Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

A felnőttek agya is felfrissíthető kis gyakorlással

felnőtt, agya, gyakorlás, agysejt, szürkeállomány, memória, emlékezetMár néhány napos, összesen kevesebb mint kétórás tanulás után jelentősen növekedhet felnőtteknél is a gyakorlással érintett agyterületen a szürkeállomány térfogata és sűrűsége - közölték hongkongi kutatók.

Az amerikai tudományos akadémia folyóiratában, a PNAS-ben ismertetett tanulmányhoz felnőtteket vetettek alá rövid, intenzív tréningnek, amelyben színek új elnevezését kellett megtanulniuk.

06 ápr. 2011 0 comment  

Veronica Kwok és kutatócsoportja abból a már ismert tapasztalatból indult ki, hogy a felnőtt agy szürkeállománya több hetes vagy hónapos tanulás hatására növekedhet. Kidolgoztak egy tanulási módszert, amely azon alapult, ahogyan a gyerekek új szavakat jegyeznek meg.

A kék és zöld színek négy, egymáshoz hasonló árnyalatát értelmetlennek látszó névvel nevezték el. A kísérletbe bevont tizenkilenc felnőtt 3 nap alatt ötször gyakorolhatta a nevek és színárnyalatok párosát, összesen 1 óra 48 percen át.

A részt vevő önkéntesek agyáról MRI-felvételt készítettek a kutatók a tréning előtt és az után is. Megállapították, hogy az agy szürkeállományának színlátással és -észleléssel összefüggő területei észrevehetően növekedtek a tanulási folyamat végére. A kutatók ezek alapján úgy vélik, hogy a felnőttek agya sokkal nagyobb mértékben és jóval gyorsabban képes a változásra, mint azt eddig feltételezték.

 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Azért ilyenkor duplán számít egy szabadtéri OCR edzés 💪💪💪eső, hideg, hó❄❄❄ és egy vérszomjas edző ☠☠☠ . Aki ilyenko… https://t.co/Hk9o9GiXlN
Réka és a fiúk azóta is járnak edzésre. Ma is készülünk a téli és jövő évi versenyekre B-) https://t.co/cOVDqSnWTt
Timon Tóth munkáját választottak a BME kiállítás plakát képéhez 🏆🏆🏆 https://t.co/E21xXmPzcl

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)