Péter a hideg víz ellenére jól teljesített a mezőnyhöz képest, hiszen harmadik helyen jött ki az óceánból, 2 perccel lemaradva az elsőtől. A kerékpározás során a 10. kilométernél már átvette a vezetést, de a következő harminc kilométeren perceket kapott ellenfeleitől. A bringapályán volt egy olyan emelkedő, ami Péternek nehézséget okozott, mert alkarja nélkül nehezebben tud meredeken kapaszkodni. Ennek ellenére több MTB maratont és X2S tereptriatlont is teljesített már, sokszor jobb eredményyel mint ép versenytársai! Idén is több alkalommal kipróbálja magát ezeken a számára különösen nehéz versenyeken!
A futást csak a hatodik pozícióbol kezdhette meg, 8:22 perces hátránnyal. A futás remekül sikerült, végül 4:52 perc az első mögött, 2:12:57 órás idővel a második helyen fejezte be a versenyt.
Forrás: triatlon.hu, triathlon.org, 3x2s.hu
Fotó: triatlonmagazin.hu / Kövesdi Andrea


Boronkay Péter több magyar társához hasonlóan rajthoz állt a szombati
olimpiai távú versenyen. Ő volt azonban az egyetlen, aki a
mozgáskorlátozottak kategóriájában versenyzett.
