Tóth Viktor
Nagy buli volt a Fighters' Run (sajtóhír)
Sikeresnek értékelték a vasárnap első alkalommal megrendezett Fighters' Run extrém túlélőversenyt a szervezők, a versenyzők és a közönség is.

Nagy buli! Ennek a versenynek van jövője! — ilyen és ehhez hasonló véleményeket fogalmaztak meg azok, akik a hét végét Pósteleken és az ott zajló Fighter's Run kalandversenyen töltötték el, amelyet A Magyarország első amatőr akadályviadalaként meghirdetett esemény egyik ötletgazdája az a Vozár Attila volt, aki korábban többször megnyerte a Bécs—Budapest és a Békéscsaba—Arad—Békéscsaba szupermaratonokat.
Délután a parkolóban már alig találtunk helyet, a pálya mellett mindenhol sétáló, drukkoló emberekkel találkozunk. A lelkes és szigorú rendezőgárdának gyakran kellett figyelmeztetni az időnként elbámészkodó és a pályára tévelygő érdeklődőket, akiket néha szlalomozva kerülgettek az iszappal befestett, a futástól és a hőségtől már elcsigázott izomkolosszusok.
35 éves rekord dőlt meg a 40. Iditarod versenyen (videó)
A 25 éves Dallas Seavey nyerte az idei Iditarod kutyás szánhúzó versenyt, azzal hogy március 13-án elsőként ért célba az alaszkai Nome városában beállította a verseny harmincöt éves rekordját: ő lett a sorozat történetének legfiatalabb győztese.
A tradicionális Iditarod szánhúzó verseny jubileumi, 40. versenye március negyedikén rajtolt el Alaszka legnagyobb városából, Anchorageből. A kilenc napos verseny alatt 975 mérföldet, hozzávetőlegesen 1569 kilométert tettek meg a versenyzők. Az idei verseny a (tavalyihoz hasonlóan) ismét rendhagyóra sikeredett, akkor 1976 óta az első inupiat győzelmet ünnepelhették az őslakók, idén viszont a kor rekord dőlt meg a 25 éves Dallas Seavey jóvoltából, aki Aliy Zirkle és Ramey Smyth előtt ért elsőként célba.
True Adventurers' Grand Slam áldozatának holttestéért indul expedíció
Nem hagyják "fönn" az Annapurnán a világ egyik legnevesebb hegymászójának holttestét: nyáron felújítják Park Jung Szök keresését a világ 10. legmagasabb hegyén, ahol tavaly ősszel járt szerencsétlenül a gyakorlott alpinista.

A hegymászó a világon elsőként hódította meg a világ 14 legmagasabb hegycsúcsát, az összes kontinens legmagasabb pontját és jutott el a Déli- és az Északi-sarkra is. A kalandkeresők ezt emlegetik True Adventurers' Grand Slamként. A Park nevét viselő alapítvány tervei szerint júliusban vagy augusztusban indulnának alpinisták Park Jung Szök, valamint két társa nyomába.
Egy ír rögbis lehet a maratoni úszók királya (videó)
Páratlan rekordra készül egy volt ír rögbi játékos. Stephen Redman elsőként szeretné teljesíteni az Oceans Seven próbatételt, amelynek során átúszná a világ hét leghosszabb csatornáját.
Az Oceans Seven a Seven Summit mintájára létrehozott próbatétel, annyi különbséggel, hogy hegyek helyett hét csatornát kell keresztülúsznia segítség nélkül.
Ez még soha senkinek nem sikerült, így ha Redmond sikerrel jár történelmet ír.
Negyedik alkalommal nyert Lauerus-díjat a szörfös Kelly Slater (videó)
A tizenegyszeres szörfvilágbajnok Kelly Slater negyedik alkalommal nyerte el a Laureus Sportakadémia legjobb actionsportolójának járó díját. Slater a díjak számát tekintve ezzel útólérte a svájci teniszcsillagot, Roger Federert.

159 nap alatt 2736 kilométert tett meg a túrasrác (videó)
Kolby Kirk amerikai túrázó 2011 május elsején indult útnak, és október 9-én fejezte be túráját. A hikeguy.com weboldalt üzemeltető Kirk a legendás Pacific Crest Trail túra 4265 kilométeres útvonalát szerette volna megtenni, de csak 2736-ig jutott. A 159 napos kaland szinte minden napját dokumentálta, amelyből a napokban egy három percers videóösszefoglalót készített.

A videóból azon kívül, hogy megtudhatjuk merre járt, az is kiderül, hogy az oregoni Bendből származó Kirk humorérzéke is rendben van, mégha a felvételek nagy részén morcosnak is tűnik.
Kerékpáros Déli-sark hódítás és kite-surf világrekord
Helen Skelton január negyedikén vágott neki az erőt próbáló kihívásnak egy speciális "jégre szabott kerékpáron", és szombat este késő este fejezte be több mint 800 kilométeres útját.
"Hatalmas kaland volt, és időnként úgy éreztem, soha nem lesz vége. A legkülönbözőbb helyeken sajog a testem, mentálisan kimerültem, és az elmúlt 30 nap során csak egyszer mosakodhattam. Így hihetetlen érzés a Dél-sarkon állni" - idézte Skelton szavait a The Daily Telegraph brit napilap honlapja.

A Hópárduc talpra áll, dokumentumfilm Erőss Zsoltról - videó
Készüljünk: október 6-án mutatják be Magyarország legeredményesebb hegymászójáról készült dokumentumfilmet a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban.
Élhet-e az ember fél lábbal is teljes életet? 2010. január 2-án Erőss Zsolt, a legeredményesebb magyar hegymászó lavinabalesetet szenved a Magas-Tátrában, melynek következtében jobb lábát amputálni kell. Zsolt már a kórházi ágyán elhatározza, hogy szeptemberben ismét nekivág a Himalájának, hogy egy újabb 8000 méter fölötti csúcsot meghódítson.
Siklóernyősök hódították meg a Kilimandzsárót
Egy csapat dél-afrikai siklóernyős meghódította az 5895 méter magas Kilimandzsárót, és ha már ott jártak, le is repültek onnan. Ezzel pedig történelmet írtak, ugyanis ez volt az első hivatalosan feljegyzett siklóernyőzés Afrika legmagasabb pontjáról. A csapatban ott volt a Red Bull X-Alps versenyzője, Pierre Carter is.
Az expedíció egy 12 fős csapatból állt, akik szeptember 16-án kezdtek csúcstámadásba a 4700 méteren lévő alaptáborukból. A csapatban ott volt Pierre Carter X-Alps versenyző is, akinek ez volt a harmadik csúcshódítása és repülése a "Seven Summits Seven Flights" programjában.
Balaton kajak maraton - igazi "tengeri" verseny
Augusztus 27 én szikrázó napsütésben, jókora hullámokban zajlott a IV. PORT.hu Balaton Maraton evezős verseny. Nagy ünnep volt ez versenyzőknek, szervezőknek egyaránt. Bár ez a negyedik verseny volt már a seakayaking.hu szervezésében, de az első, melyet nem szakított félbe vihar, nem kellett elhalasztani eső miatt.
Távolsági szörf rekord - 4 óra alatt 52 km evezés az óceánon
Tizedik alkalommal is a 34 éves ausztrál Jamie Mitchell nyerte a Molokai-to-Oahu longboardos szörfversenyt. A világ legjobb "paddleboarderének" tartott legenda tízéves uralmát 2007-es rekordjának megdöntésével ünnepelte.
Az ikon a világ egyik legkeményebb óceáni evezős versenyén 4 óra 31 másodperc alatt teljesítette a közel 52 kilométeres távot, ezzel az eredménnyel pedig olyan magasságokba emelkedett, mint Kelly Slater, vagy az egykori tour-király, Lance Armstrong.
Búvárúszó VB Hódmezővásárhelyen - Senánszky Petra világcsúccsal lett világbajnok
Senánszky Petra szenzációs világcsúccsal (1:45.29) világbajnoki címet szerzett a hódmezővásárhelyi 16. uszonyos és búvárúszó-vb második napján. Rajta kívül több érmet is begyűjtött a magyar csapat. Senánszky a 200 méteres uszonyos gyorsúszás döntőjében azt a saját világrekordját javította meg, amelyet a miskolci junior Eb-n úszott két héttel ezelőtt. Ebben a számban Stier Lilla is döntőben volt és remek teljesítménnyel bronzérmes lett.
Első női megmászás a Silbergeier 8+ útján - Nina Caprez (videó)
Nők által még soha nem mászott sziklafalat hódított meg a svájci Nina Caprez. A hazai pályán, a svájci Alpokban található Silbergeire 5.14a erősségű útját gyűrte le elsőként. A rendkívül nehéz, hat szakaszból álló technikás pályát soha nem mászta még ki egyetlen női társa sem a svájci hölgynek.
Ejtőernyős célbaugrásban válogatottunk Világkupát nyert Szlovéniában
Fantasztikus magyar siker az ejtőernyős célbaugrók idei második Világkupáján. A szlovéniai Bledben a magyar csapat ugyanis aranyérmes lett.
A Bánszki Tamás, Réczi Attila, Varga Tamás, Orsy Lászó, Hirschler Gábor összeállítású válogatott mögött a csehek végeztek a második helyen, míg az olaszok lettek a bronzérmesek. Egyéniben Bánszki Tamás ezüstérmet szerzett, míg az ifjúsági korosztályban Olenyik Roland harmadikként zárt.
Hosszútávúszó világrekord - 48 éves családanya, cápák között
Megdöntötte a nyíltvízi úszás világrekordját egy 48 éves ausztrál hölgy. A queenslandi Penny Palfrey a Karib-szigeteknél úszott 108 kilométert – segítség nélkül. Palfrey 40 óra 41 percig úszott ketrec és búvárruha nélkül a cápáktól hemzsegő vízben.
A sósvizi megpróbáltatások miatt szinte felismerhetetlenné vált nő sikeresen megdöntötte a korábbi 101 km-es rekordot.



