A tegnapi kánikulához képest felhős, borús, néha esős idő fogadta a részvevőket. 10 órakor a gdyniai polgármester és a lengyel turisztikai miniszter köszöntötte az egybegyűlteket, majd egy színes műsor keretében mutatták be a helyszínt, a pályát, a résztvevőket. A nemzetek felvonulását sportoló gyerekek kísérték, akik hordozták a zászlókat, a színes kavalkádban a sok nemzet képviselői már közelről megismerték egymást.
A fergeteges hangulatban melegítettek a versenyzők, ehhez külön területet biztosítottak a rendezők. 12 órakor a Elit férfi mezőny első futama indult, a legesélyesebbek, leggyorsabbak. Itt a győzelmet Leon Kofoed (DEN) szerezte meg, szinte a nyakában érkezett az ezüstérmes Sergey Silin (RUS), majd mögöttük Dawid Hajnos (POL). Itt nem indult magyar versenyző (pedig többen is eredményesek lehettek volna).
A női elit versenyben három skandináv hölgy érkezett elsőként: Karin Karlsson (SWE) arany-, Katja Christiensen (DEN) ezüst- , illetve Ulrikke Evensen (DEN) bronzérem.
50-54 éves férfi kategóriában fantasztikus magyar győzelem született: a veszprémi Strommer László magabiztosan nyerte a versenyt.
A magyar sportolók közül kiemelkedően jól versenyzett Gyömrei Máté (11.) és Horváth Zsolt (6.). A pénteki hosszú távon, a szombati csapatversenyben és a Ninja pályán még sok magyarnak van esélye hasonló eredményeket elérni.
Gyömrei Máté a célban így nyilatkozott:
„Nagyon jó verseny volt, de csalódott vagyok, mert a harmadik futamban indultam és sajnos ez azzal járt, hogy az előttem feltorlódott versenyzőkre várni kellett több akadálynál is, amivel rengeteg értékes idő ment el. Így messze nem azt az eredményt hoztam, amire képes vagyok.”
Az időjárás többé-kevésbé kegyes volt, szinte mindenkinek jutott egy kis eső, de sok jutott a napsütésből is.
Este a nemzetközi OCR szövetség (FISO) konferenciájára kerül sor.
Forrás: Tóth Viktor, HOCRA | Fotó: Tóth József