Az igaz élet kulcsai - Jon Frederickson, Orvos-Tóth Noémi és Váradi Tibor előadása november 18-án
Állapot:Archív
Jon Frederickson egy zseniális humorú terapeuta. Most megjelenő, Az igaz élet kulcsai – hogyan szabaduljunk meg élethazugságainktól? című könyvének bemutatója alkalmából jövő szombaton Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal, bestsellerszerzővel beszélget. A témához Váradi Tibor tart bevezető előadást.
„Egy középkorú, pszichotikus asszony minden héten izgatottan számolt be nekem új felismeréseiről. Az egyik héten az derült ki számára, hogy egy korábbi életében ő volt Kleopátra. A következő héten felfedezte, hogy Anna Frank is ő volt. (...) Egy nap mosolyogva érkezett hozzám, leült, majd bejelentette: – Előző életemben én voltam Mária Magdolna. – Ó, mindig is tudtam – feleltem. – Hogyan jött rá? – Imádtam, amikor megmosta a lábamat. A döbbenettől tágra nyíltak a szemei, majd nevetésben tört ki.” (Részlet a könyvből)
Jon Frederickson egy zseniális humorú terapeuta. Most megjelenő, Az igaz élet kulcsai – hogyan szabaduljunk meg élethazugságainktól? című könyvének bemutatója alkalmából jövő szombaton Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológussal, bestsellerszerzővel beszélget.
Izgatottan várjuk, hogy olyan, valamennyiünket érintő, kulcsfontosságú témákról halljunk, mint például hogy miért nem élhetünk hiteles életet, amíg mások elvárásainak próbálunk megfelelni, vagy hogy miért fontos felismernünk az igazságot és elfogadni, amire hív.
Bővebben a 2023. november 18-i budapesti eseményről
Helyszín: Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem, Athén-terem
A helyszínen csak abban az esetben lesz jegyárusítás, ha elővételben nem fogyott el valamennyi!
Normál belépőjegy az előadásokra: 3990 Ft
Extra belépőjegy (előadások + könyv): 5990 Ft
VIP belépőjegy (előadások + könyv + videó): 7490 Ft
10 főtől csoportos kedvezmény! Érdeklődni az Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címen
„Miért hazudunk magunknak? Azért, hogy elkerüljük azokat az érzéseket, amelyeket a valósággal való szembesülés és annak elfogadása váltana ki. Arra várunk, hogy a valóság elmúljon, eltűnjön, így hazudunk magunknak, a szeretteinknek, sőt, magának az életnek is. Azért szenvedünk, mert olyan harcot vívunk a valóság ellen, amit soha nem nyerhetünk meg. Élethazugságaink láthatatlanok maradnak előttünk. Ezért van szükségünk terapeutára, hogy tisztán lássuk a hazugságainkat, és azt is, hogy milyen árat fizetünk értük. Így már képesek leszünk szembenézni az igazsággal, amit addig mindenáron el akartunk kerülni. Amikor elengedjük az álomképeket, szembe találjuk magunkat a valósággal. Azáltal, hogy igent mondunk az érzéseinkre és a valóságra úgy, ahogy van, nem csupán valódi önmagunkat fedezzük fel, de a világot is más szemmel látjuk, és így már belakhatjuk, befogadva az igazságot, amit feltár előttünk.” (Részlet a könyvből)
Hogyan ismerheted fel a kivetítéseket?
Miért menekülünk a valóság elől?
Hogyan léphetünk ki az áldozati szerepből és nyerhetjük vissza az erőnket?
Mit nyerünk azzal, ha eldobjuk az álarcainkat?
Mi a szenvedés valódi oka?
A programot 10 órakor Váradi Tibor vallásbölcsész, természetgyógyász, író nyitja meg Hála, öröm, boldogság – a kiteljesedett élet titkai című előadásával.
Hogyan tűzzünk ki pozitív célokat?
Melyek a legfőbb akadályai a boldogság elérésének, és hogyan tudjuk ezeket átalakítani?
Mi a boldog élet tizenkét aranyszabálya?
Mi a pozitív lét hét dimenziója?
Hogyan tudjuk megváltoztatni a gondolkodásunkat úgy, hogy ezáltal örömtelibbé váljon az életünk?
A beszélgetést követően mindhárom fellépő szívesen dedikálja a helyszínen megvásárolható, önismereti témákat érintő könyvét.
A terepsport.hu a X2S TEAM multisport csapattal és edzőivel várja a felkészüléssel, edzéssekkel kapcsolatos kérdéseket. Csapat vagy személyi edzéseken is állunk az érdeklődök rendelkezésére.
Életmód tanácsok
Szakembereink a legtöbb életmód témában rövid időn belül választ tudnak adni. Elsősorban a természetgyógyászattal kapcsolatosan, de tagjaink között orvosok is várják a kérdéseket.
Táborok, csapat
A terepsportok legaktívabb és legeredményesebb magyar csapata a X2S TEAM. Tagjai közé várja azokat, akiknek a kalandok és a kihívások az élet mindennapos részei.
Kapcsolatok
Aktív kapcsolataink vannak a hazai és nemzetközi szervezetekkel, versenyrendezőkkel, így szinte bármilyen sporttal, versennyel kapcsolatos kérdésben nagy valószínűséggel tudunk segíteni.
Magyarország legeredményesebb terepsport csapata a X2S TEAM
2005 óta 100+ bajnoki címet érdemeltek ki a sportolók, 2000+ eseményen vettek részt, a kiemelt médiamegjelenések száma 200+ (TV, magazinok, rádió interjúk) és a csapat 50+ rendezvényt szervezett.