Bejelentkezés  \/ 
x
vagy
 Use Facebook account  Use Google account
x

Szőnyi "Racemachine" Feri, ultratávú triatlon versenyző - interjú

Szőnyi Ferenc triatlonista, futó, multisportoló - elsősorban a "minél hosszabb, annál jobb" távok szakértője. Magyarán ultraverenyző. A hétvégén a sárvári 6 órás futáson vett részt, ahol abszolút 9. korosztályos 3. lett. Az éve elején készült beszélgetésünket ennek kapcsán publikáljuk hiszen Ferinek idén már volt néhány szép eredménye és tervei is tiszteletet parancsolóak.

23 ápr. 2018

Szőnyi Ferenc újból nyerte a tízszeres Ironman triatlont

Szőnyi Feri célbaért és megnyerte a swissultra Decaironman versenyt a svájci Buchsban. Mindezt a születésnapján! A verseny távja 38 km úszás, 1800 km kerékpár, végül 422km futásból állt.

26 aug. 2017

Szőnyi Ferenc triatlon versenyző nyerte a The Hell Race ultrafutóversenyt

113 óra, 13 perc, 29 másodperces idővel nyerte meg Szőnyi Ferenc az indiai Himalája hágóin át kacskaringózó The Hell Race nevű ultramaratont. A tíz éve folyamatosan emberfeletti módon teljesítő komáromi versenyző akár lassíthatott is a végén, hiszen addigra már mindkét riválisa feladta a versenyt. (A szintidő 120 óra volt.)

26 jún. 2017

Vránics László új magyar rekordja a tripla Ironman triatlonban

Első alkalommal került megrendezésre az ausztriai Bad Blumau városában háromszoros azaz Tripla Ironman verseny, ahol öt magyar induló képviselte hazánkat!

13 júl. 2016

Szőnyi Ferenc terepfutásban meghódította a Himaláját

Szőnyi Ferenc, a komáromi "Racemachine" ismét fantasztikus eredményt ért el. Szintidőn belül teljesítette a világ egyik legnehezebb futóversenyét a Himalájában.

A világ jelenleg legkeményebb ultraversenyeként elhíresült La Ultra leghosszabb, 333 kilométeres távját most először rendezték meg.

22 aug. 2015

Szőnyi Ferenc lánc nélküli kerékpárral indul a RAAM-on

Rendhagyó teljesítményre vállalkozik Szőnyi Ferenc 20-szoros Ironman triatlonos: a június 13-án San Diegóból rajtoló, az Egyesült Államokat átszelő (Race Across America, RAAM) kerékpárverseny keretében 12 nap alatt több mint 4800 kilométer megtételét tűzte ki célul speciális járművével.

Szőnyi Ferenc, lánc, kerékpár, RAAM, ulra, stringbike

 

A világ egyik legnehezebb bringás viadalának egyedüli magyar résztvevője hazai fejlesztésű, lánc nélküli kerékpárral, úgynevezett stringbike-kal indul.

09 jún. 2012

Szőnyi Ferenc 9. helyen a Race Across America kerékpárversenyen

Szőnyi Ferenc, Race Across America, RAAM,  kerékpárverseny, ultra, extrémSzőnyi Ferenc 11 nappal 3 órával és 13 perccel a start után kilencedik helyen célba érkezett a Race Across America ultrakerékpáros versenyen.

22 jún. 2010

Lanzarote ultra Ironman - Szőnyi Ferenc a 12. helyen

Lanzarote, ultra, Ironman, Szőnyi Ferenc, triatlon, futás, úszásFebruár 4.-én Lanzarotte adott otthon a 2011-es ultratriatlon sorozat első versenyének. Hazánkat, a novemberben Dupla Deca Ironman versenyt sikeresen teljesítő, komáromi Szőnyi Ferenc képviselte, egyetlen magyarként.

Szőnyi Feri rövid összefoglalója a versenyről

Barátommal, Dobi Zsigmonddal, Lanzarote szigetén. No nem ok nélkül, hisz a 2011-es ultratriatlon világkupa sorozat első versenye itt zajlott, egy dupla Ironman távú verseny, ENDUROMAN. Csodálatos, egyedi környezet, optimális hőmérséklet, egy kis szelecske....

17 febr. 2011

Edzés, támogatás

A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.

Életmód tanácsok

Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.

Táborok, csapat

A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.

Kapcsolatok

Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.

Top Tweets

Idén nem tudtam indulni, de jövőre megint ott leszek! Szeretem ezt a típusú versenyt. Ez az egyik "véglet" (sok f… https://t.co/vyLXgQ2XNF
...mert vannak dolgok, amelyek a jövőnek szólnak, de ma kell tenni értük... https://t.co/QJ8G84xhIe
Fiatal csikókkal a BrutálAtom Light céljában 🏆💪☀️

Maradjunk kapcsolatban!

Budapest, Solymár
T: +36 30 48 88 261
T: +36 70 70 84 474

X2S TEAM - terepsport felsőfokon

Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM

2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.

Legyál Te is tagja ennek a közösségnek!

Amiért érdemes belépned a csapatba:

  • közös edzések, versenyek itthon és külföldön
  • egyedi megjelenés, csapatmez
  • váráslási kedvezmények
  • máshol nem megtalálható MULTISPORT érzés

Itt jelentkezhetsz, érdeklődhetsz duplanyil

Hivatalos

A www.terepsport.hu weboldal hivatalos tartalma.

 

Hivatalos

Oldaltérkép


 

Ars poetica

Rólunk

 

Ez a weboldal sütiket (cookie-kat) használ a jobb felhasználói élmény érdekében. Az oldal használatával elfogadod a sütik használatával kapcsolatos irányelveket.

(Az EURÓPAI PARLAMENT ÉS A TANÁCS 2016/679 RENDELETE szerint)