Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2024. március 29. Péntek  Ma Auguszta napja van.  

A héten kiderül, milyen tervek alapján építik át a Hungaroring-pályát

Szerző: MTI

forma-1, Hungaroring, Nagydíj, MogyoródA Hungaroring Sport Zrt. vezetősége a hét második felében dönt arról, hogy a mogyoródi Forma-1-es versenypálya átépítésére beadott három terv közül melyiket választja. A cég hétfői közleményében Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató ugyanakkor annyit elárult, hogy a három verzióból kettő költséges és a terepviszonyok miatt nehezen lenne megvalósítható.

"A kivitelezésre az idei szezon végétől 2014. július végéig tartó időszak áll majd rendelkezésre, és emellett meg kell oldanunk majd a pálya teljes újraaszfaltozását, a tízes bukótér felújítását és átalakítását, valamint a szegélykövek és a vízelvezető rendszerek cseréjét" - fogalmazott a sportvezető, hozzátéve, hogy a felújítás első részeként az idei főszezon kezdetére elkészítik az ambulancia új épületét.

28 jan. 2013
Kategória: Archív

Forma 1-es terepfutás a Hungaroringen – világbajnoki edzőterepen

Egy héttel a Forma-1 futam után 2 napos kerékpáros és futó esemény helyszíne a Hungaroring.

A szombat reggeli rajtnál a futók vették birtokba a teljes Hungaroringet, hiszen a szervezők aszfalton és terepen is kínáltak versenyzési lehetőséget minden korosztálynak.

Hungaroring, Salomon, X2S, terepfutás, futófesztivál, Merényi, Poór, Száraz

A terepfutáson Poór Brigitta és Száraz Dénes is indult. Brigitta az „Év extrém sportolója” és Dénes az „Év színésze” - további közös bennük, hogy a terepfutás szerelmesei, így a különösen nehéz pályáról elismerően nyilatkoztak. Brigitta szerint ez az off-road pálya alkalmas mindenki számára arra, hogy fejlődjön, bármilyen szinten is van. Mindkét sportoló a SALOMON - X2S Haibike TEAM versenyzője, felkészülésüket a legeredményesebb magyar outdoor csapat koordinálja.

03 aug. 2013
Kategória: Archív

Kőbányai és X2S sikerek a Tour de Ring 24 óráson

24 órás, kerékpár, maraton, Hungaroring, Merida, X2SFantasztikus sikerrel zárta a Merida Kőbánya TC és a X2S Haibike TEAM az első, Hungaroringen megszervezett 24 órás országúti kerékpárversenyt. Mind a nőknél, mind a férfiaknál KTC-s siker született: Káldy Attila 118 körrel, Tóth Éva pedig 99 körrel győzött, az ezüstöt a X2S verenyzői - a férfiaknál Herbák Gergő, a nőknél Matolcsi Zita - szerezték meg.

Bár hazai mountain bike sportágban már több mint 10 éve nagy sikerrel szerveznek 24 órás versenyeket, országúton mindezidáig várni kellett erre. Idén azonban rögtön két 24 órás futam is szerepel a naptárban: az elsőt a Hungaroringen szervezték augusztus első hétvégéjén, a másodikra pedig augusztus végén a kiskunlacházi repülőtéren kerül sor.

09 aug. 2013
Kategória: Kerekpár

Hungaroring Sport és Életmódfesztivál - Cube Tour de Hungaroring

Hungaroring, fesztivál, kerékpár, MTB, terep, X2S, off-road, Forma-1A Hungarorun Kft szervezésében újra bringaverseny 2013. június 29-én a Hungaroringen. A verseny szakmai irányítóját, Toldi Tamást (www.tomegsportmarketing.hu) kérdeztük a versenyről. Bár nem te vagy az illetékes, de hagy kérdezzem meg, miért kellett 5 évet várni, hogy legyen verseny a Hungaroringen?

Nem én vagyok valóban az illetékes. Mint tudjuk ez egy világszínvonalú pálya és ki ne szeretne dicsekedni egy ilyen ékszerrel. A tervek szerint ez a mostani bringaverseny nem egyszeri alkalom lesz, hanem remélhetőleg minden évben megrendezésre kerül. A Hungaroring Sport zrt. érzéseim szerint nyitottabban áll az ilyen típusú rendezvényekhez és különösen szimpatikus nekik a kerékpársport. Ezzel is egyre jobban ki akarják használni a Hungaroringben rejlő lehetőségeket. Én is így kerültem a képbe, mint az X2S TEAM egyik vezetője. Ez egy egészségfesztivál keretein belül megrendezendő verseny ahol az országúti mezőnyverseny mellett a terepfutást és a Mountain Bike versenyt is - a pályán belül található OFF ROAD CENTER-ben - az X2S terepsport csapat koordinálja. Igyekszünk minél jobb és sikeresebb rendezvényt szervezni, hogy aztán ne is legyen kérdés, hogy jövőre is lesz-e bringás verseny a Hungaroringen.

29 ápr. 2013
Kategória: Archív

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk