Tóth Viktor
A gyomor, a szív, és a sport - Balczó András az ELTE Triatlon esten
A két évvel ezelőtt elindult kezdeményezés, mely a triatlont, mint elsőrangú állóképesség fejlesztő sportágat hivatott bemutatni egyetemistáknak, a tavaszi szemeszterben négy előadással folytatódik az ELTE-BEAC Polythlon-Triatlon Klub, valamint az ELTE Egészségfejlesztési és Sporttudományi Intézet szervezésében. A sportág egyes számait, az úszást, kerékpárt és futást boncolgató estek mellett az amatőr sportban is rendkívül hangsúlyos téma, a helyes táplálkozás került terítékre „És te hogyan bírod?” címmel az idei előadássorozat első állomásán.
01 márc. 2010
Az első UCI Triál Magyarországon - Balaton Bike Fest
2010. június 9-13. között, az első UCI Triál eseménynek a Balaton Bike Fest ad otthont. A verseny több pályán, nyolc szekción keresztül zajlik majd. A selejtezők után a legjobb nyolc kerül a döntőbe, akik újabb nyolc szekción mérik össze az erejüket.
10 febr. 2010
Jég alatti távúszó rekord Vasember módra
Idén is extrém sportteljesítménnyel nyitotta az évet a mezőkövesdi Vasember, Bajzáth László (35). 2010-ben ismét védőfelszerelés és búvárruha nélkül úszott le 24 métert a mezőkövesdi tó jege alatt, amivel megdöntötte tavalyi rekordját.
08 febr. 2010
A Duna TV adhatja az úszó Eb-t, de a triatlon vb-t nem
Elképzelhető, hogy a Duna Televízió közvetíti az MTV helyett az augusztus 4. és 15. között Magyarországon megrendezendő úszó Európa-bajnokságot. A triatlon-vb-t azonban biztosan nem vállalják.
29 jan. 2010
KÜLDETÉS A VILÁGŰRBE, 36 ezer méter magasba
A repüléstörténet legendás alakja, Joseph Kittinger ezredes mutatja be a Red Bull Stratos kutatási programját, amelyek célja az adatgyűjtés a hangsebességet meghaladó szabadeséssel kapcsolatban, elsőként átlépve a hangsebességet, pusztán az emberi testet használva.
25 jan. 2010
Téli olimpikonok az év sportolói az USA-ban
Michael Phelps az amerikai úszófenomén hiába nyert öt aranyat a római világbajnokságon, tovább gyarapítva ezzel egyedülálló éremgyűjteményét, az Egyesült Államok Olimpiai Bizottsága mégis két Vancouverbe készülő olimpikont választott a 2009-es esztendő legjobb sportolójává. Igaz, az alpesi síző Lindsey Vonn és az északi versenyző Todd Lodwick is valóban rászolgált a magas elismerésre.
25 jan. 2010
Brogli Réka (X2S-KONA TEAM) Észak-Magyarország legjobb utánpótlás sportolója
A X2S-KONA TEAM fiatal tehetsége, Brogli Réka nyerte az Észak-Magyarország legjobb sportolója címet az utánpótlás lány kategóriában. Nagyon szoros versenyben Forgó Fanni műkorcsolyázóval. Réka győzelmének egyik kulcsa, hogy számos sportágban bizonyított (kerékpár, terepkerékpár, triatlon, duatlon) és emellett többszörös Köztársasági kitüntetett a "Jó tanuló, jó sportoló" díjjal.
24 jan. 2010
A MOB megtízszerezi a diáksport szövetség támogatását
Harmincnégy általános-, illetve középiskola igazgatói és testnevelői vehettek át jutalmat a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) ünnepi díjkiosztóján, amelyen az előző tanév diákolimpiai versenyeinek legjobbjait köszöntötték három kategóriában. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke bejelentette, hogy a MOB egyről tízmillió forintra emeli az MDSZ támogatását.
16 jan. 2010
Biatlon: Björndalen előtt az utódja Svendsen
A németországi Ruhpoldingban a férfiak 10 km-es sprintversenyével folytatódott a sílövők világkupa sorozata. A győzelmet a háromszoros világbajnok norvég Emil Hegle Svendsen (a képen az élen) szerezte meg honfitársa, az ötszörös olimpiai bajnok Ole Einar Björndalen és a háromszoros olimpiai bajnok német Michael Greis előtt.
15 jan. 2010
Az év sportolói, az UEPS szavazása alapján: Roger Federer és Blanka Vlasic
Az Európai Sportújságíró Szövetség (UEPS) a teniszező Roger Federert és a magasugró Blanka Vlasicot választotta meg a tavalyi év legjobb sportolójává.
15 jan. 2010
Bauer nyerte a sífutó világkupát - Northug vezet az összetettben
Lukas Bauer (CZE) volt a legerősebb férfiak 20km tömegrajtos sífutó versenyében, 31,5 másodperccel maga mögött hagyva az összettben vezető Petter Northug-t (NOR). A harmadik helyen Axel Teichmann (GER) végzett, aki 32,3 másodperccel a győztes mögött ért célba.
11 jan. 2010
MTB ikon kábítószerügye - Missy Giove
Miközben a magyar sajtó Farkas Péter olimpiai bajnok birkózó büntetőügyétől hangos, a nemzetközi kerékpáros sajtóban is egy kábítószer kereskedelemmel vádolt nagy vagány peréről olvashatunk.
31 dec. 2009
XFactor szervizpontok a Balaton Bike Festen
Az X-Factor négy helyszínen állít fel szervizpontokat a 2010-es Balaton Bike Festen. A Downhill, Országúti, Dirt, Triál, Maraton, Duatlon, Tereptriatlon (X2S-KONA TEAM szervezésében; Xco versenyszámok helyszínein.
21 dec. 2009
Veszélyesek lehetnek a gyermek sísisakok
Kevesebb védelmet nyújtanak a gyerekeknek és a fiataloknak készült sísisakok, mint a felnőtt modellek - derült ki az Osztrák Fogyasztói Tájékoztató Szolgálat (VKI) tesztjéből. A tizenkét megvizsgált sisak közül öt eltört a tesztek során, ezen kívül a szíjak nagy szakítószilárdsága miatt is fokozottan nagy a fej és a nyak területének sérülésveszélye.
18 dec. 2009
Új év - új KRESZ, januártól változnak a szabályok
Hosszas vita után szerdán fogadta el a kormány a KRESZ módosítását. A közúti közlekedés szabályai több mint 60 ponton változnak január 1-jétől. A módosítások az autósokon, a motorosokon és a gyalogosokon túl a kerékpárosokat is érintik.
27 nov. 2009



