Az eredményekből látszik, hogy Allen szűken, de az úszáson szerezte meg azt az előnyt, amelyet Dan Hugo a nap leggyorsabb futóidejével sem tudott lefaragni. Sam Gardner - aki egyébként angol MTB válogatott volt és az idei angliai XTERRA világkupafutamon ő tervezte az MTB pályát - megint megszerezte a legjobb MTB időt, de a dzsungelban nem tudott felzárkózni az élen haladókra.
A profik nyilatkozatai sok esetben meglepőek, ahogyan itt is érdekes volt, hogy Hugo 2 defektet is összeszedett, elesett és ezért nem tudott nyerni. Pedig közel 10 éve profi versenyző...
Olivier Marceaunak nem volt szerencséje az utazással, rosszul időzített, hiszen a verseny előtti nap akart érkezni, de késés miatt csak a verseny reggelén szállt le a repülőgépe, így nem tudta magát kipihenni.
A női versenyben Lesley Paterson - akit 2013 januárjában megválasztottak az "Év off-road atlétaja"-nak - végig uralta a mezőnyt. Az úszás után ugyan volt pár pillanat hátárnya, de ezt káprázatos lendülettel nagyon hamar lefaragta és utána már nem volt, aki a nyomába érjen.
"Életem legkalandosabb versenye volt, minden pillanatát nagyon élveztem, ha nem nyerek, akkor sem bántam volna semmit. A meleg és a páratartalom másrészt iszonyatos volt, nagyon szenvedtem vele."
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/xterra-hirek/item/505-xterra-philippines-a-csendes-oceani-tereptriatlon-gyongye-ben-allen-es-lesley-paterson-kemeny-kuzdelme-az-aranyeremert#sigProId6dd1ce08d7
Mindezt még azzal lehet fokozni, hogy minden idők legszebb XTERRA futama, a Saipan szigeti dzsungel futam a rákövetkező hétvégén kerül megrendezésre, ahol a versenyzők nagy része szintén elindul.
Az XTERRA Pilippines videója
XTERRA Philippines 2013
1,5 km úszás - 28 km MTB - 10 km terepfutás
Férfiak | |||||||
úszás | MTB | terepfutás | idő | ||||
1 | Ben | Allen, | AUS | 16:53 | 1:37:10 | 42:10:00 | 2:37:40 |
2 | Dan | Hugo, | RSA | 17:23 | 1:37:49 | 42:00:00 | 2:38:31 |
3 | Sam | Gardner, | GBR | 19:30 | 1:35:26 | 51:53:00 | 2:48:19 |
4 | Bradley | Weiss, | RSA | 18:39 | 1:41:58 | 46:24:00 | 2:48:46 |
5 | Olivier | Marceau, | SUI | 18:18 | 1:45:33 | 51:13:00 | 2:56:54 |
Nők | |||||||
1 | Lesley | Paterson, | GBR | 19:52 | 1:40:43 | 43:16:00 | 2:45:41 |
2 | Renata | Bucher, | SUI | 21:26 | 1:45:33 | 51:28:00 | 3:00:03 |
3 | Darelle | Parker, | GBR | 23:49 | 1:57:38 | 53:31:00 | 3:17:03 |
4 | Jacqui | Slack, | GBR | 19:37 | 2:37:58 | 55:01:00 | 3:55:21 |
Az XTERRA sorozat weboldala: XTERRA PLANET
XTERRA 2013 sorozat
Feb 24 - XTERRA South Africa Championship, Western Cape
Mar 2 - XTERRA Philippines Championship, Cebu
Mar 9 - XTERRA Motatapu, South Island, New Zealand
Mar 9 - XTERRA Saipan Championship, Northern Marianas
Mar 23 - XTERRA Guam Championship, Piti
Apr 7 - XTERRA Great Ocean Road, Anglesea, Victoria, Australia
Apr 13 - XTERRA New Zealand Championship, Rotorua
Apr 28 - XTERRA Malaysia Championhip, Putrajaya
June 2 - XTERRA Spain Championship, Cieza, Murcia
June 15 - XTERRA Greece, Lake Plastira
June 29 - XTERRA Switzerland Championship, Vallee de Joux
July 7 - XTERRA France Championship, Xonrupt, Gerardmer
July 20 - XTERRA Brazil Championship, Ilhabela, SP
July 20 - XTERRA Abruzzo, Lago di Scanno, Italy
Aug 3 - XTERRA Mexico Championship, Tapalpa, Jalisco
Aug 10 - XTERRA Czech Championship, Prachatice
Aug 17 - XTERRA Germany Championship, Zittau
Aug 24 - XTERRA Japan Championship, Marunuma
Sept 8 - XTERRA England, Cranleigh, Surrey
Sept 21 - XTERRA USA Championship, Ogden/Snowbasin, UT
Oct 27 - XTERRA World Championship, Kapalua, Maui, Hawaii
(vastagon szedve a magyar versenyzők által is elérhető események)