Tóth Viktor
Öttusa, női vk: Magyar váltó sikerek
A Kovács Sarolta, Gyenesei Leila páros nyerte a vasárnapi váltóversenyt a székesfehérvári női öttusa-világkupán. Vadász Dóra és Alekszejev Tamara jóvoltából a második helyen is hazai duó végzett. Harmadikként egy brit, kanadai vegyes csapat zárt. Atlétika: Paula Radcliffe ott lesz a vb-n Berlinben
A női maratonfutás világcsúcstartója, a brit Paula Radcliffe megerősítette, hogy elkezdte edzéseit, sőt, jövő héten nekiáll a versenyspecifikus felkészülésnek az augusztusi vb-re. És utána folytatja az edzéseket a Londoni Olimpiára. Boronkay Péter állami elimerése
Számos sportoló és szakember vehetett át állami, miniszteri elismerést a Magyar Sport Napján Varga Zoltán sportért felelős önkormányzati minisztertől és Török Ottótól, a tárca sport szakállamtitkárságának vezetőjétől, köztük a X2S versenyek ismert versenyzője, Boronkay Péter testnevelő tanár, úszóedző, aki nemzetközi szinten is elismert triatlonista. Öttusázó olimpikon a Buda Maratonon
Május elsején a Hármashatár-hegy térségében kerül megrendezésre az idei esztendő első hazai hegyikerékpáros maraton versenye, a VII. Uniqa - Schwinn-Csepel Buda Maraton. A versenyen már hagyomány, hogy a mezőnyt olimpikon sportoló indítja útjára - tavaly ezt Kozmann György kenus tette. Az idei viadalon a pekingi olimpia öttusa versenyén is helytálló fiatal hölggyel, Gyenesei Leilával találkozhatnak a résztvevők. Új férfi pályacsúcs a Mátrabércen!
A szombaton megrendezett, ultrafutók által kedvelt teljesítménytúrán, az 56 km-es Mátrabércen Ispánki Zoltán pályacsúccsal, 5 óra 22 perces idővel leggyorsabb teljesítőként ért célba, 5 percet javítva Németh Csaba 2002-es idején. A hölgyeknél Wermescher Ildikó lett a leggyorsabb, ideje 6 óra 53 perc, Ildi csak 4 perccel maradt el a pályacsúcstól. Kálovics Anikó harmadik lett Milánóban
Kálovics Anikó a hétvégén a Stramilano Félmaratonon vett részt, ahol felállhatott a dobogóra, harmadikként célba érve. Anikó már az elejétől nehézkesen mozgott. 10 kilométerig még megvolt a tervezett 1:11-es iram, de onnantól kezdve nagyon belassult. Nagyon küzdenie kellett, hogy meglegyen a dobogó, mert hátulról érkeztek az olasz maraton futók. Országos Félmaraton bajnokság-Szerencs
Az Országos Félmaraton bajnokság meghozta az igazi tavaszt Hegyaljára. A kellemes idő, a sok szép program, a jó rendezés, az ünnepélyesség az érdeklődőknek és legjobb hazai hosszúfutóknak valódi majálissá tette az eseményt. A bajnoki címek eldöntése mellett az indulóknak igazi kihívást jelentett a meleg és a nehéz pálya. A felnőtteknél Bene Barna megismételte tavalyi győzelmét, Nagy Mónika első helyével új bajnokot avatott a verseny. Atlétikai csúcsverseny az USA és Jamaica legjobbjai között
A tavaly nyári, pekingi olimpia után jövőre megint - ráadásul két ízben is - összemérhetik erejüket az Egyesült Államok és Jamaica legkiválóbb atlétái. A két ország sportági szövetségeinek a 2010-es "oda-vissza" párharcot előirányzó megállapodása szerint jövő májusban és júniusban vetélkednek a sprinterek, a gátasok, különböző futóváltók és távolugrók. Eltilthatják a sztárbringást
Egy olasz ügyész szerint bizonyítható, hogy Alejandro Valverde a doppingdoktor ügyfele volt. Kétéves eltiltást kér a kétszeres világbajnoki ezüstérmes Alejandro Valverdére egy doppingügyekben nyomozó olasz ügyész. Ettore Torri szerint ugyanis bizonyítható, hogy a sztárbringás a spanyol "doppingdoktor", Eufemiano Fuentes ügyfele volt.A Bringaexpóról lovasították meg a nagyértékű kerékpárokat!
Két nagyértékű bringát keresünk, amiket vasárnap (03.29.) loptak el két Merkapt SE csapattagtól a Vasúttörténeti Parkban rendezett Bringaexpo kiállítás ideje alatt a vendégek részére nyitott hátsó parkolóból. Az értékes, egyedi építésű kerékpárokat egy Ford C-Max személyautóból, a zár feltörésével, emelték el, a minden valószínűség szerint profi tolvajok. Kérjük, akik valahol látják a bringákat vagy eladásra kinálják nekik fel - egyben vagy alkatrészenként - azok nyomravezetői díj ellenében jelentkezzenek a 06 30 / 9959-883-as telefonszámon.
Legendás atlétáról nevezték el a tatai pályát
A 80 éves Rózsavölgyi István olimpiai bronzérmes középtávfutóról nevezte el a tatai atlétikai pályát, s tartotta meg a névadót a Magyar Atlétikai Szövetség és a város. A MASZ tájékoztatása szerint az eseményen előbb tanítványai nevében Móna István öttusázó olimpiai bajnok, majd Michl József polgármester, illetve Schulek Ágoston, a szövetség elnöke köszöntötte az ünnepeltet. Az új névtáblát a MASZ első embere leplezte le. Villámgyorsan kimúlhat a magyar sport
Nevetséges alamizsna, mondták a klubvezetők, amikor meglátták az egyesületek idei évre járó 115 milliós állami támogatását. Markovits László Vasas-elnök konkrét tapasztalatokat szerzett: a szponzoroktól száz helyett mostanában tizenöt forint jön össze, pedig a száz sem a szuper minőségre volt elég. Versenyeket kell lemondani, nem tudnak utazni. Helytálltak a magyar biatlonisták a téli előolimpián
A magyar biatlonisták magyar szemmel kiválónak mondható eredménnyel zárták az előolimpiát Vancouverban. Mind a 10, mind a 20 km-es távon célbaértek, az elmúlt évekhez képest jelentős fejlődést mutatva mind lövészetben, mind sífutásban. Gombos Károly a X2S-KOAN TEAM tagja a verseny után hamarosan már a nyári alapozást kezdi meg hegyikerékpár és tereptriatlon versenyeken. Virtuális futóverseny indul olimpiai bajnokokkal
Hazai és nemzetközi sportcsillagok egyaránt csatlakoznak a Nike sportszergyártó cég "Férfiak a nők ellen" futóversenyéhez, amely egyedülálló módon az interneten keresztül zajlik. A viadalba bárki bekapcsolódhat, aki a Nike+ technológiával ellátott felszerelésben (a futócipőben elhelyezett érzékelő, ami vezeték nélküli kommunikációval csatlakozik egy iPod nano lejátszóhoz) fut. Radcliffe lábujja eltört, nem indul a London Maratonon
Paula Radcliffe negyedik győzelmét szerette volna megszerezni április 26-án Londonban a Flora Marathon-on.Radcliffe Albuquerque-ben volt magaslati edzőtáborban, amikor a jobb lábán eltört az egyik lábujja. "Szörnyen csalódott vagyok, hogy nem tudok elindulni ezen a versenyen.



