Ez az első OCR Eb azóta, hogy a Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) 2022. novemberben megtartott 72. kongresszusán megszületett az a döntés: az öttusában a lovaglást az OCR akadályfutó verseny fogja felváltani. Az átállás fokozatosan történik. A felnőtteknek a 2024-es párizsi olimpián még lesz lovaglás, viszont a 22 év alatti, fiatal öttusázók számára már 2023-tól kezdve a lovaglás helyett az OCR szerepel a versenyeken.
A tervek szerint a 2028-as Los Angeles-i olimpián már a felnőttek is át fognak térni az OCR-re.
Ugyancsak sporttörténelminek számít a tatai Eb abból a szempontból is, hogy ez lesz az első világverseny a sportág történetében, hogy indulnak paraversenyzők is.
Az OCR Eb programja
Június 9, péntek
A 3 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)
Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)
Június 10, szombat
A 12 kilométeres táv Eb-futama (rajt: 8.30)
Az OCR 100 selejtezője (9-18 óra között)
Gyerekfutamok
Június 11, vasárnap
OCR 100 döntő (13.00-tól)
Az előkészítés eseményei gyorsan követték egymást.
2022-ben az OCR elnöke Budapesten a HOCRA vendége volt: Ian Adamson, a FISO elnöke Budapesten - új perspektíva az akadálysport és az öttusa együttműködése
Első hírünk az EB-ről: Magyarország ad otthont 2023-ban az akadálysport Európa-bajnokságnak
Forrás: ocreuropeanchampionships.org