúttal csodálatos, hogy mit kaptál. Így egészen más a kérdés, hogy "mik voltak a nehézségei, különlegességei " ennek a túrának a korábbiakhoz képest?
A legnagyobb nehézséget egyértelműen a súly jelentette. Nem engedhettem meg magamnak, hogy napokig hegyi menedékházakban vásároljak ételt, így rengeteg ennivalót kellett magammal vinnem. Próbáltam könnyű, energiadús ételeket választani, például tonhalas tasakokat, de így is hatalmas lett a zsákom. Ez fizikailag nagyon megterhelő volt, lelkileg pedig az, hogy tudtam: senkire nem számíthatok, minden helyzetet egyedül kell megoldanom.
A másik komoly kihívás az időjárás volt: a túra fele alatt szakadó esőben kellett mennem.
Néha igazságtalannak éreztem – mintha mindig én kapnám a legtöbb vihart, akárcsak az életben. Ehhez jött még az éjszakák feszültsége: egyedül, sátorban aludni, anélkül, hogy bárki vigyázna rám, nagyon különleges és egyben félelmetes élmény volt. Ez az út emiatt teljesen nyers, közvetlen kapcsolatot adott a természettel.
Emellett sajnos még egy nehézséggel kellett szembenéznem, a túra közepén elhunyt a kutyám, ami számomra rátett még egy lapáttal az egészre… Nagyon nehéz volt így továbbmenni, hogy tudtam hogy már ő sem lesz otthon mikor hazaérek…
Erre nem találok szavakat. Én is gyakran viszem magammal a kutyámat túrázni, főleg, ha egyedül megyek. Ilyen nehézségek közepette hogyan állítottad össze a felszerelésedet és a programodat? Hol engedtél, és hol nem kompromisszumot?
A felszerelésnél számomra a legfontosabb a könnyű súly és a minőség volt. Óriási lehetőséget kaptam a Sarki Róka/ Fjällräven-től: teljes felszereléssel támogattak, így a legjobb minőségű cuccokat vihettem magammal. Külön figyeltem arra, hogy tetőtől talpig vízálló, de szellőző ruharétegeim legyenek, és ez teljesen bevált: az esőkabátom és esőnadrágom szuperül teljesített. A sátramat is úgy választottam, hogy könnyű legyen, de bírja a hegyi viharokat és kényelmes is maradjon, ha órákig kell bent ülni eső miatt.
Étkezésnél sajnos rögtön a második napon tanultam meg egy nagyon kemény leckét: annyira belefeledkeztem a túrába, hogy elfelejtettem enni. A nap végére remegtem, sírtam, és teljesen kimerültem – ott tudatosult bennem, mennyire fontos figyelni a rendszeres étkezésre és a készletek beosztására. Ez lett az egyik legfontosabb tanulság.
Az evés elfelejtése ritkább, de az ivást sajnos sokan elfelejtik. Neked voltak más hibáid, tévedéseid? Mit tanultál belőlük?
A legnagyobb hibám, hogy gyakran elfelejtek enni és inni a többnapos túrákon. Engem annyira magával ragad az élmény, az újdonság, hogy egyszerűen nem jut eszembe, mennyire fontos az energia-utánpótlás. Ez viszont óriási veszély: ha nem eszel, legyengülsz; ha nem iszol, kiszáradsz. Egyedül különösen kockázatos, mert egy rossz lépés vagy egy rosszullét akár végzetes is lehet.
Azóta tudatosan figyelek erre.
Ami viszont pozitív meglepetés volt: az új bakancsom. Nem volt sok időm betörni, és attól tartottam, hogy szét fogja törni a lábam – ehelyett elképesztően kényelmesnek bizonyult, és hibátlanul bírta a terhelést.
Nagyon izgalmas, amiket mondsz. Mégis mik ezek közül a kedvenc felszerelésed?
Egyértelműen az esőkabátom és az esőnadrágom. Az Alpokban az időjárás pillanatok alatt változik: egyik percben perzsel a nap, a másikban jön egy jégeső, majd újra napsütés. Ha minden alkalommal bonyolult lett volna átöltözni, az teljesen kikészített volna. De az esőnadrágom elképesztően praktikus volt: úgy tudtam fel- és levenni, hogy még a bakancsomat sem kellett lehúzni, nem lett belül sáros, és pillanatok alatt alkalmazkodni tudtam az időjáráshoz.
Ez látszik rajta: olyanok tervezték, akik pontosan tudják, mire van szüksége egy túrázónak a hegyekben.
Milyen "outdoor" álmaid vannak? Hely, amit meg szeretnél látogatni, felszerelés, amit be szeretnél szerezni, kaland, amit át szeretnél élni.
Igen, több álmom is van. Egyszer jártam Thaiföldön, Krabiban, ahol egy munkám kapcsán körülbelül tíz napot tölthettem. A munkám után maradt három szabad napom, és ott jöttem rá: ide egyszer szeretnék visszatérni, nem csak pár napra, hanem akár hetekre, hónapokra is. Thaiföldön gyönyörű a természet, hihetetlen a hangulat, és nem véletlen, hogy rengeteg fiatal utazik oda. Én is nagyon megszerettem, és bár most még drágának tartom, egy-két éven belül biztosan szeretném bejárni a környéket.
Felszerelésben nagy álmom egy ultrakönnyű, egyszemélyes sátor, ami ugyan pici és kompakt, de belül kényelmes. Ezek több százezer forintba kerülnek, de egyszer biztosan beszerzek majd egyet.
Kalandként pedig minden vízisport vonz: szeretném kipróbálni a szörföt, a kajakozást, és mostanában a mélybúvárkodás és a siklóernyőzés is egyre közelebb került hozzám. Ezeket a következő időszakban biztosan beépítem az életembe, mert izgalmas kihívásokat jelentenek.
Valóban széles a paletta... remélem később majd ezekről is lesz alkalmad mesélni. Milyen tanácsot adnál azoknak, akik szóló túrára készülnek, például a Caminóra?
A legfontosabb tanácsom: először soha ne induljon el senki egyből egy hosszú szóló túrára! Kezdjen egy egyéjszakás próbatúrával. Nekem is volt már tapasztalatom egyedül éjszakázni a természetben, de ez most mégis a legextrémebb túrám volt.
Érdemes olyan helyet választani, ami biztonságos – például az Alpok, Svájc, Ausztria, Észak-Olaszország, vagy akár Franciaország magashegységei. Ezeken a helyeken nyugodtan lehet túrázni, mert nincs veszélyes vadállat, és az ember tényleg a természet közelségére tud figyelni.
Itthon Magyarországon is vannak szuper helyek próbatúrára: például a Prédikálószék kilátót szívből ajánlom. Én ott rendszeresen kint alszom, függőággyal vagy polifoammal. Fentről hallani a vaddisznókat, őzeket, kecskéket, de közben biztonságban vagy – pont annyira félelmetes, amennyire izgalmas. Ez tökéletes teszt, mielőtt bárki belevágna egy komoly expedícióba.
Annak ellenére, hogy láthatólag eléggé elfoglalod magadat, mégis megkérdezem: van hobbid a túrázáson kívül?
A túrázás mellett két hobbim is egyben a munkám lett: egyrészt túravezetőként dolgozom egy utazási cégnél, a WanderWell-nél, akikkel bejárhatom a világot. Másrészt videókat készítek utazásokról, sportokról, természeti élményekről – és az a csodálatos, hogy abból élek, amit amúgy is szenvedélyesen szeretek. Különösen tudom becsülni, mert rengeteg beugrós, raktári, mindenféle munkám volt egyetem mellett, amelyek nagyon megterhelőek voltak és nehezek.
Ezen kívül imádom az állatokat, a lovas túrákat, a vitorlázást, és régen rengeteget festettem, olvastam, meditáltam. A zenéhez is erősen kötődöm: gitározom, zongorázom, és gyerekként hegedültem is – sőt, kilencévesen még Mága Zoltán koncerten is felléptem. A kedvenc filmem az Időről időre (About Time) – számomra nagyon sokat jelent, és a párommal is ez a közös komfortfilmünk. A kedvenc ételem pedig a bolognai, sok cukkinivel és répával. Zenében mindenevő vagyok: az érzékeny, lírai daloktól a Linkin Parkig mindent szeretek.
Van példaképed?
Nekem ez mindig nehéz kérdés volt. Nem rajongok hírességekért vagy sportolókért, de sok emberben találok olyan tulajdonságokat, amelyek inspirálnak. Például nagyon tisztelem Janja Garnbret-et, az olimpiai bajnok mászónőt – erősnek és inspirálónak tartom.
De ha őszinte vagyok, a saját példaképem végre én magam lettem. Azért, mert látom, mennyi traumán és nehézségen dolgoztam át magam, mennyi mindent túléltem, és milyen utat jártam be. Jó érzés ezt kimondani.
Mik a céljaid, terveid az életben és a túrázásban?
Az életben szeretnék egyszer családot és egy kicsi farmot. Álmodom róla, hogy kecskéim, tyúkjaim, saját zöldségeim és gyümölcseim legyenek, és egyszerű, természetközeli életet élhessek. Jó lenne, ha a gyermekeim minőségi emberek lennének, akik valóban hozzáadnak a világhoz. Viszont előtte még be kell járnom a világot, és meg kell valósítanom azokat a célokat, amiket kitűztem magamnak, ezek nélkül nem tudnám teljes már szélességben vállalni az anyuka szerepet.
A túrázásban a célom, hogy továbbra is nyersen, közelről tapasztaljam meg a világot. Nemcsak a turisztikai látványosságokat akarom megnézni, hanem valóban átélni a természetet, az igazi országokat, kultúrákat.
Hiszem, hogy a világ nem csak térképen felosztott országokból áll – mindannyiunké. És én szeretném minél jobban felfedezni.
