SuperCross - Fejes és Benkó győzelme, Brogli Réka sikeres idénykezdő versenye
Fejes Gábor (Team Bátorfi – AKTK) és Benkó Barbara (Focus M.I.G. Team) győzelmét hozta a második alkalommal útjára indított SuperCross Sorozat első eseménye, az EthicSport – Barcika Kupa. A kazincbarcikai Jubileumi Parkban megrendezett eseményen több mint százan álltak rajtvonal mögé a 10 kategória valamelyikében – ami az elmúlt évek hazai krossz-életét ismerve kiemelkedő nagyságrendnek tekinthető.
Borongós, de szerencsére csapadék nélküli időben készülődhettek az első rajtra a versenyzők, melyben az U15-ös fiúk, az U17-es lányok és fiúk, valamint a Master 3-as férfiak mérkőztek meg, összesen három körön keresztül. Az abszolút-, és ezzel együtt az U17-es férfi győzelmet Gönczy Gergő (Giant Györmő) szerezte meg a Master 3-as győztes Zsingor Attila (Blue Scorpions) előtt.
Supercross Ózdon - igazi terepünnep a kerékpárosoknak
Verőfényes napsütés, újfent örömteli (több mint 80 fős) részvétel, izgalmas harcok a dobogós helyezésekért - a tegnapi ózdi krosszos "ünnep" így foglalható össze röviden. A felnőtt kategóriákban a hölgyeknél Dósa Eszter (Vitalitás SE) Kazincbarcika után a második futamot is megnyerte, míg a férfiaknál a pihenőidőszaka végeztével rajthoz álló Buruczki Szilárd (Kőbánya SC) vitte el az Ózd Kupát. SuperCross Sorozat - szombati helyszín Ózd
A kazincbarcikai nyitány után az előttünk álló szombaton Ózdon folytatódik az I. SuperCross Sorozat. A kezdeti bő nyolcvanfős indulói létszám bizakodásra ad okot a sorozat szervezőinek, akik a mostani futamra is hasonló nagyságú, vagy ennél még nagyobb mezőnyt várnak Borsodba. Új vélemények
-
Re: Mai napig 835 nap és 835 ultramaraton: az ügyvéd Shannon-Leigh Litt hihetetlen sorozata a 1000 napos világrekord felé tart
Kiemelt
2026. április 15
Ez emberfeletti! Nem is a táv, nem is a tempó, hanem a 800+ egymás
... -
Re: Lubics Szilvia fantasztikus futása a Marathon des Sables Legendary 2026 ultrán - győztesek és drámák (+videó)
Kiemelt
2026. április 14
Gratulálok! Elképesztő, amit Szilvi véghez visz!
-
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Érdekes lenne egy olyan statisztika, hogy milyen "nagy nevek" nem
... -
Re: Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
Kiemelt
2026. február 16
Elképesztő verseny. Nagyon jó írás!
-
Re: A FÁK, a Titokzatos gyógyítók, akik nem kérnek pénzt
Kiemelt
2026. február 14
Nagyon szép gondolatébresztő írás! Remélem lesz folytatása 👍
Hírlevelek feliratkozás
Aktualitások
-
Megtörtént a lehetetlen: Sabastian Sawe 1:59:30-cal nyerte a London Marathont
-
Terepsport Hírfigyelő: norvég vasemberek, amerikai terepfutócsata, Ranger-pokol és Everest-jégfal (20260427)
-
Best Ranger Competition 2026: három nap extrém terhelés, minimális alvás, maximális bajtársiasság – a 75th Rangers újabb diadala
-
Norvég Ironman roham Texasban - Kristian Blummenfelt győzött, dübörög a skandináv triatlonhenger
-
Boston Marathon 2026: John Korir pályacsúcsa, női címvédés és a Tough Ruck hátizsákolás
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
- Aktív...
- Legnépszerűbb
- +
-
Skimo (ski mountaineering) – a kerékpározás vad téli unokatestvére (+video)
17 febr. 2026
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Boston maraton másképpen - TOUGH RUCK 42 km hátizsákolás
21 ápr. 2026
-
Csongor Balázs és a bikepacking - TransBalkan Race TBR interjú
11 nov. 2025
-
Extrém terepfutás a köbön – Sébastien Raichon és a Spine Race 100 órán belüli teljesítése
16 jan. 2026
-
Állóképesség és kitartás – Mike Sadler, az SAS egyik alapítójának története
06 febr. 2026
-
Medvetámadás katonai gyakorlaton Alaszkában: két katona megsérült, a medvespray életet mentett
21 ápr. 2026
-
Vegan Summit - vegán csúcstalálkozó
25 nov. 2025
-
Összefogtak a világbajnokok, olimpikonok és az ország apraja-nagyja Barlahidán az orgona megmentéséért
11 nov. 2025
-
Csongor Balázs és a bikepacking - TransBalkan Race TBR interjú
11 nov. 2025
-
Életünk kihívásai - gondolatok a Lanyard Trophy kapcsán
19 nov. 2025
-
A terepfutás még a népé – vagy már csak annak tűnik? Gondolatok Kilian Jornet figyelmeztetéséhez
29 jan. 2026
-
Dévai Attila és az extrém triatlon, a dupla Ironman, az UTH és az Elite Challenge (+videó)
23 nov. 2025
-
Barkley Marathons 2026, a Valentin napi mészárlás, amikor ismét a pálya győzött
16 febr. 2026
-
5-10 fokban fájnak a térdeim biciklizés közben (Hja, a kor). Már mindent kipróbáltam, de semmi…
Szerző Bence
Helikon-tex Trekking Tactical (VersaStretch) túra és taktikai nadrág
-
Szerinted OCR versenyzéshez (ha olyan a helyzet, pl. ultra) lehet jó ez a kabát?
Szerző Iguana
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
-
@Wolfman A két(több) cipő/bakancs használata mindenképpen jobb, ha sokat és intenzíven viseled a lábadon őket.…
Szerző Tóth Viktor
Altama Helios SBM taktikai és outdoor bakancs
-
@GreenBarets Közel vannak, de neked inkább a Tramontane kabát lenne jobb.
Szerző Tóth Viktor
Esőben, szélben a szabadban - Helikon-tex Tramontane® kabát teszt
Aktív
Blog
-
Körömvirág (Calendula Officinalis)
29 nov. 2013Hozzászólás: Hozzászólás
Edzések, felszerelések
-
SUUNTO Ambit az új GPS multisport eszköz, Ueli Steck és Jonathan Wyatt ajánlásával02 márc. 2012
-
Terepfutó cipő teszt - SAUCONY Xodus 3.0 GTX, az indulás08 okt. 2012
-
Narosan vitaminok kismamáknak14 jan. 2013



