Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Michael Wardian maraton duplázása nem sikerült

  • Állapot: Archív
Michael Wardian amerikai maraton futó és "csúcsbeállító szakember" tervezett "két maraton 2:30-on belül egy nap alatt" kísérlete nem sikerült.

Pedig jól indult, hiszen az első maratonját (Rock ‘n’ Roll San Antonio Marathon) megnyerte vasárnap 2:31:19 idővel.

"Sikerült volna a 2:30, ha van igazán jó ellenfél, hiszen nem győzni akartam, hanem az idő volt a fontos. De nem volt senki, aki tempót tudott volna adni, így magamnak kellett beállítanom a tempót. Szerintem jól sikerült, jó erőben éreztem magamat a futam után."

18 nov. 2013 0 comment  
Michael Wardian az első maratont még győzelemmel fejezte be Michael Wardian az első maratont még győzelemmel fejezte be ESPN

 

Második maratonját (Rock ‘n’ Roll Las Vegas Marathon) azonban nem sikerült a kitűzött idő közelében sem teljesítenie. San Antonióban a verseny után azonnal pihenés nélkül repülőre szállt és Las Vegasban sem volt igazán ideje a felkészülésre. De bizakodó volt a rajtnál. Az első félmaratont 1:18:23 alatt futotta, ami már jelezte számára, hogy a csúcsot nem fogja elérni. Végül a versenyben 10. helyen, 2:57:56 idővel ért célba.

"Sok minden hátráltatott, de nagyon boldog vagyok, hiszen egy első jól sikerült maraton után, a másodikért sem kell szégyenkeznem. Elsősorban a jó pihenés és a jó étkezés hiánya volt a probléma. Ez van, tanulok belőle. Az biztos, hogy érdemes különböző célokat kitűzni, ne csak egy legyen, aminek a sikertelensége esetén ma magunk is seikertelennek érezzük magunkat. Ne adjuk fel az álmainkat, de a földön is álljunk!"

  Forrás: running.competitor.com 

Új hozzászólás

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Egy kis esti móka 💪💪💪 – fantasztikusan van, itt: Multisport Bázis https://t.co/zXtBECkHwn
Azt hiszem Terry Jonesről, a Monty Python egyik tagjáról így illő megemlékezni. Szomorúan, de vidáman... Isten áldj… https://t.co/6SmSLchZiA
Egy újab híres (leendő) vegán... És ebben az a jelentős, hogy a vegánság bizonyos szempontból egy másik szintre lé… https://t.co/ydqRUMnLgl

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

A figyelmedbe ajánljuk...

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)