Maradj karcsú a környezetért!
A túlsúlyos emberek többet esznek és szívesebben szállnak autóba, ezzel duplán ártanak a környezetnek - állítja egy brit tanulmány, amelyet a londoni Közegészségügyi és Trópusi Betegségek Iskolájának munkatársai végeztek. "A súlyos test táplálása olyan, mint egy benzinfaló fogyasztása, az élelmiszergyártás pedig az egyik legnagyobb termelője az üvegházhatású gázoknak" - állapította meg Phil Edwards és Ian Roberts az International Journal of Epidemiology című folyóiratban megjelent tanulmányban.
"Nagyon sokat kell tennünk, hogy visszafordítsuk az elhízás világfolyamatát, és felismertessük az emberekkel azt is, hogy ez a széndioxid-kibocsátás egyik kulcstényezője, a klímaváltozás egyik okozója" - teszik hozzá.
Edwards és Roberts kiszámította, hogy egy kövér személy évenként nagyjából egy tonnával több szén-dioxid kibocsátásáért felelős, mint karcsú embertársai, ez pedig - a túlsúlyosak számával felszorozva - egymilliárd tonna plusz emissziót jelent. Az Európai Unió szerint az EU állampolgárai személyenként átlag 11 tonna szén-dioxid légkörbe kerüléséért felelősek évente.
Forrás: greenfo/mti
Megjelent: 6646 alkalommal
Tóth Viktor
A www.terepsport.hu oldal főszerkesztője, koordinátora. A X2S TEAM edzője és versenyzője.
1999 óta vegán sportoló, edző. Tereptriatlon korosztályos Európa-bajnoki dobogós, Európa-kupa ezüstérmes, többszörös országos bajnok.
2012 óta az OCR sport magyarországi bevezetésén dolgozik, többszörös Spartan dobogós. 2016-ban alapítója a Magyar OCR Szövetségnek (HOCRA), azóta is aktív szerepet játszik a sportág fejlődésében, a szövetségi munkában.
Két születésüktől vegán gyermek édesapja.
Webhely: www.triatlonedzo.hu/Legfrissebbek a szerzőtől: Tóth Viktor
- Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
- XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
- Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
Új vélemények
-
Re: Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
Kiemelt
2026. július 04
Fantasztikus fickó! Elképesztő eredményekkel. Hát... a mai magyar
... -
Re: Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
Kiemelt
2026. július 04
Elsőre azért nem mindenkinek sikerül ;-) Gratula!
-
Re: Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével
Kiemelt
2026. július 04
A cégnek jó cuccai vannak, ez is szimpatikus darab. A vízállósága
... -
Re: Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
Kiemelt
2026. július 04
Le a kalappal előtte! Mégha nem is "rekord", sokszor többet ér a saját
... -
Re: XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
Kiemelt
2026. július 04
Szép volt srácok!
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Katalin hercegné (Princess of Wales) teljesítette a Three Peaks Challenge-et – három ország csúcsai és egy személyes ügy
-
XTERRA Slovakia: magyar sikerek Selmecbánya ösvényein - Mester Bálint még mindig az élen a nemzetközi mezőnyben
-
Warg Camino 55+5 L hátizsák – amikor az ultrakönnyű nem egyenlő a gyengével (+videó)
-
Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Elsőre is sikeresen - Mészáros András tűzoltóként teljesítette az 54-es kihívást (+videó)
29 jún. 2026
-
Magyar triatlonsikerek Tarragonában – Mocsári Bence Eb-arany, Dévay Márk 5., Kropkó Márta 6.
17 jún. 2026
-
Heather Jackson hatalmas Ironman lelkületű terepfutása a Cocodona 250 poklában
08 máj. 2026
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
Youri Keulen brutalis Ironman debutálása bedöntötte Kona kvalifikációs trendjét
02 jún. 2026
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
21 ápr. 2026
-
Szőnyi Ferenc 61 évesen dobogón Amerikában - önellátó ultrakerékpár
24 jún. 2026
-
Raktárból a világcsúcsig: ki az a Dmitry Klimov, aki 123 órán át nem szállt ki a Backyard Ultrából?
27 jún. 2026
-
Sarah Ruggins bicajjal átszáguldott Európán: 6042 km, 9 ország, 13 nap - egy rekord, ami túlmutat a wattokon
23 jún. 2026
-
Együnk több disznóhúst, hogy megmentsük a... kit is?
23 jún. 2026
-
Ferenczi István második lett a Himalája „pokolkapujában” – magyar ezüst a The Hell Race 217 kilométeres magashegyi ultráján
26 jún. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Hogy a napozás áldásos legyen!
31 máj. 2013Hozzászólás: Hozzászólás



