A nőknél papírforma eredmény született, hiszen a hegyifutás specialistája, Merényi Tímea győzött, megelőzve a Svájcból erre a versenyre hazalátogató Zoltáni Tenkét és a sífutóként is válogatott Papp Ildikót, így ők már a hegyifutó vb indulóinak tekinthetik magukat. Bizottság döntése értelmében az ob 1-3 férfi-nő, illetve a U20 ob 1-2 fiú-leány biztos utazók az olaszországi hegyifutó világbajnokságra https://www.wmrc2014.com/en/
„Két héttel a Zermatt Marathon után, kicsit fáradtan álltam oda a rajthoz- kezdte értékelést a befutó után Timi. Szinte semmit nem edzettem a maraton után, annyira fájt a térdem. A rendezés szuper volt, a pálya jól ki volt jelölve, a nagy meleg miatt rosszul esett az egész futás, megküzdöttem a bajnoki címvédésért a rendkívül erős mezőnyben!”
Csapatban is a Honvéd atlétái diadalmaskodtak: Merényi Tímea, Horváth Tímea, Czibók Ágnes.
A férfiaknál is nagy mezőny volt: a rajtvonalnál a hegyifutó Eb 29., a címvédő Szabó Sándorral, a 2011-es hegyifutó vb 9. Kovács Ádámmal, a válogatott Fonyó Sándorral és több kiváló terepfutóval.
Végül, jó erőbeosztással és okos taktikával Kovács Ádám (MVSI) szerezte meg a második hegyifutó bajnoki címét, megelőzve Fonyó Sándort (VEDAC) és az idei hegyifutó maraton bajnok Harsányi Tamást (MVSI).
Ádám így látta saját teljesítményét és a versenyt:
„Nagyon örülök, hogy újra sikerült magyar bajnoki címet szereznem hegyifutásban. Mostanában kevesebb hegyi edzést tudtam végezni és tartottam tőle, hogy a verseny második felében el fogok fáradni, azonban erősnek éreztem magam az utolsó emelkedőn is. A szervezők Magyarország egyik legizgalmasabb és legszebb hegyifutó pályáját tűzték ki, remélem, sokat versenyezhetünk itt a jövőben.”
U20-as korosztályban Miksa Kende (BEAC) lett a bajnok, megelőzve a többszörös hegyifutó bajnok Cakó Bálintot (FTC) és Józsa Bencét (BHSE) Csapatban a BEAC nyert az U20-as fiúknál.
A lányoknál ugyanezen korosztálynak a 3,3 km-es távon 300 méter szintemelkedéssel kellett megküzdenie.
Magabiztos győzelmet aratott a pár hete Olaszországban rendezett korosztályos vb-n kiválóan szereplő Horváth Kármen (PVSK), a dobogó második fokára Bócz Patrícia (BHSE), míg a harmadikra Dimanopulosz Daphne (BHSE) állhatott fel.
A csapatversenyt a BHSE nyerte meg a leányoknál.
Felnőtt férfiaknál hét értékelhető csapat volt, ami már önmagában is nagy szó.
Itt is Honvéd siker született: Soós Dániel, Khoór Bence, Rajnai Tamás összeállításban. A legtöbb érmet, bajnoki címet a Honvéd futói szerezték, edzőjük Gál Géza.
A X2S TEAM versenyzői közül Mester Bálint a felnőtt férfi bajnokság 8. helyén ért célba, Farkasdi Edina a master kategóriában szerzett bronzérmet.
A TFSE színeiben csapatbronzérmet szereztek a korábban a X2S TEAM tagjainként már összeszokott versenyzők: Mester Bálint, Pelsőczy Attila és Váraljai Vázsony.
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
-
Kattints a nagyításhoz! Kattints a nagyításhoz!
https://www.terepsport.hu/terepfutas-hirek/item/7761-vi-hegyifuto-orszagos-bajnoksag-kekesteton#sigProIda7721a058b
Az országos bajnoki címek mellé Merényi Tímea és Kovács Ádám egy-egy Salomon speed cross cipővel is gazdagodtak!
Valamint a dobogósok inov-8 15.000ft-12.000ft-10.000ft-os kedvezményes cipővásárlásra jogosító plakettot is átvehettek a multinavigator jóvoltából.
Szponzorok jóvoltából értékes nyereményeket sorsoltunk ki: Salomon speed cross cipőket https://www.salomon.com/hu/, inov-8 https://www.multinavigator.hu/ termékeket valamint easy way termékeket is https://www.easyway-sport.hu/
Képek:
Forrás: MAHFUSZ (Gerlei Tamás/Berendi Antal) | További infók: https://www.futapest.hu/ | EREDMÉNYEK