Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x
2019. augusztus 25. Vasárnap  Ma Lajos és Patrícia napja van.  

Alzheimer-kór: tánccal megelőzhető a felejtés

Német szakértők szerint a tánc segíthet az emlékezés visszanyerésében. Az Alzheimer-kórban szenvedőknek épp ezért a felejtés ellen a többi között valcert ajánlanak. Berlinben egyre több az olyan szervezet, amely ezt tűzte zászlajára. A német fővárosban több olyan kávéházat hoztak létre, ahol havi vagy éppen heti rendszerességgel ápoló és szociális otthonok demenciában szenvedő betegeit - és természetesen kísérőiket - fogadják, és ahol különlegesen képzett zeneterapeuták a kávé és a sütemény mellett mindenekelőtt tánccal igyekeznek gyógyítani, illetve emlékezni tanítani őket.
26 okt. 2009 0 comment  


A Valcerrel a felejtés ellen elnevezésű mozgalom vezetője Susanne Hausmann berlini zeneterapeuta egy interjúban arról beszélt: vendégeik többsége már hosszú idő óta Alzheimer-kórban szenved. A legtöbben közülük már képtelenek tájékozódni, képtelenek emlékezni, nem tudják, hogy reggel van-e vagy este, tavasz-e vagy tél, és hogy ettek-e már vagy még nem. Hausmann ennek az állapotnak üzent hadat táncos kávéházaival, ahol a személyiségtudat feltartóztathatatlan széthullását igyekeznek legalább fékezni. Tudja, hogy óriási vesződséggel járó birkózásról van szó, amelyet igazán nem nyerhet meg. De ennek ellenére nem is olyan apró győzelmeket érhet el azzal, hogy az emlékezést - még ha rövid időre is - felébreszti, elfelejtett élményeket újra elővarázsol, és a beteg emberek számára egy időre visszaadja az önértékelést és a méltóságot.

Ebben a törekvésében azokra a képességekre támaszkodik, amelyek az agyban még jelen vannak. Így egyebek között a zenei tapasztalatokat, amelyeket az adott páciens fiatal korában szerzett, és amelyek hosszú időn keresztül "lehívhatók'" maradnak. Szakértők szerint ennek az a magyarázata, hogy miközben az intellektuális emlékezés a betegség során egyre inkább megszűnik, az úgynevezett emocionális emlékezés sértetlen marad.

A 49 éves Susanne Hausmann előbb Kölnben egyházi zenét, majd a berlini művészettudományi egyetemen zeneterápiát tanult. 2003 óta egy idősek otthonában dolgozik, az egyik legnagyobb ilyen jellegű otthonban a német fővárosban. Munkája során támadt az ötlet, és mivel maga zongorán játszik, ismeretségi köréből még néhány zenészt toborzott, hogy összeálljon a különleges szalonzenekar. A műsorban mindenekelőtt népszerű slágerek és operettrészletek szerepelnek.

A hatás Hausmann szerint óriási. A betegek többsége néhány perc után táncolni kezd, sokan dúdolnak vagy énekelnek, nevetnek és a régi időkre, a régi táncokra emlékeznek.


A berlini pszichiátriai és pszichoterápiai intézet igazgatója, Hans Gutzmann megerősítette, hogy a tánc képes a demencia miatt szétzúzott tudás, illetve az emlékezés reaktiválására. Azaz - mint utalt rá - valóban alkalmas az Alzheimer-kór terjedésének fékezésére. Szavai szerint minderre az a magyarázat, hogy a tánc esetében olyan dologról van szó, amely egyszerre két irányban is optimálisan hat. Egyrészt erősíti a fizikai aktivitást, másrészt pedig javítja a hangulatot.

"A betegek mozogni kezdenek, emelgetik a lábukat, és ezzel párhuzamosan emelkedik hangulatuk is" - fogalmazott az igazgató, hozzátéve, hogy mindez újra ébreszt olyan agyi tevékenységeket, amelyek az elmúlt időszakban már "szunyókáltak". És amennyiben az ilyen jellegű aktivitás - és az általa gyakorolt hatás - rendszeressé válik, növekszik annak az esélye, hogy idegsejtek ismét működni kezdenek és az agy nagyobb teljesítményre lesz képes. Azaz a tánc rendkívül fontos terápiai eszköz - hangoztatta Gutzmann, hozzátéve, hogy ráadásul még segíti az agy azon idegsejtjeinek aktivitását, amelyek általánosságban felelősek az emlékezésért, a gondolkodásért és a beszédért is.

Forrás: hvg.hu

 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Úton hazafelé. 42 óra, 2 kintalvás, 50+ km, vadállatok testközelből, régi romok és titkos helyek... emlékezetes túra volt. – hálás
Ha érdekel mi történik az esőerdőkben és még segíteni is akarsz: https://t.co/oWxgQyhVNO https://t.co/oWxgQyhVNO
A 2. napon közel 30km volt a táv, ebből a fele úttalan úton... és két hatalmas tirkos helyet is bejártunk. Tényleg… https://t.co/vbehYy74hy

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)